Kritika: Tini Nindzsa Teknőcök - Mutáns káosz (Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutant Mayhem)

Cowabunga!

A Tini Nindzsa Teknőcökre már ráfért a ráncfelvarrás, ugyanis a legutóbbi két élőszereplős, Michael Bay producer kezei alatt összerakott filmek... nos, fogalmazzunk úgy, hogy nem tettek jót a mutáns teknőcöknek. Viszont a Paramount és a Nickelodeon közös erővel új életet lehelt a franchise-ba. 
A rendezői székbe Jeff Rowe-t ültették, akinek a Sony által gyártott, a pandémia miatt többször halasztott, és végül a Netflixnek eladott A Mitchellék a gépek ellen című animációs filmet köszönhetjük. A forgatókönyvet pedig a rendező személyével kiegészítve Seth Rogen és Evan Goldberg írta. Ezek a nevek, azért az utóbbi években mind a vígjátékok, mind pedig az animációsfilmek terén remekül teljesítettek, így kíváncsian vártam, hogy a Tini Nindzsa Teknőcökkel mit is fognak kezdeni. 

A készítők lényegében egy eredettörténet mesélnek el, ezért a tini kifejezést itt a szó szoros értelmében kell venni, ugyanis hőseink a cselekmény ideje alatt pubertáskorban vannak. Ezért van az, hogy Donatello (Micah Abbey) szemüveget visel, vagy Michelangelo (Shamon Brown Jr.) fogszabályzót hord.
A történet igazából faék egyszerűségű, de egyben szórakoztató is. Az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Aktuális és komoly mondanivalóval bír, de annak magyarázatát nem dimenzionálja túl, hanem mindenki számára fogyaszthatóvá teszi.
A teknőcök közötti kémia remekül működik, és Szecska mester (Jackie Chan) szerepeköre is méltón lett tálalva. Tényleg egy apafigurát kapunk az ő személyében. April O’Neil (Ayo Edebiri) külseje ugyan meg lett változtatva, de engem ez egyáltalán nem zavart, főleg úgy, hogy az ő karakteréhez köthető az egyik, ha nem a legjobb jelenetsor. A teknőcökre visszakanyarodva pedig elmondható, hogy mindegyikük egy-egy külön egyéniség, jól elkülöníthetők egymástól. Az ellenség oldaláról ugyan sablonos a motiváció, de ettől függetlenül a főgonosz és csapata is szórakoztató és humoros lett. 

Az animáció lenyűgöző. A Mutáns káosz ugyanazzal a vizualitással lett a vászonra álmodva, mint A Mitchellék a gépek ellen és a Pókverzum-alkotások. A látványvilág hamar be tudja szippantani a nézőt, és ha az emberi karakterek túlzottan is torznak vannak ábrázolva, egy élénk, lélegző animációs alkotást kapunk. Nekem szerencsém volt 3D-ben látni a filmet, de igazából az csupán pár jelenethez adta hozzá azt a bizonyos pluszt; higgyétek el: 2D-ben is ugyanazt a hatást éri el a látvány.

A legnagyobb meglepetés, és ez talán sok embernek nem is fog tetszeni, de a Mutáns káosz sokkal inkább a felnőtt közönséghez szól, mint a kisebbekhez. Számtalan popkulturális utalás van a filmben, és a poénok többsége is inkább a nagyobbakhoz szól. Persze ezzel nem azt állítom, hogy a gyerekek ne élveznék a művet, mert szerintem ők az animációval és a pörgős, ráadásul látványos összecsapásokkal bőven ki lesznek elégítve, mindazonáltal a film számos rétegében inkább a felnőtteknek kedvez – amit én pozitívumként értékeltem.

A Mutáns káosz lényegében egy vérfrissítés, és valami új és jó dolognak a kezdete. Kedvenc mutáns teknőceink a modern kornak megfelelően viselkednek, TikTok videókat néznek, popkulturális utalásokkal dobálóznak, de eközben a helyüket is keresik a világban. A film remekül adagolja a már jól bevált filmes elemeket, noha a végső összecsapás már túlzottan is klisésre sikerült, ám mindezektől függetlenül a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz az év egyik legjobb animációs filmje és meglepetése is. Szórakoztató és szerethető karakterekkel operál, lenyűgöző látványvilága pedig a hab a tortán.
A stáblista közben még érdemes a teremben maradni, mert meglepetésre lehet számítani, a stúdió részéről pedig remélem, zöld utat kap a folytatás.