látogató számláló

Átjáróház - előzetes

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.
Krisztián (Bárnai Péter) vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház éjjeliőre lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal mint ügyfél bukkan fel nála: mármint egy buszbalesetet követően hozzák a fagyasztóba.
Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem, egy nagyvárosi boszorkány és a saját harcias, a megváltoztathatatlanba sem belenyugvó lelkesedésük. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

 A romantikus fantasy-vígjáték két főszereplője (Bárnai Péter és Rujder Vivien) a legfiatalabb színészgeneráció két egyre ismertebb, nagyon tehetséges tagja, akiket nagyszerű színészek vesznek körül: Kulka János újra főszerepet játszik, és mellette többek között Galla Miklós, Dobó Kata és Árpa Attila is haláli vicces a különleges látványvilágú, ötletekkel teli, játékos és nagyon szellemes filmben.

Madarász Isti, a Hurok és A fekete múmia átka rendezőjének új filmje 2022. december 8-tól a mozikban. atjarohaz_720.png

A rendkívül szellemes filmterv Muhi András és Ferenczy Gábor producer segítségével valósult meg, a sztori Veres Attila Zsoldos Péter-díjas író/forgatókönyvíró fejéből pattant ki, a forgatást az egyik legtehetségesebb, legtöbbet foglalkoztatott fiatal magyar rendező, Madarász Isti irányította. A filmben fontos szerepet kapott Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet, valamint játszik benne Mészáros Máté, Galla Miklós, Székely B. Miklós, Dobó Kata, Árpa Attila és a két Pamkutya is.

A színészek a forgatás során magyar produkcióban szokatlanul hosszú időt töltöttek zöldre tapétázott stúdiókban, ugyanis a nézők jó pár olyan látványelemet vagy helyszínt látnak majd a mozivásznon, ami a valóságban nem létezik és nem is létezhet: az alkotók 409 CGI-snittet vetettek be a film rendkívüli trükkjeinek megteremtéséhez. De a digitális varázslat mellett Horgas Péter látványtervezőnek is olyan feladatokat kellett megoldania, amelyeket magyar filmben valószínűleg még senkinek: az Átjáróház-ban egyszer a feje tetejére fordul a világ, és ennek ábrázolásához olyan tereket, lakásbelsőt és más helyiségeket épített a stáb, amelyet egy hatalmas gépezet forgatni tudott – ahhoz hasonlót, mint amit Christopher Nolan alkalmazott az Eredet-ben.

„Kezdettől az volt a célunk, hogy az Átjáróház szórakoztassa a nézőit: humoros, szerethető, de emellett nagyon látványos filmet igyekeztünk létrehozni és csodás érzés, hogy ebben ilyen sok nagyszerű színész működött közre. A filmünk a szerelemről szól, arról, hogy a szerelem nem ismer lehetetlent és akár leküzdhetetlennek hitt határokon is keresztüljuthat, ezért nagyon örülök, hogy éppen decemberben kerül a mozikba, mert mikor is lenne aktuálisabb a szeretetről, sőt a földöntúli szeretetről beszélni, mint a karácsonyi időszakban” – mondta Madarász Isti, a film rendezője. 


süti beállítások módosítása