Kritika: A kedvenc (The Favourite)

Yorgos Lanthimos Trónok harcája.

A 18. század elején járunk. Anglia háborúban áll a franciákkal, ám ennek ellenére a királyi udvar kacsaversenyektől és zenés estéktől hangos. A trónon jelenleg Anna királynő (Olivia Colman) ül, aki csak szimbolikusan vezeti az országot, a valódi döntéseket, a legjobb barátja, Lady Sarah Malborough (Rachel Weisz) hozza. Ám ezt az idilli barátságot egy új szolga, Abigail (Emma Stone) teszi próbára. Sarah eleinte szárnyai alá veszi Abigailt, ám hamar rájön, hogy az új szolgaleány, hiába néz ki helyesnek és ártatlannak, legbelül hatalmas ambíciókat dédelget, amit saját bőrén is hamar megtapasztal.

Yorgos Lanthimos számomra ismeretlen rendező volt, magyarán egy alkotását sem láttam még. Természetesen ez az én szegénységi bizonyítványom, de valahogy a korábbi alkotásai nem keltették fel a figyelmemet, mindazonáltal meg akartam törni ezt a sort, amit a legújabb művével meg is tettem.
A kedvenc sok mindenről akar szólni, viszont csak két témát bont ki igazán: a hatalomvágy veszélyeit, illetve a hiúságét. Az Emma Stone által alakított Abigail karaktere volt a legmélyebb a film cselekménye alatt, ráadásul Stone brillírozik a szerepben. Bár itt jegyezném meg, hogy természetesen Colman és Weisz is remekel, de Emma Stone alakítása vitte a prímet. Ugyanis egy olyan karaktert kelt életre, aki hajdanán nemesi családból származott, ám az apja rossz döntései miatt szolgasorsba kényszerült. A sztori elején Abigail látszólag megbékélt a sorsával és mindent megtesz, hogy feladatit megfelelően teljesítse, de nem csak a filmbeli karaktereket képes meglepni pálfordulásával, de még a nézőket is. Az ő figuráján keresztül értheti meg a néző, hogy a hatalomvágynak milyen súlyos következményei vannak.
A másik fontos és kidolgozott mondanivalója a filmnek az a hiúság volt. Anna királynő ugyanis annyira beteges, hogy nem képes megfelelő döntéseket hozni, ezért legjobb barátnőjétől szokott tanácsokat kérni. Viszont Lady Sarah néha már unja a királynő társaságát, ezért Abigailre hárítja a feladatot, hogy egy kicsit foglalkozzon a királynővel, ami eleinte jól is működik, ám a királynő annyira hiú, hogy annak a kéréseit teljesíti igazán, aki több időt szentel rá, többször dicséri, és kiszolgálja minden vágyát (igen, még a szexuális vágyait is), és lényegében itt kezdődik meg a Lady Sarah és Abigail közötti rivalizálás. 

Pozitívumként még felhozható, hogy a film nem rest szimbólumokat használni, ráadásul még saját műfaját is képes kifigurázni. Utóbbi kell is, mivel képes unalomba átcsapni, ami az értelmetlenül hosszú snitteknek köszönhető. Ráadásul a cselekmény vége felé, úgy éreztem, hogy a készítők ihlete is elillant.

Mindazonáltal nem nevezném rossz filmnek A kedvencet, de tény, hogy a színészi alakításokon túlmenően több érdemi dolgot nem tudok felhozni. A cselekmény in medias res kezdődik el, ami jól is működne, de az első harminc perce semmifél kapaszkodót nem ad a nézőnek, hogy most mégis hol zajlik a háború, kik ellen, a királynő férjével mi történt stb. Természetesen válaszol ezekre a kérdésekre a film, de az elején nagyon úgy érezheti a néző, hogy el van veszve.
Továbbá Abigail karakterén kívül más fontos karakter múltja, vagy épp motivációja nagyon felületesen lett bemutatva. Sőt a szimbolikát is merészebben lehetett volna használni, ugyanis a cselekmény nagy része a királyi udvarban játszódik, ahol láthatjuk, hogyan élnek a kiváltságosok, ellenpólusként viszont nincs megelevenítve, hogy a nép mennyire nyomorog a háború okozta magas adók miatt, és erre csupán egy-egy mondattal utalnak.

Leginkább azoknak ajánlom ezt a filmet, akik szeretik a remek színészi alakításokat, mert azok tényleg nem fognak csalódni. Akiknek viszont ennyi nem elég, azoknak lehet, hogy csalódást fog okozni A kedvenc.