Kritika: Óz, a hatalmas

Szép boszik között.

Előre leszögezem, hogy úgy ültem be, hogy most látni fogok egy látványfilmet, nulla történettel. Igazam volt? Igen. A látvány, meg kell hagyni, tényleg szép, és tényleg olyan, mint ha Ózban lennénk. Viszont néha feltűnt, hogy a szereplők igazából nem tudták, mi van előttük vagy éppenséggel mibe kapaszkodjanak.
Gondolok itt arra a jelenetre, amikor Óz (James Franco) megérkezik a pont ugyan olyan elnevezésű világba, mint a neve, és a légballonban bénázik, hogy mit fogjon, mert ugye egy vízesésen fog lezuhanni, de látszik rajta, hogy nem tudja, mit csináljon. Ez egy példa volt, de ehhez hasonló dolgokkal tele van a film. Megértem, hogy nehezebb a színészeknek, hogy csak egy zöld háttért kapnak, egy-egy kellékkel, de akkor többször fel kell venni az adott jelenetet. Valamennyire meglátszik, hogy Sam Raimi rendezte a filmet, mert a sötét erdős jelenet nagyon félelmetesre sikeredett. Azért abban a jelenetében megmutatkozott, hogy az öreg első pár filmje horror film volt. Ha már a rendezőnél tartunk, akinek sas szeme van, annak feltűnik, hogy az összes Raimi által rendezett filmben játszik Bruce Campbell, és itt is így van. Már a stáblistában feltüntetik a nevét. Nekem ez ilyen játék, hogy felismerem-e vagy sem, de itt szerencsére egyből felismertem, és nem kellet, hozzá a YouTube segítsége. A film zenéjét Danny Elfman komponálta és most is remek munkát végzett.
Látom, hogy Raimi nosztalgia hangulatot akart teremteni, de csak az első húsz percben sikerült neki. Amikor Kansasben járunk és fekete-fehér a kép és leszűkített, 1,33: 1-es (ha úgy tetszik, 4:3-as) képaránnyal van felvéve az egész jelenet. Mikor már Ózban vagyunk, ott meg csak küszködik a rendező, hogy nosztalgia hangulatot teremtsen. Persze az út még mindig sárga, Glinda pedig változatlanul szappanbuborékokban közlekedik, a film végén THE END felirat, meg ugyan úgy van kiírva, mint a régi filmeknél. Ez szép és jó is, de kevés. Tudom, hogy ez már közhely szokott lenni az ilyen fajta filmeknél, mikor a CGI-t kritizálják, de akarva-akaratlanul nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Szerintem sokkal, de sokkal jobban működött volna a film, ha rendes kellékekkel, díszlettek dolgoznak, mint az 1939-es Óz, a csodák csodájában és akkor talán a nosztalgia hangulat is jobban átjön.
A színészek nagyon felemásan szerepeltek. Főleg James Franco, néha nagyon túljátszotta a szerepét. A női szereplőknek sem kellett nagyon megerőltetni magukat. Talán Michelle Williams volt a legjobb, de neki is csak mosolyogni kellett, és néha egy-két bölcs mondatott elböffenteni. Rachel Wiesz, ahhoz képes, hogy elméletileg fontos szerepet játszottm elég keveset szerepel a film cselekményében. Mila Kunisnak meg annyi volt a dolga, hogy boci szemmel nézzen, aztán ennyi. Szegény Mila, nem volt félelmetes azzal zöld CGI boszorkány öltözettel. Ha már gonoszt és rondát akarnak csinálni belőle, minek kell felnyomni a melleit. Szexi volt, mikor nem kellet volna. Férfi szemmel nézve ez nem baj, de a film szempontjából az. Komolyan a filmben szereplő porcelán kislány jobban színészkedett, mint az élő színészek, azért ez ciki.
Ennyi lett volna, most mondhatnám, hogy milyen rossz film, ne adjatok ki érte pénzt, de annyira nem volt vészes. Sejtettem, hogy ilyen lesz, szóval nem ért nagy csalódás. Szép boszikat láttam, három dimenzióban - talán ez a legnagyobb pozitívuma a filmnek.