látogató számláló

Angry Birds 2. - A film (The Angry Birds Movie 2) - 2. magyar előzetes

A madarak még mindig dühösek. Madársziget boldog lakói, és köztük a három jómadár, Piros, Chuck és Bomba mindig jót akar, és jó kedvre vágyik, de valami folyton közbejön, ami miatt kénytelenek csúzlit ragadni, és nagy dúlva-fúlva harcba szállni.
Csakhogy ezúttal nem a szokásos ellenfeleik miatt feszülnek a csúzligumik: egy másik szigeten ugyanis fészkel valaki, aki legalább olyan nagy bombákat dob, és legalább olyan jól céloz, mint bármelyik malacharcos: és bár egyikük sem érzi emiatt túl jól magát, malacok és madarak kénytelenek összefogni – ám a béke legalább annyi kalamajkát okoz, mint eddig a háború.

A Madár-szigeten fészkelő társaság a világ legismertebb sztárcsapata:naponta két és félmilliárdan játszanak velük. A filmváltozat első része hatalmas sikert aratott, világszerte több mint 350 millió dolláros jegybevételt csipegetett össze.

Hazai bemutató: 2019. augusztus 8.angrybirds2_720_2.png


A bűn királynői (The Kitchen) - magyar előzetes + plakát

A Hell's Kitchen New York legrosszabb hírű negyede – és nem véletlenül: ez a környék az ír maffia központja, a maffiózók országa. Egy helyi banda három tagját mégis letartóztatja az FBI – a nyomukba három család marad védtelenül és pénztelenül.
A három feleség azonban nem fogadja el a helyzetet. Nem hajlandóak elfogadni a kiszolgáltatottságot, a kezükbe veszik az ír maffia ügyeit, és meglepően hamar alkalmazkodnak a helyzethez. Az üzlet felvirágzik, ellenfeleik pedig kénytelenek megtanulni, hogy milyen az, amikor a fegyverek női kézbe kerülnek...

A Straight Outta Compton írója a DC Comics képregénye alapján három emlékezetes, vagány női figurát teremtett kemény gengszterfilmjéhez, melynek főszerepére három kiváló színésznőt válogatott össze. A kétszeres Oscar-díj jelölt Melissa McCarthy, az Emmy-díjas Tiffany Haddish és a Golden Globe-díjas Elisabeth Moss együtt lépnek a New York-i ír maffia élére.

Tervezett hazai bemutató: 2019. augusztus 22.bunkiralynoi_fb.png


Előre (Onward) - magyar előzetes

A (nem végleges) magyar változat főszerepeiben SpongyaBob két magyar hangja: Minárovits Péter és Baráth István.
Hazai bemutató: 2020. március 5.elore_fb.png


Az oroszlánkirály (The Lion King) - tv spot + plakátok

Érzed már a szív szavát?

Jon Favreau rendező és a Disney filmje, AZ OROSZLÁNKIRÁLY az afrikai szavannára repít el, ahol jövendőbeli király születik. Simba mindennél többre tartja apját, Mufasa királyt, és komolyan veszi, hogy egyszer majd az uralkodás feladata reá száll. Ám nem mindenki örvend az új oroszlánkölyöknek. Zordon, Mufasa fivére elveszítette helyét a trón várományosaként, így tervet sző. A Büszke Birtokért folytatott harcot árulás és tragédia szegélyezi, Simba pedig kénytelen száműzetésbe vonulni. Két újonnan lelt barát segítségével kell majd eligazodnia a felnőtté válás útján, s végül visszafoglalnia, ami törvényesen megilleti.

Az úttörő filmkészítési technológiát alkalmazó AZ OROSZLÁNKIRÁLY a hőn szeretett figurákat teljesen új módon vonultatja fel.

Hazai bemutató: 2019. július 18.lionking2019_tvspot_maxresdefault.png


Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari) - magyar előzetes

Az Oscar-díjas Matt Damon és Christian Bale a főszereplői az igaz történet alapján készült filmnek, melyben a látnoki erővel bíró autótervező, Carroll Shelby (Damon) és a vakmerő, brit születésű autóversenyző, Ken Miles (Bale) együtt küzdenek meg a vállalati beavatkozással, a fizika törvényeivel és saját démonjaikkal, hogy megépíthessenek egy forradalmi versenyautót a Ford Motor Companynek, amivel legyőzhetik Enzo Ferrari autóit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen.

