látogató számláló

Kritika: Tini Nindzsa Teknőcök - Mutáns káosz (Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutant Mayhem)

Cowabunga!

A Tini Nindzsa Teknőcökre már ráfért a ráncfelvarrás, ugyanis a legutóbbi két élőszereplős, Michael Bay producer kezei alatt összerakott filmek... nos, fogalmazzunk úgy, hogy nem tettek jót a mutáns teknőcöknek. Viszont a Paramount és a Nickelodeon közös erővel új életet lehelt a franchise-ba. 
A rendezői székbe Jeff Rowe-t ültették, akinek a Sony által gyártott, a pandémia miatt többször halasztott, és végül a Netflixnek eladott A Mitchellék a gépek ellen című animációs filmet köszönhetjük. A forgatókönyvet pedig a rendező személyével kiegészítve Seth Rogen és Evan Goldberg írta. Ezek a nevek, azért az utóbbi években mind a vígjátékok, mind pedig az animációsfilmek terén remekül teljesítettek, így kíváncsian vártam, hogy a Tini Nindzsa Teknőcökkel mit is fognak kezdeni. 


Marvelek (The Marvels) - 2. magyar előzetes

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_4.png


Játék: nyerj páros belépőt a "Kivert kutyák" c. film premier előtti vetítésére!

Egy kutya mindig hazatalál. Főleg, ha bosszút akar állni a szemét gazdin, aki kidobta. 
Ez az élőszereplős vígjáték egy magára hagyott kutya krónikája, aki összeáll kóbor társaival, hogy megleckéztesse egykori gazdáját. 

Kivert kutyák című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.


Az Alkotó (The Creator) - 2. magyar előzetes

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót. Az Alkotó egy rejtőzködő, fejlett építész-MI, aminek újonnan kreált fegyvere képes lenne véget vetni a háborúnak – és az egész emberiség létezésének. Joshua válogatott csapatával az ellenséges vonalak mögé indul, az MI-uralta terület sötét mélyére… ahol felfedezi, hogy a világpusztító fegyver, amit meg kell semmisítenie, valójában egy gyermek formáját öltött mesterséges intelligencia.

Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla és a Zsivány Egyes rendezőjének nagyszabású, akciódús sci-fi thrillere szeptember 28-tól a mozikban!

Hazai bemutató: 2023. szeptember 28. creator_720_2.png


Feláldozh4tók (Expend4bles) - magyar előzetes + plakát

Felszerelkezve minden fegyverrel, amire csak szert tudnak tenni és a hozzájuk kellő szakértelemmel, a Feláldozhatók az utolsó védelmi opció a világ számára; a csapat, akiket akkor hívnak, ha minden más kudarcot vall. Ám az új csapattagok, új harcmodorral és új stílussal, megmutatják, mit is jelent az, hogy újult erővel.

Új nemzedék sztárjai csatlakoznak a világ legnagyobb akciócsillagaihoz egy adrenalinnal fűtött kalandban. A válogatott zsoldosok – Jason Statham, Dolph Lundgren, Randy Couture és Sylvester Stallone – ismét összeállnak, s most először velük tart Curtis “50 Cent” Jackson, Megan Fox, Tony Jaa, Iko Uwais, Jacob Scipio, Levy Tran és Andy Garcia.

Hazai bemutató: 2023. szeptember 21. expendables_4_720.png


süti beállítások módosítása