Kritika: A holló (The Crow)

Szárnyaljunk az éjszakába!

A holló remake hányattatott utat járt be, hogy végre a mozikba kerüljön, de megérkezett. Ugyan továbbra is a remake-ek korát éljük, viszont A holló sajnos nem azt az oldalt erősíti, mely szerint a klasszikusukhoz igenis érdemes hozzányúlni. És itt jegyezném meg, hogy nem véletlenül használtam a klasszikus kifejezést, mert az 1994-es mozifilm a sötét, gótikus stílusával a '90-es évek közepén sok filmrajongónál betalált, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az eredeti film három folytatást is megélt.

De ennyit a múltról, inkább nézzük, hogy milyen lett az új feldolgozás! Nos, a film cselekményét a legsablonosabb bosszúfilmek egyvelege alkotja. Eric (Bill Skarsgård) egy megtört lélek, aki pont egy elvonó/javítóintézet szerű létesítményben tölti mindennapjait, noha nem derül ki, hogy hogyan is került oda, sem az, hogy tulajdonképpen Eric karakterével mi történt, hogy ennyire meggyötört lett, de minek is kellene ezzel foglalkozni, nem igaz? A karakterépítés már annyira ódivatú… Na, de ebben az intézetben ismerkedik meg Shellyvel (FKA twigs), aki pont a múltja elől menekül. A két fiatal természetesen azonnal egymásba szeret, és felmerülhet a kérdés, hogy miért? Erre nem is kapunk választ, egyszerűen meglátják a másikat és egymásba zúgnak. Shelly démonai (direkt a filmből idézve) ugyan megtalálják a lányt, így a fiataloknak menekülnie kell. Ezt követően az alkotók foggal-körömmel próbálják a néző képébe tolni, hogy Eric és Shelly szerelme valami hihetetlenül nagy erővel bír, csakhogy a random egymás után pakolt jelenetek ezt nem tudták átadni. Aztán megtörténik a tragédia! A lány és a fiú meghal, ám Eric lehetőséget kap, hogy bosszút álljon és megmentse a lány lelkét.

A holló remake az alapjaiban vérzik. Nincs karakterépítés, sőt karakterek sincsenek, csupán szereplők. A főgonosz ugyanaz a sablon karakter, akit már mindenki jól ismer. Persze ettől függetlenül a szereplők jó alakítást nyújtottak, viszont ez az összképen nem nagyon tudott segíteni. Az Eric és múzsája közti románc ugyan a cselekmény szerint hihetetlenül tiszta és erős, ám ezt a film nem tudta érzékeltetni. A legnagyobb bajom mégis az volt, hogy ennek a műnek nincs lelke, de még hangulata sincs. A dark, gót stílust csak nyomokban tudja megidézni. Csupa-csupa küszködés ez az alkotás, nemcsak a főszereplőnek, de a nézőnek is.

Eric természetesen nem az a tipikus akcióhős karakter, ezért az elején még csetlik-botlik, viszont ahogy egyre jobban ráérez a bosszú ízére, annál inkább lesz egyre véresebb és kegyetlenebb a hadjárata. A mozi legnagyobb és talán egyetlen erénye az akció. Főleg az operaházas jelenet tetszett, viszont a film végi nagy finálé már nem.

Sok esetben indokolatlannak tartom a remake-eket, és ez A holló esetében is így van. Egy teljesen felesleges, középszerű alkotás. Bele lehet magyarázni, hogy a modern kor szellemében készült, viszont egyik korcsport igényeit sem tudja megfelelően kielégíteni. Inkább mindenki nézze újra a ’94-es változatot.