Néhány dolog a Szörnyek az űrlények ellenről #2

Fura új világ

Aki részt vett már csapatjátékban, tudja, hogy egy együttes pont annyira ütős, amennyire a leggyengébb tagja erős. Amikor a Szörnyek... csapatát összeállították, Letterman és Vernon rendezők, illetve Stewart producer a legjobbakat választotta ki. Lássuk, kik csatlakoztak a stábhoz: Damon O'Beirne arculattervező (Madagaszkár), David James látványtervező (Elvitte a víz - Flushed Away), Joyce Arrastia (Harmadik Shrek - Shrek the Third) és Eric Dapkiewicz (Elvitte a víz) vágók, David Burgess (Mézengúz - Bee Movie) karakteranimációs vezető, Ken Bielenberg, a vizuális effektusok felelőse (Harmadik Shrek) és a háromdimenziós munkálatokat irányító Phil Captain 3D McNally.

David James látványtervező feladata az volt, hogy kitalálja, majd megvalósítsa a film különleges látványvilágát. Alighanem az egész stáb véleményét foglalja össze, amikor azt mondja: „Amikor meghallottam a címet, elkurjantottam magam: ez király lesz! Ez minden gyerek álma. Pár hónapja beszélgettem egy befektetési bankárral. Mesélni kezdtem, mivel foglalkozom, de félbeszakított: ez nem munka, haver. Igaza volt: soha nem szórakoztam még ilyen jól, ráadásul fizettek is érte."

Míg az élőszereplős filmek esetében a vágók csak akkor állnak munkába, ha már valamennyit leforgattak a produkcióból, Joyce Arrastia és Eric Dapkiewicz már a kezdet kezdetétől a fedélzeten voltak. Részt vettek a storyboard kidolgozásában, és a munka minden további fázisában közreműködtek.

Minden animációs film esetében a történet és a látványvilág folyamatosan változik, ahogyan érlelődik a projekt. A Szörnyek az űrlények ellen alkotói kezdetben karikatúraszerű látványt képzeltek el, ám menet közben realisztikusabb lett a produkció hangvétele. „Ha mókás dolgokat mókás környezetbe helyezünk, veszítenek a hatásukból - magyarázza David James látványtervező. - Szükség van egy kis ellenpontozásra, hogy a közönség érezze a sztori rendkívüliségét. Szóval nagyon viccesre álmodtuk meg a cselekményt és a karaktereket, miközben a díszleteket és a környezetet reális helyként ábrázoltuk."

„Úgy gondoltam, nagy kihívás lesz ez a film, és tényleg az volt - veszi át a szót Bielenberg, a vizuális effektusok felelőse. - Roppant stilizált formanyelven kellett megszólalnunk, főleg ami a karaktereket illeti. A környezet bizonyos elemeit is eltúloztuk. De a textúra és a világítás nagyon valószerű, tehát érdekes módon keveredik a stilizáció a realizmussal."

Na de hogy jön ide egy rovarfejű tudós, vagy egy öt emelet magas nő? „A karaktereink természetesen mind karikatúrák - folytatja James. - És ez meghatározza a film egész dizájnját az autóktól a tányérokon át a függönyökig - megváltoztattuk az arányokat, hogy a karakterek, akik aránytalanul nagyok, ne érezzék magukat kényelmetlenül a saját világukban."

Jó példa erre az Elnök figurája, aki karikírozott szereplő, de a textúrája teljesen realisztikus. A bőre úgy reagál a fényre, ahogyan az emberi bőr szokott (a komputeranimáció világában). A fantasztikum és a valóság keverése már korábban is bevált a három Shrek-filmben Óperenciás ország megjelenítésekor.

A legnehezebb feladat a zselélény, B.O.B. kifejlesztése volt. Úgy kellett kinéznie, mint egy nagy kupac zselatin, miközben átlátszó, de valamennyi fényt azért visszaver, és látni rajta keresztül a környezetét. Ezenkívül a belsejében lévő buborékoknak reagálniuk kell a mozgására, és B.O.B.-nak „életszerű" arckifejezést is kellett produkálnia, nem beszélve a karjairól, amik hol megjelennek, hol meg eltűnnek. Nos, B.O.B. több mint egy évig lebegett testetlenül a tervezőasztal felett, mire a filmesek kitalálták, mihez is kezdjenek vele.

„B.O.B. félig animált karaktert, félig vizuális effektus - magyarázza a digitális trükkökért felelős Mahesh Ramasubramanian. - A cselekmény folyamán különböző formákat ölt."

A karikírozott és a valós világ ütköztetésének egyik legjobb példája az a szédítő sebességű jelenetsor, amelyben az űrből érkezett robot és szörnyeink összecsapnak. A hajsza San Francisco belvárosában kezdődik, és a Golden Gate-hídon ér véget.

