látogató számláló

Átjáróház - előzetes

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.
Krisztián (Bárnai Péter) vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház éjjeliőre lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal mint ügyfél bukkan fel nála: mármint egy buszbalesetet követően hozzák a fagyasztóba.
Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem, egy nagyvárosi boszorkány és a saját harcias, a megváltoztathatatlanba sem belenyugvó lelkesedésük. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

 A romantikus fantasy-vígjáték két főszereplője (Bárnai Péter és Rujder Vivien) a legfiatalabb színészgeneráció két egyre ismertebb, nagyon tehetséges tagja, akiket nagyszerű színészek vesznek körül: Kulka János újra főszerepet játszik, és mellette többek között Galla Miklós, Dobó Kata és Árpa Attila is haláli vicces a különleges látványvilágú, ötletekkel teli, játékos és nagyon szellemes filmben.

Madarász Isti, a Hurok és A fekete múmia átka rendezőjének új filmje 2022. december 8-tól a mozikban. atjarohaz_720.png


Játék: nyerj páros belépőt a "Vérapó" című film premier előtti vetítésére!

Ez nem lesz egy csendes éj…

Amikor egy csapat zsoldos betör egy jómódú család birtokára szenteste, és túszul ejtenek mindenkit odabent, a támadók nincsenek felkészülve az igazi meglepetésre: Mikulás (David Harbour, Fekete özvegy, Stranger Things) is ott van a terepen, és meg fogja mutatni, hogy a Télapó nem egy szent…

A Senki, a John Wick, az Atomszőke, a Deadpool 2 és a Halálos iramban: Hobbs & Shaw mögött álló 87North új, szénfekete ünnepi thrillere azt üzeni, hogy mindig a pirosra érdemes fogadni. A rendező Tommy Wirkola (Boszorkányvadászok, Náci Zombik-sorozat), a forgatókönyvet a Sonic, a sündisznó írói, Pat Casey és Josh Miller jegyzik.

A Vérapó című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.


Avatar: A víz útja (Avatar: The Way of Water) - végső előzetes

Az AVATAR: A VÍZ ÚTJA több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeik) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást.

A James Cameron rendezésében, Cameron és Jon Landau produceri felügyeletével készült film szereplői Zoe Saldana, Sam Worthington, Sigourney Weaver, Stephen Lang, Cliff Curtis, Joel David Moore, CCH Pounder, Edie Falco, Jemaine Clement és Kate Winslet.

A film vadonatúj poszterei itt érhetőek el. Hazai bemutató: 2022. december 15. avatar_2_maxresdefault_3.png


Avatar: A víz útja (Avatar: The Way of Water) - plakátok

Érkezett néhány új plakát, valamint hamarosan jön egy végső trailer is. Addig is a korábbi előzetesek magyar változata megtekinthető itt és itt. avatar_2_pic01.png

Hazai bemutató: 2022. december 15.


süti beállítások módosítása