Kritika: Dungeons & Dragons - Betyárbecsület (Dungeons & Dragons: Honor Among Thieves)

Kalandra fel!

Hollywood ki van éhezve az ötletekre, ezért szerintem senkit sem ért váratlanul amikor bejelentették, hogy az egyik leghíresebb szerepjátékból ismételten film készül. A Dungeons & Dragons jogait többször vásárra vitték már, hogy mitológiája több emberhez is eljusson. Aki beleveti magát az internet bugyraiba, láthatja, hogy a D&D adaptációk ez idáig nem sikerültek túl jól, pedig aztán a filmrajongók mindig éheznek a jó fantasyre, de sajnos sokszor kell csalódniuk. Bevallom, én nulla elvárással ültem be a Betyárbecsületre, és ha a végeredmény nem is váltja meg a világot, egy korrekt alkotásról van szó, ami korosztálytól függetlenül élvezhető. 

A készítők nem vacakolnak valami sokat, és egyből az események közepébe dobják a nézőt. A lendület pedig, nos, ha nem is végig, de elég sokági kitart. Főszereplőnek megkapjuk Chris Pine-t, mint Edgin, a bárd, aki korábban a rendet és az igazságot védte, viszont egy személyes tragédia folytán a törvény másik oldalára kerül. Első társa Holga (Michelle Rodriguez) lesz, aki vérbeli harcos amazon, de a csapatot ékesíteni fogja még Forge Fitzwilliam (Hugh Grant) és Simon (Justice Smith), a varázsló is. A csapat igen sokáig tevékenykedik, ám egy megbízatásuk balul sül el, aminek következtében Edgin és Holga börtönbe kerül, szabadulásukra pedig csak évek múltán kerül sor. Edgin és Holga a börtönt elhagyván rájönnek az igazságra, hogy legutóbbi megbízatásuk okkal nem sikerült, ugyanis volt társuk, Forge elárulta őket.

A készítők teljes gázzal hajtják a cselekményt, és néha olyan sok minden történik egyszerre, azaz olyan sok név, helység, háttérinformáció hangzik el, hogy azt nem is lehet követni. Így aki azt várja, hogy a Betyárbecsület a D&D alapjait mutatja be, annak csalódás lesz a film. Ugyanis a Betyárbecsület egy kommersz kalandfilm, fantasy elemekkel megspékelve. Persze van benne sárkány, varázslat, kazamata, de ezek mind csak kiegészítő elemek.

Edgin és Holga a szabadulásuk után új csapatot verbuválnak, bosszú címszó alatt. A csapat színes egyéniségekből tevődik össze: Simon, aki túlzottan alábecsüli képességeit, valamint Doric (Sophia Lillis), aki egy harcos druida, és nem bízik az emberekben. Viszont hiába a sokszínű csapat, amikor a történetvezetés olyan iramot diktál, hogy a legtöbb karakterre alig jut idő. Doric például a film közepe felé szinte már csak statiszta. A Regé-Jean Page által alakított Xenk Yendar pedig feltűnik, hogy segítsen a bandán, de azzal a lendülettel le is lép. Mondjuk a készítők részéről érthető, hogy Yendart parkolópályára tetszik, hiszen a sztori legerősebb karakteréről van szó, és még a végén a jófiúk túl hamar vagy épp könnyen győznének. 

A film humora kettős: vannak benne nagyon jó poénok, de vannak benne erőltetettek, már-már túlzók is. Az összecsapások tekintetében is a kettősség dominál: vannak benne monumentális összecsapások, de mellettük akadnak olyanok is, amik a rángatózó kamera miatt nem működnek, és nem lehet tudni, hogy mi is történik a vásznon. De a látványvilág az, ami a film végéig erős pont. Ugyan sok esetben túl van tolva a CGI, de mellette a praktikus effektek is feltűnnek, ami egy külön hangulatot ad a műnek. Én kifejezetten örültem, hogy nem számítógéppel alkották meg összes fantázialényt, hanem akadt közöttük bábu is.

Összegezve tehát a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület egy korrekt kalandfilm, MCU szintű humorral, és sok-sok fantasy elemmel. A rohanó történetvezetés miatt nem kapunk mellékvágányokat, és csak rövidebb időre ül le a cselekmény; viszont a karakterek és a D&D háttérvilága nem tudott kibontakozni. Ám ha a negatívumokon túltesszük magunkat, akkor egy remek kalandfilmnek adhatjuk át magunkat.