Kritika: Eretnek (Heretic)

Hithű.

Az Eretnek a hit sötét oldaláról mesél. Hiszen van-e annál félelmetesebb dolog, mint hinni egy olyan magasabb hatalomban, amely életünk minden szegmensét irányítja? A horror zsánerből már jól ismert vallási formulát kicsavarja és sokkal inkább az intellektusra helyezi a hangsúlyt. Az Eretnek egy igazi gyöngyszem 2024-ben. A sok unalmas, klisés thriller után végre egy olyan filmet kaptunk, aminek van mondanivalója, ráadásul gondolkodásra is készteti a nézőt.

Az Eretnek vérbeli thriller. Egy olyan film, ami a zsáner ismert elemeit megfelelően ötvözi, hogy a végeredmény egy feszültségekkel teli mozis élmény legyen. Nem csak a pulzusszámlálót, de a néző agyát is megmozgatja.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának két fiatal tagja, Barnes nővér (Sophie Thatcher) és Paxton nővér (Chloe East) meglátogatja Mr. Reedet (Hugh Grant), aki korábban már jelezte az Egyházuk felé, hogy szívesen hallana a mormon tanokról. A két hittérítő lány eleinte ódzkodva, de végül belépnek Mr. Reed otthonába, hogy teológiai véleménycserébe kezdjenek a házigazdájukkal. Mr. Reed azonban egyre gyanúsabban kezd viselkedni, majd végül a nővérek előtt is kiderül, hogy házigazdájuknak más tervei vannak.

A film első fele csodálatosan feszült. A készítők zsigerig ható atmoszférát teremtettek úgy, hogy a szereplők csak ülnek egy szobában és beszélgetnek egymással. A nővérek hivatástudattól vezérelve próbálnak minél kielégítőbb választ adni Mr. Reed kérdéseire, viszont házigazdájuk nyughatatlan és egyre furcsább és kellemetlenebb kérdéseket szegez a nővérek felé.

A remek atmoszférán túl a színészi alakításokat is meg kell említeni. Hugh Grant mostanában inkább antagonista szerepekben tűnik fel, ami szerintem kifejezetten jól áll neki. Viszont jelen alkotásban kimaxolja a lehetőségeit és az egyik legjobb alakítását hozza. Grant vérfagyasztó alakítása mellett Thatcher és East játékára sem lehet panasz.

A film atmoszférája nem működne Chung-hoon Chung operatőri munkája nélkül. Kamerájával a ház sötét, hosszú folyosóit oly mértékben lencse végre tudja kapni, hogy a néző hajlamos lehet a klausztrofóbiára.

A mozi első harmada rengeteg teológiai, filozófiai kérdést vet fel. Noha a legtöbb a levegőben maradt, a cselekmény vége felé a készítők késztetést éreztek néhány kérdés megválaszolására. A legtöbb válasz pedig inkább felületes és cinikus. Nem mondanám vallásellenesnek a filmet, de lehetett volna bátrabb, mindazonáltal egy olyan műről van szó, amely gondolkodásra készteti a nézőt és valljuk be, egyre ritkábbak az ilyen alkotások.