látogató számláló

Monster Hunter - Szörnybirodalom (Monster Hunter) - magyar előzetes + plakát

Artemis hadnagy (Milla Jovovich) és emberei egy távoli bolygóra kerülnek – és az új világ régi lakói nem fogadják őket szeretettel. A hatalmas, elképesztő erejű, meghökkentő harci technikákkal felszerelt szörnyek kérdés nélkül, azonnal végezni akarnak látszólag védtelen ellenfeleikkel.
Ám az emberek kis csapata nem adja fel könnyen. Életben akarnak maradni, bármi áron. És minél többen halnak meg közülük, annál elszántabban harcolnak tovább a kiismerhetetlen terepen. Egyetlen céljuk maradt: a túlélés.

A Kaptár-filmek rendezője és főszereplője ismét egy videójáték alapján készített filmet. Az elsöprő sikerű, világszerte több mint 55 millió példányban eladott játék filmváltozatában a szörnyek legalább olyan fontos szereplők, mint az ellenük induló kalandorok.

Tervezett hazai bemutató: 2020. december 3. 2021. monster_hunter_1000_2.png


Így vagy tökéletes - teaser előzetes

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András (Fekete Ernő) kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatív igazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta).
Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.
Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza) meg egy dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is belekeveredik az ügybe.

Könnyed és kedves romantikus vígjáték a Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris írójától, nagyszerű színészekkel, sok emlékezetes poénnal és egy nagy, bonyolult szerelemmel.

Tervezett bemutató: 2020. december 3. 2021. augusztus 19. igy_vagy_tokeletes_1000.png


Croodék: Egy új kor (The Croods: A New Age) - magyar plakát

A film magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg. croods2_pic01.png

update: A hazai bemutató új dátuma 2021. február 18. 2021. március 25. 


A kapitány küldetése (News of the World) - trailer + plakát

A Universal Pictures mutatja be Tom Hanks főszereplésével A KAPITÁNY KÜLDETÉSE című filmet. A megható történetet Paulette Jiles bestsellere alapján írta és rendezte Paul Greengrass (a Bourne-filmek, United 93), aki a 2013-as Oscar-jelölt Phillips kapitány után ismét együtt dolgozik Tom Hanksszel - és ismét egy kapitányos filmen.

Öt évvel az amerikai polgárháború után az özvegy Jefferson Kyle Kidd kapitány (Hanks), három háború veteránja városról városra jár, és igaz történeteket mesél: elmondja a híreket elnökökről és királynőkről, dicső viszályokról, pusztító katasztrófákról és lenyűgöző kalandokról, szerte a nagyvilágból. A texasi prérin találkozik Johannával (Helena Zengel – Kontroll nélkül), egy 10 éves lánnyal, akit hat évvel korábban fogadott be a kiowa törzs, és sajátjukként nevelték. Johanna ellenséges a világgal, amelyet még nem tapasztalt meg, és most akarata ellenére visszaadják vér szerinti nagynénjének és nagybátyjának. Kidd vállalja, hogy elviszi a gyermeket oda, ahová a törvény szerint tartozik. Miközben több száz mérföldet utaznak a könyörtelen vadonon át, a párosnak szörnyű természeti - és emberi - akadályokat kell leküzdeniük, miközben keresik azt a helyet, amelyet otthonnak nevezhetnek…

Tervezett hazai bemutató: 2021. február 4. A film a mozik helyett a Netflix kínálatában debütál 2021. február 10-én. news_of_the_world_maxresdefault.png


Animánia (Animaniacs) - trailer

22 év kihagyás után a Hulunak köszönhetően új részekkel tér vissza a képernyőkre a '90-es évek egyik legendás rajzfilmsorozata, a Steven Spielberg produceri felügyeletével készült Animánia. animaniacs_maxresdefault.png


Mank - feliratos előzetes + plakát

David Fincher új filmje novembertől látható a kiválasztott mozikban*, ill. december 4-től a Netflixen. mank_720_2.png

Herman J. Mankiewicz (Gary Oldman), a cinikus társadalomkritikus és alkoholista forgatókönyvíró új megvilágításba helyezi az 1930-as évek Hollywoodját, miközben igyekszik befejezni Orson Welles (Tom Burke) Aranypolgárának forgatókönyvét.

Főszerepben az Oscar-díjas Gary Oldman, Amanda Seyfried, Tuppence Middleton, Lily Collins, Tom Burke és Tom Pelphrey. Rendezte David Fincher.


Raya és az utolsó sárkány (Raya and the Last Dragon) - teaser trailer + plakátok

Megérkezett a Disney 59. animációs mozifilmjének első előzetese. A címszerepekben Kelly Marie Tran (mint Raya), és Awkwafina (mint Sisu, az utolsó sárkány) hallható. A rendezői posztot – egy menet közbeni rendezőcsere után – Don Hall (Hős6os, Vaiana) és Carlos López Estrada tölti be. raya_and_the_last_dragon_maxresdefault.png

Tervezett hazai bemutató: 2021. március 11. 2021. június 3. 2021. július 1.


The Mandalorian - 2. évad - kedvcsináló

10 nap múlva premier! Addig is itt egy újabb ízelítő. mandalorian_s2_maxresdefault_3.png


Karácsonyi krónikák: Második rész (The Christmas Chronicles 2) - szinkronizált + feliratos előzetes + plakát

Két év telt el azóta, hogy Kate (Darby Camp) és Teddy Pierce (Judah Lewis) megmentette a karácsonyt, és sok változás történt. Kate, az immár cinikus tinédzser, kénytelen Cancunban tölteni a karácsonyt édesanyja új barátjával és annak fiával, Jackkel (Jahzir Bruno). Kate nem hajlandó elfogadni új családját, ezért úgy dönt, hogy elszökik. De amikor egy rejtélyes és bajkeverő krampusz azzal fenyeget, hogy lerombolja az Északi-sarkot és mindörökre eltörli a karácsonyt, Kate és Jack váratlanul új kaland részeseivé válnak a Mikulással (Kurt Russell). A csupa szív és humoros Karácsonyi krónikák: Második rész egy akciódús kalandfilm az egész család számára, amelyet átjár a karácsony szelleme. Írta és rendezte Chris Columbus (Reszkessetek, betörők!, Harry Potter), a másik főszerepben pedig Goldie Hawn látható.

Premier: 2020. november 25. christmas_chronicles_2_720.png


süti beállítások módosítása