látogató számláló

Kritika: Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet (Rogue One: A Star Wars Story)

Lázadásra fel!

Spoilermentesen a lázadásról, amely újra reményt adott a galaxisnak. 

Mikor a Disney megvette a Lucas-birodalmat, és ezzel a Star Wars-franchise jogait, az egyik legnagyobb lépése az volt, hogy törölte a Star Wars kiterjesztett univerzumát (az addig megjelent játékokat, könyveket, képregényeket stb.) és saját kánont hozott létre. Így adatott lehetőség arra, hogy az új trilógia mellett - ami a VII. résszel kezdődött -, különálló történeteket is elmesélhet a Lucasfilm, amik szintúgy a messzi-messzi galaxis világához kapcsolódnak. Az első ilyen önálló történet a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet.
Ahhoz, hogy ezek a különálló Star Wars-történetek (antológiafilmek) meg legyenek különböztetve a Skywalker-sagától, a Zsivány Egyes elején nem kapjuk meg a már jól ismert, csillagok közé úszó nyitószöveget, továbbá Skywalker-mentes filmről beszélünk. Valamint a Zsivány Egyes az első olyan Star Wars-film, amihez nem John Williams komponálta a zenét, hanem Michael Giacchino (Lost - Eltűntek, az új Star Trek-trilógia, Agymanók).

rogueone_pic08.png

Bevallom, hogy bár Star Wars rajongó vagyok, a Zsivány Egyes nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, de persze az összes hírt olvastam a filmmel kapcsolatban és mindegyik előzetest megtekintettem, ami a filmhez kijött. De az a nagy rajongás nálam elmaradt, és valójában akkor kezdett el érdekelni a dolog, amikor nyáron jöttek az infómorzsák, hogy újraforgatást rendeltek el. Persze sok film esetében megesik az ilyen, ám ennél a filmnél számtalan hírt lehetett erről az esetről olvasni. Most nem akarok belemenni a részletekbe, hogy miket írtak a sajtóban - nyilván Ti is tudjátok -, de az én érdeklődésemet pont az újraforgatás körüli hisztéria keltette fel. Lehet, hogy a pótforgatásnak is marketing céljai voltak?! (Jó, tudom, ez már összeesküvés-elmélet.) A lényeg, hogy mikor ezek a hírek megjelentek, már kényszeres késztetést éreztem afelől, hogy minél hamarabb láthassam a filmet. Ami végre megtörtént! December 13-án délelőtt tartották a Zsivány Egyes magyarországi sajtóvetítését, melyen mi is képviseltettük magunkat.

A film ötletgazdája nem George Lucas volt, hanem John Knoll, az Oscar-díjas trükkmester, a Photoshop megalkotója, valamint az ILM (a Lucasfilm trükkcége) művészeti vezetője. A történetről nagy vonalakban annyit, hogy a Zsivány Egyes cselekménye közvetlenül az Új remény előtt játszódik. Egy kis, vakmerő ellenálló csapat összeáll egy halálos küldetésre, hogy ellopják a Halálcsillag tervrajzait, és új reményt adjanak a galaxisnak. A történetből kifolyólag a Birodalom uralta korban járunk, a galaxis legsötétebb időszakában. Egy ilyen sötét és reményvesztett időszakban kell helytállnia Jyn Erso-nak (Felicity Jones) és csapatának.

És most akkor csapjunk a lovak közé: az különösen tetszett, hogy mindegyik karakternek személyes okai vannak, hogy a Birodalom ellen forduljon és néhol ténylegesen átjön a vászonról, hogy bizony a galaxisban a félelem és reményvesztettség uralkodik. A színészek mindegyike remekel. Felicity Jones nagyon jól hozta a kemény női karaktert, kifejezetten jól állt neki. És ha már a karakterek, akkor ki kell emelnem K-2SO-t is. Hihetetlen, hogy már megint milyen emberire sikerült egy droid.

rogueone_krennic.png

Gareth Edwards, a film rendezője sokszor hangoztatta, hogy a Zsivány Egyes egy háborús film lesz. Amin én személy szerint mosolyogtam, mert azért mind az eredeti trilógiát, mind az előzmény-trilógiát számos szempontból meg lehet közelíteni, legyen az politikai, filozófiai, vallási, mitológiai, vagy akár történelmi. És most a történelmin van a hangsúly, mert akármelyik trilógiát nézzük, a Csillagok háborúja-filmek mindegyike nagy hangsúlyt fektet a háborúra. Szóval én ezt marketing szövegnek éreztem, de a film mentségére legyen szólva, hogy a történet második felében tényleg érződik valamennyire a háborús hangulat. Az első fele meg hát… Elég gyenge, úgy képzeljétek el, hogy random jelentek váltják egymást, ami azért nem semmi, én személy szerint néztem is egy nagyot, hogy ez most mégis mi a franc. A realista hangvétel jelen van, de nem olyan jelentősen és nem is olyan határozottan, hogy ezt egy háborús filmnek lehessen elkönyvelni, még a Star Wars-univerzum keretein belül sem.

