látogató számláló

Hős6os (Big Hero 6) - karakterplakátok

A magyar teaser trailer ide kattintva tekinthető meg.
update: Nem csak karakterplakátok érkeztek, hanem egy banner is, csak először nem tudtunk róla, mert egymás mellé kellett tenni a posztereket.

BigHero6_k3_620.jpg


Jurassic World - végre egy kis vér!

Azt hiszem, vannak néhányan - velem együtt -, akik most szeretnének egy évet utazni a jövőbe, amikor is újra őslények lepik el a mozikat. Egyébként volt már "dinoszauruszos" képünk és videóink a forgatásról.

JW_bloody.jpg


Szexvideó (Sex Tape) - 2. red band trailer + plakát

A film magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg.


Herkules minden mennyiségben

Kedves magyar mozilátogatók, idén aztán nem maradtok Herkules nélkül! Kezdődött az év a nem túl sikeres Herkules legendája c. filmmel, majd július 24-én érkezik a Magyarországon forgatott, Dwayne Johnson főszereplésével készült Herkules, és mivel az ADS Service Kft. kedves akar lenni minden filmbuzihoz, ők ugyanezen a napon(!) bemutatják a hazai mozikban a Herkules: Feltámadás (Hercules Reborn) c. Asylum produkciót. Rendes tőlük, nem?

Tehát még egyszer: 2014. július 24-től csak Rajtad áll, hogy két Herkules-filmet nézel-e meg a moziban, vagy csak az Asylum szuperprodukciójára fizetsz be.
Bónuszként pedig íme a trailer, de előre szólok: nem tudod majd elégszer megnyomni a replay gombot!

update: Az ADS nem volt elég bátor, így 2 héttel későbbre tette a bemutatót. A Herkules: Feltámadás új premierje tehát 2014. augusztus 7.


A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) - plakátok

Három új plakát érkezett különböző országokból, ezek közül az első amerikai, amely nem csak egy "szimpla" IMAX 3D vetítést reklámoz, hanem egy 17 perces részlet megtekintését július 7-én - a kiválasztott amerikai és kanadai IMAX vásznakon. (A legutóbbi magyar plakát ide kattintva tekinthető meg.)

GotG_IMAX.jpg


Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To) - nemzetközi trailer

Néhány új jelenettel, melyek az amerikai előzetesben nem voltak láthatók.


A vihar magja (Into the Storm) - 2. trailer + plakát

A teaser magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Megvan Bagira, a fekete párduc hangja

Az Oscar-díjas Ben Kingsley lesz Bagira, a fekete párduc hangja A dzsungel könyve legújabb, Disney-féle változatában, amely az élő szereplőket és a CGI figurákat ötvözi. A filmet Jon Favreau (Vasember 1-2., Cowboyok és űrlények) rendezi Justin Marks forgatókönyvéből, és 2015. októberében kerül a mozikba.
További hangok: Scarlett Johansson, mint Ká, Idris Elba, mint Sir Kán, és Lupita Nyong'o, mint Rakcha, a farkas anya.

EGYÉB: A Disney élőszereplőssé alakítandó klasszikus rajzfilmjei.

Kingsley_Bagira.jpg


The Expendables - A feláldozhatók 3. (The Expendables 3) - 2. magyar előzetes

Készülj fel az utolsó menetre! 2014. augusztus 28-ig van időd.
A film az USA-ban hivatalosan is megkapta a PG-13 (13 évnél fiatalabbaknak nem ajánlott) korhatár-besorolást. Az előző két rész R korhatárral (17 év alattiak csak szülői felügyelettel nézhetik meg) futott.
A PG-13 oka - azon kívül, hogy az alkotók direkt lejjebb szándékoztak nyomni a korhatárt, hogy a fiatalabb generációhoz is eljussanak, - a következő: erőszak, intenzív fegyverhasználat és harci jelenetek, valamint durva szóhasználat. (Ezek miatt alacsonyabb korhatárt már nem kaphatott.)


A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) - tv spot

Újabb tévéreklámmal gazdagodott a Marvel nyári blockbustere. Addig is ízlelgessétek ezeket a magyar neveket: Űrlord, Mordály...

53a2096cc3e51.jpg


Mad Max: Fury Road - képek + EW címlap

Valami készülődik a film háza táján, ugyanis az Entertainment Weekly bemutatta az első jelenetképeket, és még a címlapjára is a Mad Max legújabb részét tette. A film, amely 2012 óta forgott, és több tologatáson is átesett, úgy néz ki, 2015. májusában tényleg megérkezik.

Mad_Max _Fury_Road_EW_Images_10.jpg


Batman v Superman: Dawn of Justice / Justice League - rajongói plakátok

Neked melyik tetszik?

justice_01.jpg


Spielberg is besegít a Jurassic Worldbe

Talán nem is olyan meglepő, hogy Steven Spielberg is besegít az új dinós szuperprodukció, a Jurassic World készítésébe. Spielberg rendezte az első két JP-filmet, és azóta is szívügyének tartja az elszabadult dinókról szóló mozikat.


