Kritika: John Wick - 4. felvonás (John Wick: Chapter 4)

A Rémkirály visszatér.

A John Wick 2014-ben történelmet írt a műfaján belül. Egy egyszerű bosszúállós történetet láthattunk látványosan koreografált akciójelenetek kíséretében. Emlékszem, hogy én egy fárasztó nap végén tettem be a lejátszóba az első részt, és bármennyire is egy agyatlan, középszerű akciófilmre voltam felkészülve, a végén pozitív csalódás ért. Tulajdonképpen a John Wick-filmek receptje igen egyszerű elemekből áll: jól koreografált akciójelenetek + remek helyszínek + közhelyes, de ütős egysorosok + jó, ha a főszereplő az akciójelenetek döntő többségét maga csinálja = John Wick. Természetesen az első rész hatására mások is próbáltak ily módon akciófilmeket készíteni, de nem jött össze.
A John Wick első felvonásában volt egy megmagyarázhatatlan, titkos összetevő – a fentebb említetteken kívül –, ami miatt az egész működött. És ami működik, azt folytatni kell. 

A John Wick folytatásai ugyan emelték a tétet, mindazonáltal egyik sem tudta felülmúlni az elsőt. Bár a folytatásokban is voltak ütős akciójelenetek, a többségük lelketlen volt. Az idő előrehaladtával pedig Keanu mozdulatai komótosabbak lettek. Emlékszem, a harmadik felvonásban Sofia (Halle Berry) és John (Keanu Reeves) közös akciójelenetiben ugyan a kutyák bevonása a kivégzések szempontjából újdonságot hozott, de maga az akció unalmasra és elnyújtottra sikerült.

A negyedik etap eredetileg 2021-ben érkezett volna, de a COVID-19 közbeszólt, és az egész produkciót el kellett halasztani. Egyáltalán nem voltam csalódott, hogy a negyedik felvonást később kapom meg, mert 2019-ben már telítődtem Wick bosszúhadjáratával, és kellett egy kis idő, hogy visszakívánkozzak a Kör (High Table) által uralt titkos világba.
Ám végül idén berobbant a negyedik fejezet, és bár az új rész sem múlta felül az elsőt, és a 169 perces játékidőt is keményen meg lehet érezni, mindezek ellenére egy óriási akcióbomba a Rémkirály új története. John Wick legújabb kalandja nagyobb, hosszabb, ütősebb. A készítők fogtak mindent, ami az előző felvonásokban működött, és beletuszkolták az új részbe. Aminek az eredménye az lett, hogy a John Wick: 4. felvonás egyszerre állít emléket a széria előző részeinek, másrészt tudatosan sokszorozza meg az előzményekben bevált elemeket, aminek következében a szó szoros értelmében egy akcióorgia lett a negyedik felvonás.

A játékidő hosszának magyarázatát nem cselekményben kell keresni, mert az továbbra is faék egyszerűségű. A film hosszát az akciójelenet elnyújtása teszi ki, ami a mű első felében még működik és hatásos, viszont a második felében már érezni, hogy nincs annyi kraft egy-egy akcióban, mint azt a készítők gondolták. Szerintem a negyedik felvonásból nincs is vágatlan változat, mert eleve azt kaptuk meg. Ráadásul az első felében mintha a helyszínek is jobban ki lettek volna dolgozva, és a koreográfia is hatásosabb lett. Ami viszont nagyon erős érv az új rész mellett, az az, hogy Keanu mozdulatai ebben a részben már kevésbé érződtek lassúnak, így John Wick öldöklő hadjárata végre olyan dinamikus és pörgős lett, mint ahogy az annak idején az első felvonásban is látható volt.

Az új rész sok új karaktert tartogat. Személyes kedvencen Caine (Donnie Yen) volt. Donnie Yen nem először játszik vak karaktert, ezért szerintem a készítők számára már adva is volt, hogy kinek is kellene eljátszania. Az új szereplők közül Caine nem csak a fogyatékossága miatt tűnik ki a sorból: egyrészt a vaksága miatt a harcmozdulatai is másmilyenek, így a vele való összecsapások a film legötletesebb elemei lettek, másrészt ő tényleg kapott egy háttértörténetet, és a nézők számára is egyértelmű, hogy miért harcol.
Ugyan a Bill Skarsgård által megformált Márki engem nem idegesített, viszont sokkal hatásosabb ellenfél is lehetett volna belőle. Számtalan ripacskodást láthatunk tőle, ami miatt a karaktere senkiben sem kelt igazi félelmet.

Azok, akiknek a korábbi részek sem tetszettek, a negyedik sem fog. Természetesen nekem is helyén kellett kezelnem a film hibáit, hiszen a John Wick negyedik felvonásában az emberek legtöbbször úgy viselkednek, mint a videójátékokban az NPC-k. Wick hiába aprítja a népet akár diszkóban, vagy épp az utcán, az emberek a háttérben továbbra is úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. Ez az Arc de Triomphe körül lévő körforgalomban a legfeltűnőbb. Persze egy klassz autós üldözésnek lehetünk szemtanúi, viszont mindenki megy tovább, mintha ez ott egy megszokott jelenség lenne egy átlagos napon. Sőt más filmekben már a helyi rendvédelmi szervek is ki lettek volna hívva, de itt egy szirénázó autó sem érkezik a helyszínre. Ettől olyan az egész, mintha a film egy másik univerzumban játszódna: hasonló a miénkhez, viszont aki nem a Körben van, az egy buta NPC.
A történet végén lévő lépcsős akciójelenet meg már a szériához képest is túlzó volt. Ott érződött igazán, hogy a készítők már alaposan túltolták a dolgokat.

Sokszor helyén kell kezelni a filmet, és a túlzásai, valamint a hossza miatt számomra az első felvonás az, ami a dobogó első helyén marad. Mindazonáltal ha az új rész nem lett volna ilyen hosszú, és egy-egy akciójelenetnél a vágóolló előkerült volna, úgy a negyedik fejezet büszkélkedhetne az aranyéremmel, ugyanis az a fajta odaadás, dinamika és koreográfia, ami ebben van, olyan ritka mostanában a zsáneren belül, mint John Wick mellécélzása.