látogató számláló

Erős nyitást várnak a Jurassic Worldtől

Valószínűleg 100 millió dollár körül fog nyitni a Jurassic World, ami azt jelenti, hogy ekkora összbevételt várnak tőle az első hétvégén Észak-Amerikában. A dinós szuperfilm az első öt olyan produkció között van, amelyre a legtöbb jegyet rendelték a Fandango elővétel-portálon. Phil Contrino, a BoxOffice.com alelnöke és vezetőelemzője azt mondta a Varietynek, hogy az előzetesek nagyon jól előkészítették a terepet a siker számára.

Utoljára 2001-ben mutattak be Jurassic Park-filmet, amely 181 milliót kasszírozott Amerikában (az összbevétel 368 millió volt). Ez szép eredmény, de messze elmarad az első két rész sikere mögött, amelyeket Steven Spielberg rendezett (1,03 milliárd, illetve 618 millió dollár). A Jurassic Worldnek Spielberg az executive producere, ami szintén garancia a sikerre, és az sem kimondottan hátrány, hogy a főszereplő Chris Pratt, aki a tavalyi A galaxis őrzőinek köszönhetően már a szupersztárok közé tartozik.
(Jurassic World - hazai bemutató: 2015. június 11.) 

jurassicworld_hun_p1_620.jpg


süti beállítások módosítása