Vin Diesel népszerűbb, mint Obama, a Beatles, meg még egy csomó minden

Roppant hasznos weboldal az InsideFacebook, amely a népszerű közösségi médium legérdekesebb adatainak gyűjteménye. A legfrissebb összeállításból kiderül például, hogy Vin Diesel a Facebook legnépszerűbb filmsztárja több mint 79 millió lájkkal, és ezzel az amerikai elnököt (41m) ugyanúgy maga mögé utasítja, mint a Beatlest (41m) vagy Beyoncét (62m).


Sosem látott élményt nyújt IMAX 3D-ben az új Transformers-film

A Transformers: A kihalás kora a világon az első film, amelyet IMAX 3D digitális kamerával készítettek. Az új technológia sokkal átütőbb filmélményt nyújt, mint bármelyik korábbi módszer, mert jóval élesebb a kép – a felbontás tízszer akkora, mint a 35 milliméteres filmé –, és a mérete 26 százalékkal nagyobb, mint a hagyományos mozikban.


Batman - A denevérember (Batman) - magyar tv spot

1989. június 23-án, vagyis 25 éve mutatták be az USA-ban Tim Burton Batman c. képregényfilmjét. Alább pedig egy retró cucc látható: a magyar TV szpot, amely az 1989. december 21-i hazai premiert hivatott reklámozni.

Batman_1989.jpg


Harag (Fury) - trailer

A tegnap megjelent - egyébként hangulatos - plakát ide kattintva tekinthető meg.


Harag (Fury) - werkfilm + plakát

Ősszel kerül bemutatásra David Ayer (Az utolsó műszak, Sabotage) II. világháborús filmje, a Harag, melyből forgatási képeket és egy, a szereplőket ábrázoló promóképet már láthattatok, viszont most megérkezett az első plakát is, valamint nemrég bemutattak egy rövid werkfilmet, amit alább szintén megtekinthettek. Valószínűleg a trailerre sem kell sokáig várni, bár pontos dátumot nem tudok mondani, az biztos, hogy az amerikai korhatárbizottság besorolta az első, 2 perc 27 másodperces előzetest.
A főbb szerepekben Brad Pitt, mint Aldo Raine hadnagy, Shia LaBeouf, Logan Lerman, Jon Bernthal és Michael Peña látható.


Megvan a Predator reboot írója és rendezője

Nos, a Predator is megérett a rebootra, és a The Hollywood Reporter szerint a forgatókönyvet Shane Black (Vasember 3., Durr, durr és csók, Halálos fegyver) írja, és a rendezői széket is ő kapta. Pontosabban ő csak forgatókönyv-vázlatot ír, amiből aztán Fred Dekker (A szörnycsapat, Robotzsaru 3.) készít forgatókönyvet.
Az alábbi képen az író-rendező látható, aki maga is szerepelt az 1987-es filmben.

update: Shane Black azt mondja, filmje nem reboot lesz, hanem folytatás.

predator_shane_black.jpg


A majmok bolygója - Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes) - a speciális effektek

A film végső előzetesének magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Jurassic World - videók a díszletből

A Today a Jurassic World egyik forgatási helyszínén járt. Találkoztak Colin Trevorrow rendezővel, valamint a szereplők közül bemutatkozott Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Nick Robinson és Ty Simpkins. A sokat emlegetett és fotón is "bemutatott" dinoszauruszok közül még senki nem akart kamera elé állni.
A film szereplői között egyébként megtalálható még Vincent D'Onofrio, Omar Sy, Jake Johnson, Judy Greer, Lauren Lapkus, Irrfan Khan és BD Wong. A bemutató jövő júniusban lesz, azt meg fél lábon állva is kibírjuk, nem? (Nem!)


Tini nindzsa teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles) - 3. trailer + karakterplakátok

Néhány órája elindult egy oldal, ahol tweetek segítségével leleplezhetők voltak a teknőcök saját plakátjai. Persze a rajongók nyilván akkor is beindultak volna, ha csak ez lett volna a cél, de volt még egy: amikor mind a négy poszter lelepleződött, nyilvánosságra hozták az új trailert. Íme az előzetes és a plakátok.


A megtisztulás éjszakája: Anarchia (The Purge: Anarchy) - 2. trailer

A bűn éjszakája folytatásának első magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg.


Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - trailer + plakát

Megérkezett az első előzetes, plusz pótlásra kerül egy múlt héten megjelent plakát is, amely az előző után nem sokkal debütált, de nálunk kimaradt.


Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil) - magyar előzetes + plakát

Ismét itt egy alkalom, hogy a magyar horrorrajongók bizonyítsák, képesek akár pénzt is kiadni a borzongásért, és hogy érdemes itthon horrorfilmet forgalmazni.
És az megvan, hogy e film író-rendezője, Scott Derrickson - aki egyébként a Sinister és az Ördögűzés Emily Rose üdvéért c. filmek író-rendezője is - dirigálja majd a Marvel Doctor Strange c. filmjét?


süti beállítások módosítása