Hazai bemutató: 2019. november 14.fordvferrari_720.png


Trollok a világ körül (Trolls World Tour) - trailer + plakátok

Tervezett hazai bemutató: 2020. április 2.

update (2020. március 19.): „A Trollok a világ körül című animációs film bemutatójának új dátuma: 2020. október 29.” – UIP-Duna Film trolls2_maxresdefault.png


Álom doktor (Doctor Sleep) - magyar előzetes + plakát

A ragyogás nem múlik el. A kisfiú, aki túlélte mindazt, amit apja művelt vele és családjával a magányos Szépkilátás Hotelben, felnőtt – de viseli az egykori traumák nyomát. Miután nagy nehezen kiverekszi magát az alkoholizmusból, egy hospice-házban talál munkát, ahol halálukra váló ápoltjai Álom doktornak becézik.
Danny Torrance (Ewan McGregor) tudja magáról, hogy különleges erők laknak benne. És ezek akkor támadnak fel, amikor találkozik egy lánnyal, aki az övéhez hasonló képességgel rendelkezik, csak sokkal erősebbel.
És a régi szellemek és a régi félelmek visszatérnek. A ragyogás erősebb, mint valaha...

Stephen King végre megírta kultikus regénye, A ragyogás folytatását, amely még szerinte is „túl félelmetes” lett.  A filmváltozat világsztárokat vet be, és szintén nem takarékoskodik a rémülettel.

Tervezett hazai bemutató: 2019. november 7.


Jégvarázs 2. (Frozen 2) - 2. magyar előzetes + plakát

Hazai bemutató: 2019. november 21.jegvarazs2_720_2.png


Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra) - magyar előzetes

Roy McBride asztronauta a Naprendszer peremvidékére utazik, hogy megtalálja eltűnt édesapját és a végére járjon egy bolygónkat fenyegető rejtélynek. Küldetése során olyan titkokra derít fényt, amik megkérdőjelezik az emberi lét természetét és helyünket a kozmoszban.

Hazai bemutató: 2019. szeptember 19.adastra_1000.png


Volt egyszer egy... Hollywood (Once Upon a Time in Hollywood) - plakát

Hazai bemutató: 2019. augusztus 8.


Pókember - Idegenben (Spider-Man: Far From Home) - IMAX plakát

Hazai bemutató: 2019. július 4.


Toy Story 4 - 3. magyar előzetes + plakátok

Woody mindig is magabiztosan töltötte be helyét a világban, s jól tudta, első számú feladata vigyázni gazdájára, legyen az akár Andy, akár Bonnie. Ám miután Bonnie egy vonakodó új játékot hoz szobájába, egy nagy kaland régi és új barátok oldalán rádöbbenti Woodyt, mily nagy hely is lehet a világ egy játék számára.

A világszerte több mint egymilliárd dolláros bevételt elért Toy Story 3. után a történet 2019 nyarán folytatódik a mozikban.

Hazai bemutató: 2019. június 20.toystory4_720_2.png


Jégvarázs 2. (Frozen 2) - trailer + plakátok

Hazai bemutató: 2019. november 21.frozen2_maxresdefault_2.png


Wonder Woman 1984 - magyar plakát

Ahogy tegnap az eredeti nyelvű poszternél már említettem, Patty Jenkins jelezte, hogy a film hivatalos marketingkampánya decemberig nem veszi kezdetét, így addig ne is számítsunk trailerre; valamint a San Diego Comic-Conon sem lesz jelen a film (és a Warner).
A Wonder Woman 1984 2020. június 4-én 2020. augusztus 13-án 2020. október 1-én 2020. december 24-én debütál a hazai mozikban.


Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (Men in Black: International) - magyar plakátok

K ügynök és J ügynök nyugdíjba ment. Vagy más okokból nem dolgoznak már az ügynökségnél – erre sajnos senki sem emlékszik. Szerencsére mindig van utánpótlás: H ügynök (Chris Hesmworth) és M ügynök (Tessa Thompson) szintén arra vállalkoztak, hogy felkutassák a Földre áltestben beszivárgó, és talán ártó szándékkal itt ragadó űrből jött idegeneket. Akit pedig felkutatnak, azt leleplezik: nincs olyan csáp, csőr, szarv, olló vagy egyéb végtag, nincs olyan zselés, kitinpáncélos, tömör vagy légnemű test, amely elrettenheti őket a munkájuktól, és különleges eszközeik bevetésétől...

