Kritika: It Ends with Us - Velünk véget ér (It Ends with Us)

Hervadt virágok.

Colleen Hoover bestsellere is megkapta a maga filmadaptációját. Az már persze más kérdés, hogy a regény rajongói egy ilyen adaptációra vágytak-e, ugyanis az It Ends with Us - Velünk véget ér film inkább érződik egy romantikus mozinak, mintsem egy komoly mondanivalóval bíró romantikus drámának. A kettő között pedig lényeges különbségek vannak.

A film legtöbbször csetlik-botlik, noha ezért vannak hatásos jelenetei, mindazonáltal az összkép egy olyan alkotás, ami egy komoly témát dob fel ugyan, de azzal érdemben nem tud mit kezdeni. Mind a film, mind annak marketingje is inkább a külsőségekre támaszkodott. Mert az vitathatatlan, hogy a jelenetek, a díszletek szépek, a vágás, az operatőri munka is korrekt, viszont ettől nem lett sem jó adaptáció, sem pedig jó film.

Hozzáteszem, hogy nálam eleve hátránnyal indult az It Ends with Us, ugyanis én semmiféle tehetséget nem látok Blake Livelyban, aki nem mellesleg a történet főszereplőjét, Lily Bloomot alakítja. Bár mentségére legyen szólva, azért voltak erős jelenetei, ahol kimutatkozott a színészi vénája, viszont a karakterének fejlődése olyan nagy íven megy át a cselekmény során, amit sajnos a színésznő nem nagyon tudott lekövetni. Az összképen az sem segített, hogy az adaptációban Lily karaktere olyan, mintha klisék halmaza lenne.
Ha valakinek az alakítását ki kellene emelnem, akkor az Justin Baldonié, aki a filmben Ryle karakterét formája meg, valamint a filmet is ő dirigálta. Baldoni sokkal jobban le tudta követni a karakterének az ívét. Míg a cselekmény elején egy szívtipró sebészt kapunk tőle, addig a végére egy szánnivaló férfi válik belőle.

Az It Ends with Us - Velünk véget ér a párkapcsolati bántalmazás témáját sután értelmezi, sőt néha már kínosan degradálja azt. Ez az adaptáció egy ízig-vérig hollywoodi alkotás: szép, gazdag emberek, akiknek pénzük és egzisztenciájuk is van. Lily karaktere kifejezetten „jó pozícióban” van, hiszen támogató közeggel rendelkezik és pénze is van. Ugyan a film végén egyedül hozza meg a nehéz döntést, de azért a valóság sokkalta ridegebb ennél. A párkapcsolati bántalmazás nőket és férfiakat egyaránt érinthet, sőt nem csak testi bántalmazásra korlátozódik. A közvetlen környezet sokszor nagyon nehezen ismeri fel, sőt maga a szenvedő fél is, hogy egy ilyen kapcsolatban él. Amikor a szenvedő félnél végre jelentkezik egy halovány eltökéltség, hogy a hatóságokhoz forduljon, pont hogy a hatóságok követik el a legnagyobb cserbenhagyást azzal, amikor ócska, olykor lenéző szövegekkel („ezt nehéz bizonyítani”, „hosszú eljárás lesz, ami nem éri meg”, „inkább menjen haza, beszéljék meg otthon”) lepattintják az illetőt. Ezzel pedig erősítik a bántalmazott félben azt az érzést, hogy ő nem ér semmit. Erre pedig mit csinál a jelen írásunk tárgyát képző adaptáció? Egy szerelmi háromszög és tini romkom közé próbálja beszuszakolni a mondanivalót...