Nem véletlenül mondják, hogy ha szét akarunk szedni valamit, tisztában kell lennünk azzal, hogyan kell összerakni. Amikor James-nek le kellett rombolnia a világ egyik legismertebb hídját, nekiállt tanulmányozni a szerkezetét. Minden szögből, még alulról is lefilmezte az építészeti csodát.

David Burgess, a karakteranimátorok vezetője megváltoztatta szokásos munkastílusát, hogy izgalmasabbak legyenek azok a jelenetek, amelyekben a szembenálló erők összecsapnak. „A film egyik fő érdekessége, hogy nem olyan a stílusa, mint általában az animációs produkcióké. Arra törekedtünk - főleg az akciójelenetek esetében -, hogy olyan érzete legyen a látványnak, mintha élőszereplős filmet néznénk. Ugyanolyan nagyra és izgalmasra terveztük, mint egy nyári szuperprodukció. Szóval másképp kellett használnunk az animációs kameráinkat."

Miután a szörnyek megállapodnak W. R. Monger tábornokkal, hogy szabadságukért cserében harcba indulnak a robot ellen, San Franciscóba mennek, és hol menekülnek a gigantikus szerkezet elől, hol meg üldözik. A film alkotói olyan emblematikus San Francisco-i üldözéses jelenetekből merítettek inspirációt, mint amilyet a Steve McQueen neve fémjelezte Bullitt-ban vagy a San Francisco utcáin című tévésorozatban láthattunk.

„Teljesen komolyan vettük ezeket az akciójeleneteket, azt akartuk, hogy ne csak viccesek, hanem meggyőzőek is legyenek, és ugyanolyan izgalmasak, mint a nagy klasszikusok esetében - mondja Rob Letterman rendező. - Semmiképpen nem akartuk, hogy úgy nézzenek ki, mint egy animációs filmben. Bár ebben a műfajban minden lehetséges - oda rakjuk a kamerát, ahova csak szeretnénk -, felállítottunk bizonyos szabályokat a layout-csapattal (akik a kamerákat kezelik): ha olyan felvételhez érünk, amit élőszereplős filmben nem lehet megcsinálni, akkor felejtsük is el. A közönség ebből nyilván semmit nem fog észrevenni, de pont ez volt a célunk: ilyesmit ritkán csinálnak animációs filmben, és mi arra törekedtünk, hogy egyedi legyen ez a produkció."

Amikor elengedik San Franciscóban, Susannek fogalma sincs, mi egy akcióhős dolga. A többi szörnynek van már tapasztalata a hadviselésben (igaz, utoljára az ötvenes években volt erre lehetőségük), Susan azonban csak egy menyasszony, aki ötemeletes testbe szorult. Természetes dolog, hogy menekülni kezd a robot elől. Nem ejtették a fejére: a cipőjére csatol két autót, hogy gyorsabban száguldjon. Amikor eléri a hidat, az még tele van a városból menekülő autósokkal. Amikor az egyik furgon vezetője meglátja a visszapillantó tükörben a gigantikus görkorcsolyázó lányt, bepánikol, felborul a furgonnal, és tömegkarambolt okoz. Susan ösztönösen megáll, hogy segítsen, miközben a robot szélsebesen közeledik.

„Ez döntő pillanat Susan számára, mert ez az egyszerű modestói lány hirtelen valami mássá alakul - magyarázza Conrad Vernon. - Szuperhős válik belőle, de ennek ő maga még nincs tudatában. Kerekeire állítja a furgont, kimenti belőle a sofőrt, miközben sürgeti a többieket, hogy meneküljenek. A robot ekkor elkapja, Susan pedig harcolni kezd az életéért."

„A jelenet vicces és izgalmas, a látvány pedig lenyűgöző - teszi hozzá Stephen Colbert. - Elképesztően keveredik ebben a filmben a fotórealizmus és a rajzfilmek látványvilága. A stúdiók hosszú éveken át próbálták valós környezetbe helyezni az animációs figurákat - nos, ebben a moziban sikerült. Amit látunk, az a valódi Golden Gate-híd és a valódi San Francisco-öböl. Ebben a realisztikus környezetben mozognak az animációs szereplők. Ilyet még nem láttam!"