Edwards a Zsivány Egyes stílusjegyei mellett arról is sokszor beszámolt, hogy a Ben Mendelsohn által alakított birodalmi igazgató, Orson Krennic a munkásosztályból való, és kizárólag a személyiségének és az eszének köszönheti, hogy felkapaszkodott a ranglétrán, és ebből kifolyólag sokszor adódik konfliktusa másokkal. Amiből ténylegesen csak annyi látszódik, hogy Krennic nem jön ki jól a felette állókkal. Ám aki azt hinné, hogy ezt a megközelítést a Zsivány Egyesben láthatjuk először, azt el kell szomorítanom, mert az eredeti trilógiában is volt ilyen, mégpedig Firmus Piett admirális személyében. Aki egy tehetséges és ravasz birodalmi tiszt volt, és aki úgyszintén munkásosztályból származik. A galaxis peremvidékről, az Axxila rendszerből származó Piett nem sok kapcsolati tőkével rendelkezett és így félő volt, hogy a karrierje megreked. Ám szerencséjére tiszti tehetségének köszönhetően már 26 évesen kinevezték hadnagynak, sőt ő lett az Executor kapitánya. Persze Piett és Krennic karaktere között annyi a különbség, hogy míg Piett sokszor Vader bizalmát élvezte, addig Krennic pont, hogy nem. De mindketten alulról kezdték. Oké, most lehet áradozni, hogy így ezt még nem láthattuk soha, hogy a Birodalomnál micsoda belső érdekharcok folynak, meg hogy milyen realisztikusan van ábrázolva a hierarchia a Birodalom oldalán. Ami tényleg igaz, ilyet még nem láttunk a vásznon, de akitől nem idegen a kukázott Star Wars kiterjesztett univerzum (közöttük vagyok én is), azok már láthattak/olvashattak ilyet, s míg azok jobban, mélyebben kivesézték ezeket a látásmódokat, addig a Zsivány Egyes csak küszködik vele.
Ja, és természetesen Vader is benne van a filmben és mindenkit megnyugtattok, hogy mikor a vásznon van, uralja azt!

Na de az, amiért számomra a Zsivány Egyes is egy egyszer nézős film lesz, az az, hogy bár választ ad egy bakira, ami a IV. epizódban jelen volt, ezzel szemben egyáltalán nem tiszteli az eredeti trilógiát. Olyan banális és végtelenül sok hiba van a filmben, hogy az Star Wars rajongóként már nagyon fájt. Mivel most spoilermentes beszámolót olvastok, így nem írhatom le a részleteket, de hiába javít ki egy bakit a film, ha közben egy csomót maga után hagy. Se az írónak, Chris Weitz-nak (Egy fiúról, Z, a hangya), se forgatókönyvön később dolgozó Tony Gilroynak nem tűnt fel, hogy hoppá, azért az eredeti trilógiához hűnek kéne maradni? De úgy látszik, nem! Sőt nem csak nekik, hanem se a Lucasfilmnél, se a Disneynél sem vették a fáradságot. Ezen kívül meg még hordozza a franchise hagyományosnak mondható hibáit is: a rohamosztagosok még most sem tudnak célozni, pedig a célpont előttük van. Még mindig be lehet őket csapni.
Na, meg amin én nagyot nevettem, hogy a filmbéli végső összecsapásban - ami nagyon látványos -, azért abban is van egy-egy vicces jelenet. Ugye az nem nagy spoiler, hogy a végső ütközet a Scarif nevű bolygón zajlik, ami egy trópusi bolygó. És az AT-ACT teherszállító lépegetőkkel is lehet erőt demonstrálni, de azért azt nem hiszem el, hogy a Birodalomnak nincsenek vízi járművei. Hát nem lett volna sokkal egyszerűbb azzal megközelíteni a parton lévő lázadókat? Főleg úgy, hogy a bolygó igen jelentős százaléka víz.

