Kritika: Lincoln
A 13. kiegészítés története.
Világossá vált az számomra, hogy Spielberg már csak arra hajt, hogy az akadémia igényeit kielégítse (mármint a filmes igényeit). Szarik rá, hogy az „átlag” embereknek (köznépnek, ill. közembereknek) tetszik e filmje, csak arra hajt, hogy Oscar-díjjal menjen haza a díjátadó gáláról. Spielberg neve engem már teljesen hidegen hagy. Volt idő, amikor ugrándoztam, hogy Steven Spielberg új filmjét hamarosan vetíteni fogják nálunk is, de ezek az idők elmúltak. Köszönhető annak, hogy nevét adta aTransformers trilógiához és annak is, amit fentebb sorokba említettem már. Tavalyi két filmje teljesen kimaradt, a Hadak útján egyáltalán nem késztet arra, hogy megnézem. Tintin kalandjai elméletileg jól sikerült, de mint mondtam nem láttam, de közeli ismerőseim is mondogatják, hogy jóra sikeredett. Egyszer majd bepótolom. Na, de igazából arra akartam kilyukadni, hogy a Lincoln mellett is elmentem volna, de mivel két Spielberg filmet is kihagytam úgy érzetem pótolnom kell a hiányosságaimat. Mielőtt beültem volna a moziba azért megkukkantottam a film előzetesét. Ami már kezdte sugallni felém, hogy nem fogom élvezni a filmet. Most jön a csavar: tényleg nem élveztem a filmet. A film története az amerikai történelmet tekintve igen fontos kort és eseményt idéz fel. Ez nem más, mint a rabszolgaság eltörlése. Én abszolút szeretem a történelmi filmeket. Egyik kedvencem a Schindler listája. Sőt ennél a filmnél is kilehetett volna hozni sokkal többet, de nem így lett. Ám ami a film leggyengébb pontja a közel három órás játék idő. Ami nagyon érződik, mert baromira unalmas a film. Persze vannak konfliktus a filmben, de azok is annyira gyengék, hogy nem kötötte le figyelmemet. Látom, hogy Spielberg olyan konfliktus helyzeteket akart teremteni, amiknek fő forrása a párbeszédek. Vagy túljátsszák a színészek vagy olyan hosszúak, hogy már arra se emlékeztem min is kezdtek el vitatkozni meg ehhez hasonló dolgok. Az ilyen párbeszédes konfliktusokra is vevő vagyok, mert ebből áll aTrónok harca. Ott se látunk nagyon harcokat, csak azt, ahogy a felek egymással beszélgetni és ugyan ez van itt is. Nem látjuk a csatateret (kivétel a film nyitójelenete), csak azt, hogy zárt szobákba emberek egymással vitatkoznak. Ami viszont elszomorít, hogy John Williams a zseniális zeneszerző ehhez a filmhez egyszerűen pocsék zeneszámokat komponált. Lehet, hogy ő is unta a film jeleneteit, azt azért nem erőltette meg magát, viszont lehet, hogy a zenétől egy-egy jelent jobb lett volna. Ejnye, John. Sok embertől hallottam, hogy Daniel Day-Lewis mennyire jól játszik. Hát szerintem nem volt kiemelkedő. Ha már valakit ki kéne emelnem a film színészei közül Tommy Lee Jones lenne, aki hozta a formáját, sőt még annál többet is. Összegezve unalmas film, ami az akadémia filmes szükségleteit kielégíti az enyémet viszont nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.