Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder's Justice League) - plakátok
A végül mégsem négyrészes sorozatként, hanem négyórás filmként bemutatandó Zack Snyder: Az Igazság Ligája 2021. március 18-án debütál az HBO Max kínálatában, valamint ugyanekkor itthon is, mégpedig az HBO GO-n.
Videó: Újabb ajánló a Warner 2021-es filmjeihez
A 11 nappal ezelőtti kedvcsináló után itt egy újabb, ami a Warner 2021-es kínálatát promózza, illetve azt, hogy ezek a filmek nem csak az esetlegesen nyitva tartó filmszínházakban debütálnak majd, hanem már a mozipremier napján elérhetőek lesznek az HBO Max-en is. (Aminek az alkotók és a produkciós cégek – mint pl. a Dűnét és a Godzilla vs. Kongot gyártó Legendary – nem nagyon örülnek.)
Kritika: Tudhattad volna (The Undoing)
A nárcizmus, illetve a fától nem látni az erdőt esete.
Ezúttal az HBO új bűnügyi thriller-drámáját, vagyis a Tudhattad volna című minisorozatot mutatjuk be nektek.
Godzilla vs. Kong - trailer
2021. március 26-án debütál a mozikban – már ahol nyitva vannak – és az HBO Max kínálatában a Legendary Pictures Szörnyverzumának negyedik – és állítólag legkisebb költségvetésű darabja –, a Godzilla vs. Kong.
A szereplők között megtalálható Alexander Skarsgård, Millie Bobby Brown, Rebecca Hall, Brian Tyree Henry, Eiza González, Julian Dennison, Kyle Chandler és Demián Bichir.
Godzilla vs. Kong - kedvcsinálók + plakát
A Godzilla vs. Kong a tervek szerint 2021. március 26-án egyszerre debütál a mozikban és az HBO Max kínálatában. Egy kis részletet már mutattak a filmből ebben a videóban, de most itt van három rövid ízelítő, és a trailerre is csak holnapig kell várni.
Videó: Részletek a Warner 2021-es filmjeiből – melyek egyszerre debütálnak a neten és a mozikban
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a Warner úgy döntött, hogy a vírusjárvány miatt az összes 2021-es filmjét egyszerre debütáltatják a mozikban és az HBO Max kínálatában. Íme egy új ajánló, benne részletek többek közt a Space Jam 2-ből, a The Suicide Squadból és a Godzilla vs. Kongból:
Videó: Nem csak a WW84 debütál az HBO Max kínálatában a mozipremier napján
Mint azt nemrég megtudtuk, a Wonder Woman 1984 az amerikai mozipremierrel egy napon, azaz december 25-én már a Warner streaming-szolgáltatásában* is elérhető lesz – az előfizetők számára extra díj nélkül. És mint ahogy az most kiderült, a stúdió 2021-ben az összes filmjét így fogja bemutatni.
A filmek a premiertől számítva egy hónapig lesznek elérhetők az HBO Max kínálatában, és a Warner vezetői szerint csak a jövő évi bemutatókra vonatkozik ez a megoldás. (Legalábbis most még ezt mondják...)
Kritika: Watchmen (2019)
Továbbra is adott a kérdés: ki őrzi az őrzőket?
Megnéztük az HBO Watchmen című sorozatát és elmondjuk, miért kötelező látnia minden szuperhős rajongónak.