látogató számláló

Képzeletbeli barátok (IF) - a magyar hangok

A KÉPZELETBELI BARÁTOK egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…

A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski.

Kritika: Kung Fu Panda 4.

A Sárkányharcos közbelép.

Az animációs stúdióknál is megfigyelhető tendencia, hogy az ígéretes, pénzt hozó franchise-okat nem szívesen engedik el. A DreamWorks esetében ez a Kung Fu Panda. Jeffrey Katzenberg már a harmadik rész premierje idején azt nyilatkozta, hogy a stúdió szívesen tető alá hozna még egy trilógiát, és ez úgy tűnik, hogy össze is fog jönni. Ugyan a harmadik részt lassan nyolc éve, hogy bemutatták, de ez idő alatt sem kellett csüggednünk, mert sorozatok formájában megkaptuk a kellő Kung Fu Panda adagunkat. A negyedik rész tekintetében talán a legfontosabb kérdés az, hogy van-e létjogosultsága?

Játék: nyerj családi belépőt a "Kung Fu Panda 4" premier előtti vetítésére!

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába...

A Kung Fu Panda 4 című film premier előtti vetítésére most három darab családi belépőt sorsolunk ki a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

Kung Fu Panda 4 - a magyar hangok

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába.

Pónak tehát segítségre lesz szüksége. Meg is találja – nagyjából – egy ravasz, gyors eszű tolvaj, Zhen személyében, aki egy pusztai róka, azaz korzak, és nagyon Po bögyében van, de a képességei felbecsülhetetlenül értékesek. Ha meg akarják védeni a Békevölgyet Kaméleon hüllőkarmaitól, akkor a komikus párosnak össze kell dolgoznia. És miközben zajlanak az izgalmas és mulatságos események, Po rájön, hogy a hősök bizony a legváratlanabb helyeken teremnek…

Kung Fu Panda 4 - Super Bowl spot

Az első előzetes magyar változata itt található. Tervezett hazai bemutató: 2024. március 21. kung_fu_panda_4_1000.png

Top 3: 2023 legjobb animációs filmjei

Most, hogy hátunk mögött hagytuk a 2023-as évet, úgy gondoltam, ismételten megpróbálkozom egy toplista összeállításával. A tavalyi év filmes termésből bőven van még mit pótolnom, ezért egy rövidebb, de lényegre törőbb listát állítottam össze, ráadásul műfajspecifikusan, ugyanis jelen írás a tavalyi év három legjobb animációs filmjét foglalja magába. Osztottam-szoroztam és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy a 2023-as évben elég sok animációs filmet volt szerencsém látni, ezért egy konzisztens listát tudok belőlük összeállítani.
A toplistáimmal különösen szigorú szoktam lenni, ugyanis elvárom magamtól, hogy olyat rakjak össze, ami még évek múltán is releváns. Több napig gondolkodtam, míg végül sikerült fejben összeszednem a három legjobbat, amit most írásba is foglalok nektek.

Képzeletbeli barátok (IF) - teaser trailer + magyar előzetes + plakát

A KÉPZELETBELI BARÁTOK egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…

A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski.

Tervezett hazai bemutató: 2024. május 16. imaginary_friends_720.png

Kung Fu Panda 4 - magyar előzetes + plakát

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába.

Pónak tehát segítségre lesz szüksége. Meg is találja – nagyjából – egy ravasz, gyors eszű tolvaj, Zhen személyében, aki egy pusztai róka, azaz korzak, és nagyon Po bögyében van, de a képességei felbecsülhetetlenül értékesek. Ha meg akarják védeni a Békevölgyet Kaméleon hüllőkarmaitól, akkor a komikus párosnak össze kell dolgoznia. És miközben zajlanak az izgalmas és mulatságos események, Po rájön, hogy a hősök bizony a legváratlanabb helyeken teremnek…

Íme tehát a Kung Fu Panda 4 magyar előzetese; ezúttal sajnos már Tahi Tóth László hangja nélkül, helyette Szacsvay Lászlóéval, akinek immáron ez a harmadik szinkronszerepe a franchise-ban – amennyiben a Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája sorozatot is figyelembe vesszük.* 
Viszont szerény véleményem szerint ez egy remekül sikerült váltás! (Szemben egy korábbival, ahol szintén Szacsvay László volt az egyik érintett: ő lett Versényi László utódja Oogway szerepében a Kung Fu Panda 3-ban.) kung_fu_panda_4_720.png

update: A végleges magyar hangok listáját itt találod.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 21. 

