látogató számláló

Nyugi, Michael Bay visszafogta magát legújabb akciófilmjében!

Amikor kiderült, hogy Michael Bay nagyszabású filmet forgat a Bengháziban működött amerikai konzulátus elleni 2011-es támadástól 13 óra: Bengházi titkos katonái címmel, sokan attól tartottak, a rendező a Transformers-filmek stílusában mindent szétlő és szétrobbant, és a látvány diadalmaskodik a tartalom felett. Az aggódók megnyugodhatnak, mert két autentikus személy állítja, hogy a film már-már dokumentarista hitelességgel idézi fel az eseményeket.

John Tiegen és Mark Geist háborús veteránok, Bengháziban egy CIA-objektumot őriztek szerződéses biztonsági emberként, és amikor a terroristák megtámadták az amerikai konzulátust, a parancsot megtagadva honfitársaik segítségére siettek. Később részt vettek az eseményekről szóló könyv megírásában, amelyet Michael Bay most vászonra vitt. Szerintük a film nagyon pontos rekonstrukció, a rendezővel egyáltalán nem szaladt el a ló. „Az emberek azt mondják, persze, ez egy Michael Bay-film, tehát jó sok robbanás lesz benne - mondta Geist egy interjúban. – Nos, én végig ott voltam, és tényleg jó sok robbanás volt, több mint fél napig tartott a harc. Két barátom esett el mellettem. A film teljesen realisztikusan adja vissza, ami történt, mert Bay semmit nem tett hozzá ahhoz, amit a könyvben leírtunk, de nem is vett el belőle."

(13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi - hazai bemutató: 2016. március 3.)

FIGYELEM! A 13 óra: Bengázi titkos katonái című film végül nem kerül Magyarországon a mozikba.

13ora_hun_p1.jpg


süti beállítások módosítása