Kritika: Érkezés (Arrival)
Harmadik típusú nyelvoktatás.
Idén elég sok filmet volt szerencsém megnézni, viszont így, az év vége felé nem jó szívvel gondolok vissza 2016 filmes terméseire. Nagyon sok közepes vagy annál rosszabb filmet erőltetett ki magából Hollywood ebben az évben. Én már unom a szuperhősös filmeket, amik egymásra épülnek, de önmagukban nem nagyon állják meg a helyüket és elegem van a megannyi "rimékből", amik a legtöbb esetben teljesen feleslegesek. Szomjazom az újdonságra és hiszem azt, hogy a filmipar képes új, eredeti ötletekkel előállni, ha nagyon akar.
Az Érkezés egyből felkeltette az érdeklődésemet. Nem csak azért mert sci-fi, hanem azért is, mert Denis Villeneuve ült a rendezői székben, akinek a korábbi munkái nekem nagyon bejöttek.
Szerintem a sci-fi az a műfaj, ami képes a lehető legtöbb újdonságot reprezentálni, hiszen ez az a zsáner, ahol az ember fantáziája a legjobban szárnyra kaphat. (Talán még a fantasy, de az elmúlt években abban nem történt sok újdonság.)
A történetről nagy vonalakban annyit, hogy tizenkét űrhajó jelenik meg a Föld különböző pontjain, többek között Oroszországban, Kínában, Szudánban és az USA-ban. Az amerikai hadsereg két nap leforgása alatt se tud kapcsolatba lépni az idegenekkel, ezért Louise Banks (Amy Adams) nyelvészprofesszort kérik fel, hogy fejtse meg az idegenek nyelvét. Louise mellé Ian Donnelly (Jeremy Renner) elméleti fizikus társul, annak érdekében, hogy minél rövidebb idő alatt jöjjenek rá arra, hogy mit keresnek itt, és tulajdonképpen mit akarnak az idegen lények. És a válaszok egyszerűen hihetetlenek...
Őszinte leszek: utoljára jó földönkívülis filmet 2009-ben láttam, ami a District 9 volt. Azt hittem, annál nem lehet jobban bemutatni, milyen az ha egy idegen faj jelenik meg a Földön, de tévedtem! Az Érkezés hihetetlenül reálisan ábrázolja, hogy mi lenne, ha idegen lények jelennének meg a bolygónkon. Vallási, politikai, de még a szociológiai oldalát is láthatjuk, hogy az emberiségre milyen hatással van ez a bizonyos harmadik típusú találkozás. Emellett az országok is próbálnak egymással együttműködni, információkat, tapasztalatokat cserélnek annak érdekében, hogy minél hamarabb rájöjjenek, mit akarnak tőlünk ezek a lények. És szenzációsan van szemléltetve, hogy az emberek képesek még ilyen feszült helyzetekben is egymással viaskodni ahelyett, hogy diplomatikusan megvitatnák a gondjaikat. Mert az országok közötti együttműködés sajnos elég hamar kudarcba fullad.
A legnagyobb érdeme a filmnek még is az, hogy okos. Ugyanis az Érkezés egy hard science fiction. Ez a film nem az akciójelenetekre törekszik, hanem ténylegesen el akar mondani egy magával ragadó történetet, és gondolkodásra akarja késztetni a nézőt. E mellé még hihetetlen látványvilág, remek operatőri munka és kiváló zenei aláfestés is társul. Az a jelenet, amikor Louise és Ian a katonai kísérettel először megy be az idegenek hajójába, az valami elképesztő.
Az Érkezés minden egyes képkocája műalkotás, higgyétek el nekem, egyszerűen hihetetlen. Jóhann Jóhannsson melódiái pazarok. Nem egyszer lettem libabőrös egy-egy zene felcsendülése közben. Eric Heisserer remek forgatókönyvet hozott össze, és ezek után már biztos, hogy a film alapjául szolgáló Életed története című novellát is el fogom olvasni. A színészek is remekelnek, külön kiemelném Amy Adams munkáját, mert simán elvitte a filmet a hátán. Csak ódákat tudok zengeni az Érkezésről. Nálam nem csak az év sci-fije, hanem az év filmje is.
Remélem, meghoztam mindenki kedvét ahhoz, hogy megtekintse a filmet, mert ezt tényleg látni kell! Ezek után a Denis Villeneuve által rendezett, nálunk is forgatott Blade Runner 2049 felé hatalmasak az elvárásaim. Zárásként meg csak annyi, hogy örülök, hogy születnek még ilyen filmek, mert ezek adnak nekem reményt, hogy Hollywood igenis akar még ilyeneket támogatni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.