Kritika: Kacsalábon (Migration)

Nem néznek madárnak.

Az Illumination kacsameséje a stúdió bocsánatkérése a Super Mario Bros. - A film után, másrészt pedig az év egyik legjobb családi animációs mozija. A Kacsalábon szívvel-lélekkel teli alkotás minden korosztály számára, ráadásul a Pixar korai munkáit idézte meg számomra.

Kacsalábon (Migration) - 2. magyar előzetes + plakát

A Mallard család kicsit besüppedt a posványba. Míg az apuka, Mack szeretné biztonságban tudni családját, és szívesen tapicskol örökre a New England-i tavukban, addig az anyuka, Pam fel szeretné rázni a dolgokat, és meg szeretné mutatni a nagyvilágot a gyerekeiknek, a tinisrác Daxnek és a kiskacsa Gwennek. Miután egy vándormadárcsalád leszáll a tavukra távoli helyekről szóló izgalmas mesékkel, Pam rábeszéli Macket, hogy vágjanak neki egy családi kirándulásnak New York City-n át a trópusi Jamaicába.

Amint Mallardék elindulnak télre délnek, a jól kifundált tervek hamar kisiklanak. Az élmény arra inspirálja őket, hogy szélesítsék látókörüket, nyitottak legyenek az új barátokra, és többet érjenek el, mint amit valaha is lehetségesnek hittek, miközben többet tudtak meg egymásról – és saját magukról – mint valaha is hitték.

Az Illumination új animációs vígjátékának forgatókönyvét a Fehér Lótusz Emmy-díjas alkotója és a Rocksuli forgatókönyvírója, Mike White jegyzi, rendezője pedig az Ernest és Celestine Oscar-jelölt alkotója, Benjamin Renner.

A film magyar hangjainak listája itt található. Hazai bemutató: 2023. december 7. migration_720_3.png

Kacsalábon (Migration) - a magyar hangok

A Mallard család kicsit besüppedt a posványba. Míg az apuka, Mack szeretné biztonságban tudni családját, és szívesen tapicskol örökre a New England-i tavukban, addig az anyuka, Pam fel szeretné rázni a dolgokat, és meg szeretné mutatni a nagyvilágot a gyerekeiknek, a tinisrác Daxnek és a kiskacsa Gwennek. Miután egy vándormadárcsalád leszáll a tavukra távoli helyekről szóló izgalmas mesékkel, Pam rábeszéli Macket, hogy vágjanak neki egy családi kirándulásnak New York City-n át a trópusi Jamaicába.

Amint Mallardék elindulnak télre délnek, a jól kifundált tervek hamar kisiklanak. Az élmény arra inspirálja őket, hogy szélesítsék látókörüket, nyitottak legyenek az új barátokra, és többet érjenek el, mint amit valaha is lehetségesnek hittek, miközben többet tudtak meg egymásról – és saját magukról – mint valaha is hitték.

Az Illumination új animációs vígjátékának forgatókönyvét a Fehér Lótusz Emmy-díjas alkotója és a Rocksuli forgatókönyvírója, Mike White jegyzi, rendezője pedig az Ernest és Celestine Oscar-jelölt alkotója, Benjamin Renner.

A kis hableány (The Little Mermaid) - a magyar hangok

A kis hableány Arielről szól, a szép és uszonyraesett fiatal sellőről, aki szomjazza a kalandokat. Triton király legkisebb és legszófogadatlanabb lányaként minden álma, hogy megismerje a tengeren kívüli világot; s mikor egy napon a felszínre merészkedik, szerelembe esik a sármos Eric herceggel. Noha a hableányoknak tiltott dolog az emberekkel kapcsolatba lépni, Ariel kénytelen követni a szíve szavát. Alkut köt a gonosz tengeri boszorkánnyal, Ursulával, aminek folyományaként lehetősége nyílik a szárazföldi létre, ám egyúttal veszélybe is sodorja életét – és apja trónját. 

Rob Marshall, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken és a Mary Poppins visszatér rendezője képzelte újra vászonra a Walt Disney Pictures Oscar®-díjas animációs klasszikusát, ami május 25-én kerül a mozikba.

Kritika: Renfield

Egy nem mindennapi nárcisztikus kapcsolat története.

Nagyon sokáig ültem ezen az íráson, ugyanis a bennem lappangó érzések kettősek voltak. Végül osztottam-szoroztam, és… tulajdonképpen a Renfield nem lett egy rossz alkotás, viszont olyan jó sem, pedig a potenciál benne volt. Igazából középszerű műnél picit jobb lett, de maradandó élményt nem okozott.