Az immár legendás Sötét zsaruk-filmek korábbi részei több mint 1,5 milliárd dollár bevételt hoztak. A megfiatalodó új rész a régi alkotók, Barry Sonnenfeld és Steven Spielberg producersége mellett születik újjá.


Wonder Woman 1984 - plakát

Megérkezett az első plakát a Wonder Woman 1984 c. filmhez, mégpedig a Pride-hónap alkalmából, ahhoz illő színvilággal. Aki pedig arra számít, hogy a posztert hamarosan követi az első mozgóképes anyag is, azt el kell keserítenem: Patty Jenkins rendező - aki a plakátot is közzétette - jelezte, hogy a film hivatalos marketingkampánya decemberig nem veszi kezdetét, így addig ne is számítsunk trailerre; valamint a San Diego Comic-Conon sem lesz jelen a film (és a Warner).
A Wonder Woman 1984 2020. június 4-én 2020. augusztus 13-án 2020. október 1-én 2020. december 24-én debütál a hazai mozikban.


Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra) - trailer + plakát

Brad Pitt az űrbe megy, hogy megtalálja az apját (Tommy Lee Jones), aki húsz évvel korábban indult útnak a Neptun felé, hogy idegen élet nyomait kutassa...
Tervezett hazai bemutató: 2019. szeptember 19.ad_astra_maxresdefault.png


Pókember - Idegenben (Spider-Man: Far From Home) - nemzetközi trailer + plakátok

Újdonságokat is tartalmazó kínai előzetes. (Természetesen ez is spoileres lehet azok számára, akik még nem látták a Bosszúállók: Végjátékot.)sm_ffh_int_trl.png


Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari) - trailer + plakát

James Mangold (A nyughatatlan, Logan - Farkas) új filmjének főszereplői Christian Bale és Matt Damon.
Hazai bemutató: 2019. november 14.ford_v_ferrari_maxresdefault.png


Rambo V: Utolsó vér (Rambo: Last Blood) - teaser trailer + plakát

Hazai bemutató: 2019. szeptember 19.


Az oroszlánkirály (The Lion King) - tv spot + karakterplakátok

Július 18-tól a mozikban!


Előre (Onward) - teaser trailer + plakát

A Pixar jövőre érkező animációs filmjében olyan színészek működtek közre, mint Chris Pratt, Tom Holland, Octavia Spencer és Julia Louis-Dreyfus. A rendező Dan Scanlon (Szörny Egyetem).
Hazai bemutató: 2020. március 5.onward_maxresdefault.png


Annabelle 3. (Annabelle Comes Home) - magyar plakát

Ed és Lorraine Warren (Patrick Wilson, Vera Farmiga) meg akarja szabadítani a világot az elátkozott babában bujkáló, minden gazdájára halált hozó démontól, és megkeresi számára a legbiztonságosabb helyet. Ami sajnos a saját házuk pincéjében, az eddigi munkájuk során összegyűjtött tárgyak között, megszentelt üveg mögé zárva van. Ám a babában bujkáló pusztító szellem erősebb, mint hitték volna.
Annabelle nem tűri a rabságot. Feltámad, kiszabadul, és ártalmas erejével fellázítja az összes többi, a démon emlékét őrző tárgyat. És természetesen az ellen fordul, aki a leggyengébb: Warrenék kislánya ellen – aki az alvilági gonoszság gyilkos ereje ellen csak a bébiszitterénél kereshet menedéket.

A Démonok között-univerzum első leágazása, az Annabelle, óriási siker volt: az immár több mint 1,5 milliárdos eredményt elért filmek legújabb darabja a régi stábbal, a régi szellemben, de újult erővel támad.


Annabelle 3. (Annabelle Comes Home) - 2. trailer + plakátok

A film legutóbbi magyar előzetese itt tekinthető meg.
Hazai bemutató: 2019. június 27.annabelle3_620.png


Pókember - Idegenben (Spider-Man: Far from Home) - magyar plakátok

A film legutóbbi magyar előzetese ide kattintva érhető el.


süti beállítások módosítása