látogató számláló

Kritika: Batman: A sötét lovag visszatér 1. Rész (2012)

A sötét lovag még nem vonult nyugdíjba.

A Sötét Lovag Visszatér az egyik leghíresebb képregény. A történetét Frank Miller írta. Aki a képregény szakmába igen nagy hírnévre tett szert. Persze ez nem meglepő, hisz neki köszönhetjük a Sin Cityt, 300, de a Batman: Year One (első év) is. Először 4 füzetben jelent meg a Sötét Lovag Visszatér, de miután olyan felkapott lett, számtalanszor adták ki újra. Na, de ennyit erről. Én nem követem annyira nyomon, hogy most melyik szuperhős történetét viszik rajzfilmre. Ez annak is köszönhető, hogy párat azért láttam, és amit láttam, attól nem voltam elragadtatva. Ám erre nagyon is kíváncsi voltam, ugyan is ez a képregény magyarul sajnos nem jelent meg. Annyi időm meg nincs, hogy magamnak lefordítsam. Ez egy kicsit elszomorít, tudom, hogy mi nem Amerika vagyunk, de egy ilyen képregényt, mint ez, ami számos díjat nyert külföldön, itt is igazán kiadhatnák. Egy csomó Batman képregényem van itthon és ez annyira hiányzik nekem. Na, tehát azért voltam rá kíváncsi, hogy végre tudjam miről is szól ez a képregény.

A rajzfilm rajzstílusa egyáltalán nem olyan, mint a képregényé. A karakterek csak-csak, de a város, meg úgy a háttér teljesen más. Persze a karakter rajzok nem lógnak ki, tehát illenek a rajzfilm rajz stílusába.

A történet elég vontatottan indít szerintem, de utána…. Valami elképesztő, kábé és szerintem nem túlzok Nolan szinten van a rajzfilm. A nyugdíjas Batman rettentő badass-en tolja. Emellett több régi ismerős is visszatér a Bőregér legfőbb riválisai közül. Persze annyira nem volt nehéz dolguk, a készítőknek a történettel, mivel adva volt már. Nekik csak meg kellet animálni.

Zene is teljesen jó, bár van ahol nem illik a jelenetbe, de nehezen észrevehető, én is csak később hallottam.

A magyar hangok is rendben voltak. Ám a párbeszédek néhol bugyuták, de ez szerintem a fordításnak köszönhető. Ám ebből sincs sok, és annyira nem zavaró.

Tehát aki teheti, az nézze meg, nekem nagyon bejött, Frank Miller is büszke lehet a készítőkre, mert szerintem teljesen korrektül valósították meg mozgóképként is. Az meg, hogy két részre szedték, annyit mondanék: Pénz beszél, kutya ugat.


süti beállítások módosítása