A kis hableány (The Little Mermaid) - plakátok

A film magyar előzetesei itt és itt találhatóak. Hazai bemutató: 2023. május 25. little_mermaid_pic01.png

A kis hableány (The Little Mermaid) - 2. magyar előzetes + plakát

Rob Marshall, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken és a Mary Poppins visszatér rendezője képzelte újra vászonra a Walt Disney Pictures Oscar®-díjas animációs klasszikusát, ami május 25-én kerül a mozikba.

A kis hableány Arielről szól, a szép és uszonyraesett fiatal sellőről, aki szomjazza a kalandokat. Triton király legkisebb és legszófogadatlanabb lányaként minden álma, hogy megismerje a tengeren kívüli világot; s mikor egy napon a felszínre merészkedik, szerelembe esik a sármos Eric herceggel. Noha a hableányoknak tiltott dolog az emberekkel kapcsolatba lépni, Ariel kénytelen követni a szíve szavát. Alkut köt a gonosz tengeri boszorkánnyal, Ursulával, aminek folyományaként lehetősége nyílik a szárazföldi létre, ám egyúttal veszélybe is sodorja életét – és apja trónját.

Hazai bemutató: 2023. május 25. little_mermaid_720_6.png

Renfield - 2. magyar előzetes

A gonosz nem él örökké, ha nincs egy kis segítsége. 

Drakula hűséges szolgájának modern rémmeséjében Nicholas Hoult (Mad Max: A harag útjaX-Men sorozat) alakítja Renfieldet, a történelem legnarcisztikusabb főnökének, Drakulának (az Oscar-díjas Nicolas Cage) meggyötört segédjét. Renfield arra kényszerül, hogy ő szerezze be gazdája zsákmányát, és teljesítenie kell minden parancsát, legyenek azok bármilyen elfajzottak is. Ám most, több évszázadnyi szolgaság után Renfield készen áll arra, hogy megnézze, van-e élet a sötétség hercegén túl is. Bárcsak megtalálná a módját, hogyan vessen véget ennek a kölcsönös függésnek.

A filmet Chris McKay (A holnap háborúja, LEGO Batman: A film) rendezte Ryan Ridley (Ghosted: Parás páros sorozat, Rick és Morty sorozat) forgatókönyvéből, a The Walking Dead és a Legyőzhetetlen alkotójának, Robert Kirkmannek az eredeti ötlete alapján. A további szereplők Awkwafina (A búcsú, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája), Ben Schwartz (SonicAz afterparti) és Adrian Martinez (Walter Mitty titkos életeFocus: A látszat csal). A producerek Robert Kirkman és David Alpert (The Walking DeadLegyőzhetetlen ), co-presidents Bryan Furst (Daybreakers) és Sean Furst (Daybreakers) és Chris McKay. A vezető producer Samantha Nisenboim (A holnap háborúja).

A Renfield végleges magyar hangjainak listáját itt találod. Hazai bemutató: 2023. április 13. renfield_720_2.png

Renfield - a magyar hangok

A gonosz nem él örökké, ha nincs egy kis segítsége.

Drakula hűséges szolgájának modern rémmeséjében Nicholas Hoult (Mad Max: A harag útjaX-Men sorozat) alakítja Renfieldet, a történelem legnarcisztikusabb főnökének, Drakulának (az Oscar-díjas Nicolas Cage) meggyötört segédjét. Renfield arra kényszerül, hogy ő szerezze be gazdája zsákmányát, és teljesítenie kell minden parancsát, legyenek azok bármilyen elfajzottak is. Ám most, több évszázadnyi szolgaság után Renfield készen áll arra, hogy megnézze, van-e élet a sötétség hercegén túl is. Bárcsak megtalálná a módját, hogyan vessen véget ennek a kölcsönös függésnek.

A filmet Chris McKay (A holnap háborúja, LEGO Batman: A film) rendezte Ryan Ridley (Ghosted: Parás páros sorozat, Rick és Morty sorozat) forgatókönyvéből, a The Walking Dead és a Legyőzhetetlen alkotójának, Robert Kirkmannek az eredeti ötlete alapján. 

A kis hableány (The Little Mermaid) - trailer + plakát

A Walt Disney Pictures klasszikusa új életre kel 2023 májusában a mozikban!

Tervezett hazai bemutató: 2023. május 25. little_mermaid_maxresdefault.png

Renfield - trailer + magyar előzetes + plakát

A gonosz nem él örökké, ha nincs egy kis segítsége. 

Drakula hűséges szolgájának modern rémmeséjében Nicholas Hoult (Mad Max: A harag útjaX-Men sorozat) alakítja Renfieldet, a történelem legnarcisztikusabb főnökének, Drakulának (az Oscar-díjas Nicolas Cage) meggyötört segédjét. Renfield arra kényszerül, hogy ő szerezze be gazdája zsákmányát, és teljesítenie kell minden parancsát, legyenek azok bármilyen elfajzottak is. Ám most, több évszázadnyi szolgaság után Renfield készen áll arra, hogy megnézze, van-e élet a sötétség hercegén túl is. Bárcsak megtalálná a módját, hogyan vessen véget ennek a kölcsönös függésnek.

A filmet Chris McKay (A holnap háborúja, LEGO Batman: A film) rendezte Ryan Ridley (Ghosted: Parás páros sorozat, Rick és Morty sorozat) forgatókönyvéből, a The Walking Dead és a Legyőzhetetlen alkotójának, Robert Kirkmannek az eredeti ötlete alapján. A további szereplők Awkwafina (A búcsú, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája), Ben Schwartz (SonicAz afterparti) és Adrian Martinez (Walter Mitty titkos életeFocus: A látszat csal). A producerek Robert Kirkman és David Alpert (The Walking DeadLegyőzhetetlen ), co-presidents Bryan Furst (Daybreakers) és Sean Furst (Daybreakers) és Chris McKay. A vezető producer Samantha Nisenboim (A holnap háborúja).

Tervezett hazai bemutató: 2023. április 13. renfield_720.png

A kis hableány (The Little Mermaid) - magyar előzetes + plakát

Rob Marshall, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken és a Mary Poppins visszatér rendezője képzelte újra vászonra a Walt Disney Pictures Oscar®-díjas animációs klasszikusát, ami május 25-én kerül a mozikba.

A kis hableány Arielről szól, a szép és uszonyraesett fiatal sellőről, aki szomjazza a kalandokat. Triton király legkisebb és legszófogadatlanabb lányaként minden álma, hogy megismerje a tengeren kívüli világot; s mikor egy napon a felszínre merészkedik, szerelembe esik a sármos Eric herceggel. Noha a hableányoknak tiltott dolog az emberekkel kapcsolatba lépni, Ariel kénytelen követni a szíve szavát. Alkut köt a gonosz tengeri boszorkánnyal, Ursulával, aminek folyományaként lehetősége nyílik a szárazföldi létre, ám egyúttal veszélybe is sodorja életét – és apja trónját.

Tervezett hazai bemutató: 2023. május 25. little_mermaid_720_3.png

A kis hableány (The Little Mermaid) - teaser trailer

Tervezett hazai bemutató: 2023. május 25. little_mermaid_2023_pic01.png

A rosszfiúk (The Bad Guys) - a magyar hangok

Miután egy életen át legendás rablásokat hajtottak végre, öt hírhedt rosszfiú – Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula – nekiveselkednek az eddigi legnehezebb kihívásnak… megpróbálnak jó útra térni. Még senki nem bukott ekkorát a megjavulással, mint a Rosszfiúk, a DreamWorks Animation új animációs filmjében.

A film Aaron Blabey bestseller sorozata alapján készült, amelyből 8.2 millió példányt adtak el világszerte. A rendező Pierre Perifel (A KungFu Panda filmek animátora), a forgatókönyvet Etan Cohen (Trópusi vihar, Keményítőkúra) írta.

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and The Legend of the Ten Rings) - a magyar hangok

Shang-Chi azt hitte, végleg lezárta a múltat, ám mikor a Tíz Gyűrű elnevezésű titokzatos szervezet hálójába kerül, kénytelen lesz újra szembenézni vele. A SHANG-CHI ÉS A TÍZ GYŰRŰ LEGENDÁJA címszerepét Simu Liu játssza, partnerei többek között Tony Leung, Awkwafina és Michelle Yeoh. A Marvel Studios filmje 2021 szeptemberétől a mozikban!

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and The Legend of the Ten Rings) - magyar plakát

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2021. szeptember 2. shang_chi_1000_5.png

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and The Legend of the Ten Rings) - plakát

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg, a karakterplakátok pedig itt. Hazai bemutató: 2021. szeptember 2. shang_chi_pic02.png

süti beállítások módosítása