látogató számláló

Top 3: 2023 legjobb animációs filmjei

Most, hogy hátunk mögött hagytuk a 2023-as évet, úgy gondoltam, ismételten megpróbálkozom egy toplista összeállításával. A tavalyi év filmes termésből bőven van még mit pótolnom, ezért egy rövidebb, de lényegre törőbb listát állítottam össze, ráadásul műfajspecifikusan, ugyanis jelen írás a tavalyi év három legjobb animációs filmjét foglalja magába. Osztottam-szoroztam és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy a 2023-as évben elég sok animációs filmet volt szerencsém látni, ezért egy konzisztens listát tudok belőlük összeállítani.
A toplistáimmal különösen szigorú szoktam lenni, ugyanis elvárom magamtól, hogy olyat rakjak össze, ami még évek múltán is releváns. Több napig gondolkodtam, míg végül sikerült fejben összeszednem a három legjobbat, amit most írásba is foglalok nektek.

3. Tini Nindzsa Teknőcök - Mutáns káosz (Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutant Mayhem)

A teknőcök eredettörténete – valamint reboot-ja –, egyedi, kimagasló látvánnyal. Röviden így tudnám összefoglalni a 2023-as Tini Nindzsa Teknőcök animációs filmet. A Mutáns káosz története nem tartogat csavarokat, ám ettől függetlenül univerzálisra sikeredett. Nem csak a kisebbeket, de a felnőtt közönséget is képes volt megszólítani. Ráadásul a humorvilága is szerteágazó volt. Egy jól összerakott vérfrissítés, ami remeket táptalajt biztosít folytatásoknak. Én legalábbis bízom benne, hogy a stúdió nem húzza le őket a csatornán, és a Mutáns káosz által kikövezett úton viszi tovább a hős teknőcök történetét.
Kritikánkat a filmről itt olvashatjátok. 

2. Kacsalábon (Migration)

Tulajdonképpen egy családi road movie kacsákkal. Bevallom, nem nagy elvárásokkal ültem be a filmre, így nem is voltam felkészülve arra, hogy a végére tollas lesz a hátam. Természetesen jó értelemben, mert a Kacsalábon nem csak hogy érzelmes, de egy önfeledt családi film is egyben. Olyan élményt nyújt, amit minden generáció élvezni tud. A látványvilága pazar, a karakterek viccesek és egyediek voltak. Egy olyan útra invitálja a nézőt, ami után elégedetten távozik a vetítésről.
A cselekmény dinamikus, és a végpontok is megfelelőn voltak adagolva. Számos remek, katartikus jelenet volt a filmben. Én személy szerint élveztem nézni, hogy a cselekmény középpontjában lévő diszfunkcionális kacsacsalád hogyan kezd egyre jobban nyitni a világ felé úgy, hogy közben mindegyik tagja megtalálja a saját helyét.
Kritikánkat a filmről itt olvashatjátok.

1. Pókember - A Pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-verse)

Tekintettel arra, hogy A Pókverzumon átról nem írtam az oldalra külön beszámolót, ezért az első helyezett miértjét jobban ki szeretném fejteni.
A 2018-ban bemutatott Pókember - Irány a Pókverzum nekem is tetszett, főképp az egyedi látványvilága fogott meg, de az igazán nagy bravúrt abban kell keresni, hogy az első rész a mára már unalomig pörgetett multiverzumot, jelen esetben Pókverzumot érdekessé és ötletessé tudta tenni. A képregényekben is unalomig használt klisévé vált a Pókverzum, ezért is örültem annak, hogy a Chris Miller-Phil Lord alkotópáros egyedi látásmóddal tudott hozzányúlni az alapanyaghoz. Az első rész remek alapokat fektetett le, amit a folytatás, azaz A Pókverzumon át meg is tudott ugrani. A készítők tulajdonképpen fogtak mindent, ami az első részben működött, és azt a folytatásban megsokszorozták. A történet mélyebb és komorabb lett, és Miles Moralesen kívül Spider-Gwent is jobban megismerhettük. Ugyan Folt karaktere a cselekmény elején bohókásra sikeredett, a végére komoly fenyegetéssé vált.
A folytatásnak én egyedül azt a hibát tudom felróni, hogy Miles karaktere sokszor legyőzhetetlennek tűnik, ugyanis a nincs egy olyan jelenet sem, ahol ténylegesen veszélyben lenne. Minden egyes helyzetből egyedül kimászik. A film vége nem tartogat nagy csavart, szerintem várható volt, hogy Miles melyik univerzumban landol, sőt a poén az, hogy ott is csak egy rövid ideig kerül slamasztikába; az utolsó képkockákon már látható, hogy a láncait próbálja levetni magáról. Aggódni valahogy sosem lehetett igazán a karakterért. Természetesen ettől függetlenül a folytatás egy remek, pörgős film lett, továbbra is kimagaslóan egyedi vizualitással megtámogatva. Az akciójelenetek dinamikusak, ráadásul érdemes folyamatosan vissza-visszanézni egy-egy jelenetet, ugyanis számos utalás, easter egg látható a háttérben. 
A záróepizód nálam is várós, és bízom benne, hogy a készítők még magasabb szintet tudnak megütni.

Ennyi lett volna. Ha gondoljátok, osszátok meg velünk a saját listátokat, vagy azt, hogy mennyire értetek egyet a fentiekkel – és mennyire nem.


süti beállítások módosítása