Kritika: Fehér Isten

Az elmúlt nyolc év legjobb magyar filmje. 

A realisztikus megközelítés mindig közel állt a szívemhez, ezért is tölt el nagy örömmel, hogy a Fehér Isten című film képes volt ezt a megközelítést magára vállalni és túlszárnyalni is egyben. Ennek következtében a filmet nem könnyű végignézni, mert vannak benne durva jelenetek.

A legnagyobb érdeme a Fehér Istennek talán az, hogy képes az emberi érzelmekre hatni úgy, hogy még a moziból kijövet is a film hatása alatt voltam.

Nem túlzok, hogyha kijelentem, a film cselekménye alatt egy hangulati hullámot éltem át. Volt, mikor nevettem, volt, mikor könnyeztem és volt, mikor könnyezve nevettem. Egy szó, mint száz, ezt a filmet nem könnyű végig nézni, de én mégis azt mondom, hogy ezt a filmet végig kell nézni!

A film történetébe annyira nem akarok belemenni, mert tényleg mindenkit arra ösztönzök, menjen el a moziba és nézze meg, mert ezt látni kell! De azért írok róla pár szót:

A cselekmény elég családbarát üzemmóddal indít, van egy lány, Lili (Psotta Zsófia), akinek édesanyja az új pasijával épp készül elhagyni az országot, ám a lányt nem akarják magukkal vinni. Így lepasszolják az apjához, Dánielhez (Zsótér Sándor), aki egy vágóhíd élelmiszer-biztonsági ellenőre. Csak egy baj van, Lilli a kutyáját, Hagent is magával hozza. Dániel nem szereti a kutyákat és erre rátesz egy lapáttal az is, hogy amint beteszik a lábukat a lépcsőházba, a szomszéd néni (Bodnár Erika) figyelmezteti őket: a legújabb rendelet szerint a korcs kutyák után adót kell fizetni. És hogy ennek nagyobb súlyt adjon, azonnal fel is jelenti őket. Dániel továbbra se tűri otthonában lánya kutyáját, ezért kidobja az utcára. Innentől kezdve a két főszereplő - Lilla és Hagen - története kettéválik. Mindketten saját harcukat vívják, tragikus körülmények között. És ettől a perctől kezdve a film valamiféle félelmetes, szürrealista, abszurd, kutya-apokalipszisbe csap át.

A film folyamán Hagen megy át a legnagyobb jellemfejlődésen. És igen, most egy kutyáról beszélek! Egy vérbeli antihős, aki sok megpróbáltatáson megy keresztül. Tulajdonképpen felülmúlja az összes színész munkáját. Hagen sokszor van középpontban úgy, hogy kizárólag csak őt lehet látni a vásznon. Az állat gyakran szereplők nélkül tölti ki a körülötte lévő teret, saját gesztusaival.

A film tényleges csúcspontja, és erős pontja az, ahogy a kutyasereg (kb. 200 kutya) megszállja Budapest utcáit. Nagyon jól meg van csinálva, teljesen olyan érzés volt, mint ha egy nagy költségvetésű Hollywoodi filmet néztem volna. A kameramozgás nagyon jó volt, és nagyon szépen meg volt koreografálva. Rév Marcell operatőr és Jancsó Dávid vágó nagyon szép munkát végzett, emelem előttük a kalapomat.

A Fehér Isten, habár nem hibátlan, de majdnem az. Úgy ültem be rá, hogy láttam a film előzetesét, ami felkeltette az érdeklődésemet, de mégsem hagyott bennem akkora nyomott. Viszont mikor megnézetem, és kijöttem a moziból, még a hazafelé vezető úton is a hatása alatt voltam, akkor eszméltem csak rá, hogy az elmúlt kb. nyolc évben ilyen jó magyar filmet nem láttam!

Az emberek általában úgy vélekednek egy Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra kivitt filmről, hogy művészfilm. Unalmas, monoton, nem "átlagnézőnek", hanem kritikusoknak készített film. A Fehér Isten ezt meghazudtolja! Izgalmas, végig lekötött és elgondolkodtatott. Én azt mondom, hogy megérdemelte a film a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál "Un Certain Regard"-kategória díját, és az Arany Pálma díj eb-megfelelőjét, a Palm Dog nyakörvet is, amit a Hagent alakító kutyák kaptak meg. (Igen, mert Hagent két kutya "játszotta" el.)

És Mundruczó Kornél is megjelenik a Fehér Istenben.

Magyarországon június 12-én fogják bemutatni a filmet. Aki esetleg nem látta volna még az előzetest, az itt most bepótolhatja: