Kritika: Mosolyogj (Smile)

Mosolyogj, hogy egy démon visszamosolyogjon rád!

A mosoly egy olyan görbe, ami mindent egyenesbe hoz. Kivéve akkor, ha egy démon van mögötte...

Noha először úgy volt, hogy Parker Finn filmje csak a Paramount streaming felületén fog debütálni, végül a moziban kötött ki. Lehet, hogy a rendező egy nagy mosollyal érte el mindezt, mindazonáltal ha a stúdió is potenciált lát egy röhejes című horrorfilmben, és a kritikák is többnyire dicsérőek, úgy voltam vele, hogy teszek egy próbát. Amúgy sem szoktam horrort nézni, évente maximum egyszer. A filmről meg tényleg csak annyit tudtam, hogy a rendező a legutóbbi kisfilmjét, a Laura Hasn’t Slept bővítette fel egy egész estét mozivá.

A történet középpontjában Rose (Sosie Bacon) áll, aki egy kórházban dolgozik, mint pszichiáter. Számtalan furcsa kórtörténettel találkozik, ám az egyik nap bizarrabbra sikerül a többinél: egy olyan egyetemista lány érkezik hozzá, aki látta, ahogy a tanára önkezűleg végez magával, ráadásul eközben végig mosolyogva. A lánnyal azóta furcsa dolgok történnek. Rose próbál neki segíteni, de a lány szintén önkezűleg, széles mosollyal az arcán végez magával. Rose értelmetlenül áll az egész előtt, míg végül vele is egyre furcsább dolgok történnek; olyanok, amelyekről a lány is beszámolt.

A Mosolyogj esetében akkor éri kisebb csalódást a nézőt, ha nem egy véres horrort vár tőle, hanem inkább egy pszichothrillert. Parker Finn egy felnőtteknek szóló történetet próbált elmesélni a fel nem dolgozott traumákról. A rendezőnek ez az első egész estét mozija, és ha csak ez alapján elemezzük, akkor azt lehet mondani, hogy a Mosolyogj nem egy rossz film. Viszont sok minden alól nem mentheti ki magát csupán ezen érv miatt.

A történetvezetés kiszámítható, és a megszokott sablonra épül. Komolyabb meglepetéssel, vagy váratlan fordulattal nem kell számolni. A néző az egész film alatt végig kíséri Rose tehetetlenségét, amely során vannak hatásos jelenetek, de a film legnagyobb része thriller elemekre épül, a vége az, ami átmegy kommersz horrorba.
És a végén a leghatásosabb az egész, amikor már nem akar fogcsikorgatva minden elvárásnak megfelelni, csak ráhozni az emberre a frászt. Rose nyomozása is néha nevetséges: van egy olyan jelenet, amikor egy hangfájlt játszik le, hátha hall benne valami fontos zörejt, amit eddig nem vett észre. Az említett jelenet úgy van tálalva, mintha később fontos lenne, pedig a történet semmit sem kezd vele. Természetesen akadnak válaszok, de nagyon mondvacsinált a legtöbb. Eredetinek egyáltalán nem lehet nevezni a filmet, viszont atmoszférateremtésben jár a pacsi a rendezőnek, mert abban remekelt. A zene, illetve a színészek is nagyon jól ki lettek választva.
Sok elcsépelt drónos, és semmitmondó átvezető jelenetekkel van teletűzdelve, de a vége a legtöbb hibáért kárpótolt. A CGI is korrekt, és jobban néz ki, mint egy mostani Marvel-film, pedig aztán Parker Finnék gondolhatjátok, hogy kevesebb összegből dolgoztak.

Összegezve tehát egy bemutatkozó filmként nem lehet panasz a Mosolyogjra, viszont a kiszámítható történetvezetés miatt mindenki gondolja meg, hogy moziban, vagy inkább majd otthon nézi meg. Mindenesetre addig is kerülje mindenki a démonok társaságát.