rogueone_jynerso.png

De beszéljünk inkább a látványról. A speciális effektusokért Neil Corbould (A sólyom végveszélyben, Ryan közlegény megmentése, Gladiátor, Gravitáció) volt a felelős, aki nem semmi munkát végzett. Mint már említettem, a végső nagy összecsapás baromi jól nézett ki. Főleg az űrbéli csata. Az AT-ACT lépegetők is monumentálisra sikeredtek, szóval látványban tényleg nincs hiány. Az új bolygók is káprázatosak voltak, kezdve a Jedha sivatagától egészen a Scarif trópusi világáig.

És akkor zene: ahogy már írtam, Michael Giacchino komponálta, aki 4 hét és fél hét alatt megírta a Zsivány egyes zenéjét. Giacchino nyáron vette át a Zsivány Egyes zeneszerzői feladatait az egyeztetési problémák miatt távozó Alexandre Desplat-tól (Harry Potter és a Halál ereklyéi 1-2, A Grand Budapest Hotel, Godzilla).
Giacchino szerintem remek zeneszerző, a Lost című sorozat zenéit még a mai napig hallgatom. Sőt a Doctor Strange-hez is remek számokat dobott össze. És nem ez az első alkalom, hogy ő viszi tovább Williams örökségét, ugyanis a Jurassic World zenéit is neki köszönhetjük. Szóval én eléggé bizakodó voltam, de sajnos csalódnom kellett benne. Igaz, egy-két jó dallamot azért lehet hallani a filmben, de a Zsivány Egyes zeneszámai nagyon átlagosak. Persze felcsendül egy-egy klasszikus is az eredetei trilógiából, de azért a legtöbb esetben (a saját bevallása szerint kb. 95%-ban) a Giacchino által komponált zenék dominálnak. Ami azért szomorú, mert amikor a Halálcsillag van a vásznon és a Birodalmi flotta, ott azért sokkal szívesebben hallgattam volna a Birodalmi indulót, mint egy lagymatag utánzatot. De amiért a legszomorúbb vagyok, az az, hogy a Zsivány Egyesnek nagyon sok drámai pillanata van, ahová azért elég erős, jelentős számokat kellett volna produkálni, és Giacchino-t a mai napig (mától már nem) úgy könyveltem el, hogy ő az a zeneszerző, aki drámai pillanatokhoz megfelelő zenét tud komponálni. Mert igenis, a Lostban remek munkát tett le az asztalra és én bevallom férfiasan, a sorozat nézése közben nem egyszer tört el a mécses, de a Zsivány Egyesnél semmi ilyen nem volt.

Összegezve: a Zsivány Egyes jobban tetszett, mint a tavaly bemutatott VII. epizód, de sajnos az elvárásaimat ez a Star Wars film is alulteljesítette. Pedig minden adva lett volna, hogy kiemelkedő darabja legyen a franchise-nak. Minden egyes jelenete csak próbálkozás. Hiába akar naturalista lenni, realisztikusan bemutatni egy háborút, mindig csak küszködik. Sőt drámainak se mondanám, pedig tényleg megvolt a lehetőség, hogy egy Birodalom visszavág szintű filmet kapjunk, és aki azzal egy lapon emlegeti a Zsivány Egyest, ne adj isten jobbnak tekinti, attól megkérdezném, hogy egy filmet láttunk-e? Persze ez egy szubjektív vélemény és nem akarom senkinek se elvenni a kedvét a filmtől, de minden egyes Star Wars-rajongótól megkérdezném, hogy tényleg ilyen minőségű Star Wars-filmeket akarunk látni? A Disney első embere, Bob Iger leszögezte, hogy a Zsivány Egyesnél nagy hangsúlyt fektetnek a közönség fogadtatására, tehát a mi megítélésünk fontos lesz abból a szempontból, hogy milyen Star Wars-filmeket fognak a közeljövőben csinálni. Ezért arra kérek minden rajongót, hogy ennek tudatában ne az elfogultsága beszéljen belőle, mikor elmondja/leírja, hogy mennyire tetszett neki a Zsivány Egyes, mert bár én is Star Wars-rajongó vagyok kis korom óta, engem ez a film nem győzött meg arról, hogy antológiafilmeket akarok nézni a közeljövőben.

rogueone_hun_p3_1.png


süti beállítások módosítása