látogató számláló

Kritika: Joker

A bűn bohóchercege.

Október 3-tól ismét új Jokert köszönthetünk a vásznon, ám abba most nem bonyolódnék bele, hogy korábban milyen személyiségtípusú változataival találkozhattunk – erre itt van ez a link.
Todd Phillips Jokerét én nagyon vártam. Már az előzetesekből is érzékelhető volt, hogy szembemegy a mostani képregény-adaptációkkal, ugyanis a Joker a saját lábain akar megállni, nem akar sem univerzumot építeni, sem pedig az akciókkal és a hihetetlen CGI-jal levenni a lábunkról. Egész egyszerűen el akarja mesélni egy megtört elme őrületbe való lesüllyedését. Teszi ezt oly mértékben, hogy képes még szimbólumokkal is operálni, és időt is fektet a karakterek kidolgozásába, főleg a címszereplő karakterére. A film hangulata igen hamar képes a nézőt beszippantani; a '80-as évek hangulata szinte ordít a vászonról, nagyon élethűen megidézi.


Joker - a magyar hangok

A tömegben is magányos Arthur Fleck emberi kapcsolatot keres. Miközben Gotham graffitikkel tarkított utcáit rója, két maszkot is visel: az egyiket a munkájához, hiszen bohócként dolgozik. A másikat viszont nem tudja lemosni – azt azért öltötte magára, hogy be tudjon illeszkedni a világba. De amikor kamaszok zaklatják az utcán, belekötnek a metrón vagy egyszerűen csak a többi bohóc szórakozik vele, még jobban eltávolodik a környezetétől. Fokozatosan magába szippantja az elképesztő és rémisztő mélység, ahonnan már nincs visszaút. Vagy jobb lenne, ha nem volna.

Todd Phillips rendező, társ-forgatókönyvíró és producer Joker című filmje a DC univerzum hírhedt rosszfiújáról szól, aki Gotham városában keresi a helyét. Arthur egyik rossz döntést hozza a másik után, az események megállíthatatlan láncreakcióját indítva el.

Kritikánk a filmről itt olvasható.


süti beállítások módosítása