Ez az eredmény nem a csoda műve: a DreamWorks Animations munkatársai évekig fejlesztették hozzá a megfelelő technológiát, miközben komputercégek ugyancsak éveken át dolgoztak a hardveren. A digitális effektusokért felelős Mahesh Ramasubramanian így foglalja össze a lényeget: „A Shrekkel kezdődött, azóta finomítjuk az eszközeinket. A következő lépés a Kung Fu Panda volt, most pedig a Szörnyekkel rukkolunk elő. Legújabb filmünk számára kifejlesztettük a RIG-et, egy olyan új szoftvert, amellyel sokkal precízebben tudjuk irányítani a karaktereket, valahogy úgy, ahogyan a bábművész mozgatja a maga bábuját. Esetünkben ez a bábu egy hatalmas, bonyolult szerkezetű híd. Legújabb fejlesztésünknek köszönhetően a híd nem egyszerűen egy effektus, hanem maga is karakter. Technológiánk már annyira fejlett, hogy az animátorok a szereplőkkel együtt képesek mozgatni a hidat, és a karakterek pontosan reagálni tudnak a híd mozgására. A vizuális effektusokért felelős kollégáknak mindehhez már csak hozzá kellett adni a törmeléket, a port és mindenféle diribdarabot, ami a híd összeomlásakor keletkezik."

Ekkora vizuális effektusnak nagyot is kell szólnia. „Ethan Van der Ryn volt a felelős a hangért, ami nagyon fontos egy ilyen film számára - magyarázza Vernon. - A nézőnek éreznie kell, hogy itt 120 méteres karakterek sétafikálnak a felhőkarcolók között, és ledöntik őket a farkukkal. És egy öt emelet magas nő, a lábán két autóval, lekorcsolyázik a San Francisco-i dombokról. Ha egy ilyen jelenethez hiányozna a megfelelő hang, olyan érzés lenne, mintha egy normális ember lépett volna műanyag kisautóra. Hallanunk kell, ahogy a fém sikolt, amint meghajlik a súly alatt, és ahogy az abroncs felrobban, amikor befordulnak a sarkon. Dobhártyarepesztőnek kell lennie a robajnak, amikor 80 tonna acél vágódik neki a Golden Gate-hídnak."

Ám a hangeffektusokra nem csupán a nagyon zajos akcióknál volt szükség. „Van egy nagyon szép jelenet, amikor Susan a kiürített San Franciscóban találja magát - meséli Hugh Laurie, aki a film eredeti változatában Dr. Csótány PhD-nek kölcsönzi hangját. - Teljes csönd van - ha ez régi western lenne, biztosan süvítene a szél, ördögszekér gördülne a porban, esetleg távoli harangszót hallanánk. Ebben a filmben galambok vannak. Galambok burukkolását hallani nagyon messziről... az ilyen finom részletek teszik igazán élvezetessé és gazdaggá ezt a filmet."

„A Golden Gate-es jelenet elkészítése komoly kihívás volt - veszi át a szót Lisa Stewart producer. - Van egy 16 méteres lány, egy 120 méteres robot és egy 120 méteres szörny, Rovaroszaurusz. A hídon autók, emberek, aztán az egész szerkezet összeomlik, száll a törmelék, csobban a víz - hosszú időbe telt, amíg ezt az egészet szépen meg tudtuk koreografálni. Elmentünk San Franciscóba, végigsétáltunk a hídon, aztán helikopterrel is körberepültük, és próbáltuk kitalálni, milyen szögből a legjobb filmezni, és hogyan hozhatunk létre minél dinamikusabb akciót."

Itt az ideje, hogy eláruljunk egy titkot, ami kincset ért az animátorok számára annál a jelenetnél, ahol Susan lerepül a robotról. A titok neve Line Andersen főanimátor - de ezúttal nem szakmai kvalitásairól van szó, hanem a testéről.

Line testfelépítése hasonló, mint Susané: magas, karcsú, kisportolt. Facundo Rabaudi modellkészítő hungarocellből megépítette San Francisco egy részének méretarányos makettjét, és benépesítette épületekkel. Andersent aztán szabadidőruhába öltöztették, amely hasonlít Susan öltözékéhez, és elindították a mini-San Fran utcáin.

„Elkezdtük őt filmezni - magyarázza Vernon - A makettvároska tele volt lámpaoszlopokkal, kis fákkal és autókkal. Arra kértük Line-t, hogy kezdjen el sétálni az utcán. Valahányszor rálépett valamire, lenézett és azt mondta: ó, bocsánat, kidöntöttem ezt a lámpaoszlopot. Pontosan ez volt a célunk! Azt szerettük volna, hogy reagáljon, valahányszor rálép egy autóra vagy egy fára. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen érzés, ha valaki fekszik az ágyában az ötödik emeleten, és hirtelen elhalad az ablaka előtt egy gigantikus nő arca - ahogy King Kong vagy Godzilla. Ezért aztán a kamerát különféle helyekre raktuk, hogy érzékeltetni tudjuk, mit lát egy normális ember, ha egy óriási nő végigsétál az utcán."