látogató számláló

Kritika: Kalózok – A kétballábas banda

Végre egy olyan kalózos film, amit nem a Disney nevéhez lehet kapcsolni, na meg nincs benne Johnny Depp se.

Imádom a Wallace és Gromit filmeket, de még a Csibefutamot is. Tehát nagy volt az öröm, mikor megtudtam, hogy az előbb felsorolt filmek készítője idén jön egy ugyan olyan technikával készült mozival. Ez a Kalózok! Amit idén semmi képen sem lehet kihagyni, ugyanis egy teljesen jól megcsinált mű. Plusz jó humorral rendelkező film. Imádtam. Nem túlzok. Imádtam az összes percet. Még így 2012-ben is le tud nyűgözni ez a technika, hogy igazából vannak ezek a gyurma figurák és ezeket számítógép segítségével mozgatják a vásznon. Ám nem csak a karaktereket, de a díszletet is fel kell, meg kell építeni.  Ehhez biztos sok türelem és idő kellett a készítőknek, de mivel végig csak ilyen filmeket csináltak, tudták előre, hogy mire vállalkoznak. És nem volt hiba. Mint ahogy az írásomból lejön, élveztem a filmet, így utólag sajnálom, hogy nem moziba tekintettem meg, de otthon is teljesen élvezhető volt.

Történettel is meg voltam elégedve. Ám azt tudni kell, hogy a történet Gideon Defoe regénye nyomán íródott. Sőt, ő írta a forgatókönyvet is. Tehát aki esetleg olvasta a könyvet, és a filmet nem látta, esetleg azért mert félt, hogy a történetet rosszul adják vissza, az ne féljen. Nyugodtan megnézheti, mert a könyv írója teljesen jó forgatókönyvet írt hozzá.

Történet röviden: Kalóz kapitány klassz kis hajójával és legénységével még egyszer se nyerte el az év kalóz díját. Ezt a díjat 20 évente adják át, és pont megint lehet rá jelentkezni. Persze a jelentkezés mellet aranyat is kell gyűjteni. Így neki vágnak rabolgatni. Ám eközben összefutnak Charles Darwinnal és kezdődnek a bonyodalmak. Később Londonba kerülnek, ahol még több kalandban lesz részük.

Tehát, ha unod a nagy stúdiók által készített animációs filmeket. És vágysz valami eredetire, akkor mindenképp ajánlom a megtekintését.


süti beállítások módosítása