látogató számláló

Kritika: Trónok harca - 3. évad, 4. rész

Hát, kérem szépen, ha eddig unalmasnak találta volna valaki az évad eddigi részeit, az most nagyot nézhetett, mert ebben a részben annyi "awesome" jelenet volt, hogy egy kezemen meg se tudom számolni.

Először is, rengeteget szerepelt Varys, aki számomra igen rejtélyes alak és idáig sose tudtam beazonosítani, hogy most ő pozitív karakter, vagy negatív. Viszont a tegnapi rész megértette velem, hogy egyik se, azt csinálja, amit ő maga helyesnek tart. Minél többször belekötni kisujjba. Stark gyerekek elég keveset szerepeltek, és ezek után ne csodálkozzanak a készítők, hogy a harmadik könyvet két évadba tudják képernyőre vinni, mert a múltkori Podricos jelenet után, ami ebben a részben is kapott egy kis szerepet, a könyv lényegi tartalmát szorítják ki. Greyjoy, szegény elég szépen pórul járt. Egy kis baki is volt, még az előző részben alig tudott lábra állni, itt azért szépen és kecsesen bandukolt. De ebben a részben nem csak az ő szenvedését láthattuk, hanem Jaimet is. Bár én úgy vagyok vele, hogy egy Lannister után se fogok könnyeket árasztani. Éljen észak! Na, egy kicsit elkalandoztam, a falon túl is érdekes dolgok történnék, kíváncsi leszek, hogy alakulnak ott a dolgok. Ami viszont a legjobb jelenet volt ebben a részben, ami kevés időt kapott, de azért így is cool volt, az a Daenerys Targaryen által komponált vásár. Zseniális. Ebbe a részbe azért nem látszott a teljes Makulátlan sereg, de azért remélem vaskosabb sereget kapott a pénzéért. Zárásként Margaery Tyrell is kimutatta a foga fehérjét.

Game-of-Thrones-season-3.jpg


süti beállítások módosítása