Oscar-díj 2023: a jelöltek
Az átadó magyar idő szerint 2023. március 13-án hajnalban lesz.
A Fabelman család (The Fabelmans) - magyar előzetes + plakát
Steven Spielberg új, önéletrajzi ihletésű filmje hamarosan a mozikban. Tervezett hazai bemutató: 2023. január 5. 2023. január 19.
Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) - 2. magyar előzetes + plakát
„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni.
És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne.
Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon.Meg kell állítani. Bármi áron.
A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.
Tervezett hazai bemutató: 2021. október 14.
Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) - 2. trailer
„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni.
És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne.
Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon.Meg kell állítani. Bármi áron.
A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.
Tervezett hazai bemutató: 2021. szeptember 16. 2021. október 14.
Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) - nemzetközi plakát
A film első magyar előzetesét és plakátját ide kattintva tekintheted meg.
Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) - magyar előzetes + plakát
„Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni.
És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne.
Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon.Meg kell állítani. Bármi áron.
A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.
Tervezett hazai bemutató: 2021. szeptember 16. 2021. október 14.
Venom 2. - Vérontó (Venom: Let There Be Carnage) - trailer + plakát
A 2018-as Venom folytatása, az Andy Serkis rendezésben készült Venom 2. - Vérontó a tervek szerint szeptember 24-én érkezik az amerikai mozikba. A hazai premier vélhetően szeptember 23-án lesz.
update: A szinkronizált előzetes is megérkezett, amit ide kattintva érhettek el.
VIDEÓ: Íme a Venom: Let There Be Carnage hivatalos logója
Ahogy arról tegnap hírt adtunk, leleplezték az eddig Venom 2-ként ismert film új címét, valamint az is kiderült, hogy az amerikai premiert 2020. október 2-ről 2021. június 25-re tette át a Sony. Időközben a film hivatalos logójáról is közzétettek egy videót.
Kritika: Venom (2018)
We are Venom. We are not happy.
A Venom igazán addig érdekelt, amíg R besorolású filmként hivatkoztak rá. Sajnos a Sony úgy gondolta, hogy neki ez nem pálya, így a korhatár-besorolást lejjebb vitte PG-13-ra. (A hazai korhatár-bizottság a film megtekintése után úgy döntött, hogy ők azért egy 16-os karikát adnak neki.)
Persze próbáltam emésztgetni a dolgot, mondván, hogy véres ugyan nem lesz a film, de erőszakos és sötét még lehet. Szóval reménykedve ültem be a moziba, hogy talán jobb élményt fogok kapni, mint bármelyik Marvel Moziverzumba tartozó alkotástól.
Venom - trailer + plakát
A teaser trailert sokan csalódásként élték meg, hiszen a címszereplő kimaradt belőle. Nos, íme ő!
Venom - teaser trailer
A Sony tegnapi posztjából már sejthettük, hogy miről van szó: elkészült a Venom első mozgóképes anyaga. Persze nagyon látványos, sok speciális effektet igénylő dolgokra még ne számítsatok, hiszen a film forgatása kb. két hete fejeződött be.
Venom - plakát
"Holnap." - üzeni a Sony Pictures, nyilván arra utalva, hogy mozgóképes anyagot is kapunk az egyébként a múlt hónapban még forgatás alatt álló filmből.
A régi város (Manchester by the Sea) - magyar előzetes + plakát
Nem mintha olyan nagyszerű élete volna eddig, de Lee (Casey Affleck) ragaszkodik hozzá. Amikor a bátyja halála után kiderül, hogy neki kell felelősséget vállalnia kamaszodó unokaöccséért, mégis kénytelen mindent feladni és visszaköltözni abba a kisvárosba, ahol felnőtt. És ahol túl sok emlék várja.
Régi nő, régi barátok, régi titkok. És a feladat: túllendülni a gyászon, és talán belekezdeni egy másik életbe – amit a bátyja, a rábízott kamaszsrác apja választott számára.
A már két alkalommal Oscar-díjra jelölt Kenneth Lonergan író-rendező új filmje dráma és humor határán egyensúlyozik. Megható történet nagyszerű színészek és magával ragadó forgatókönyv segítségével elmesélve.
A Matt Damon produceri tevékenységével készült Golden Globe-nyertes film az idei Oscar-verseny egyik nagy esélyese.
A 2017-ben hat Oscar-díjra jelölt film február 23-tól a hazai mozikban.
Kritika: Óz, a hatalmas
Szép boszik között.
Óz, a hatalmas (Oz the Great and Powerful) - 3. trailer
Az előző szinkronizált előzetest ide kattintva tudod megtekinteni.
Óz, a hatalmas - 2. magyar előzetes
Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful) - 2. trailer
Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful) - magyar előzetes
Sam Raimi fogta az Alice Csodaországban stílusjegyeit és átörökítette az Óz, a csodák csodája előzményét bemutató filmjébe, melynek főszereplői: James Franco, Michelle Williams, Mila Kunis és Rachel Weisz.
Oscar-nyertesek 2012
lista a bejegyzésben.
Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn) - előzetes