látogató számláló

Így lett Caine komornyik

Christopher Nolan nem véletlenül a világ egyik legnagyobb rendezője: a színészek becserkészésében is első a szakmájában.

Christopher Nolan nem véletlenül a világ egyik legnagyobb rendezője: a színészek becserkészésében is első a szakmájában. Michael Caine szerint.

– Úgy 9 évvel ezelőtt otthon üldögéltem egy vasárnap délelőtt, amikor kopogtattak az ajtón: Chris jött látogatóba – idézte fel A sötét lovag – Felemelkedés (16) (The Dark Knight Rises, hazai bemutató: július 26.) bemutatója kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Caine. – Tudtam, hogy rendezett már két jó kis krimit. Volt nála egy forgatókönyv, és gondoltam, szuper, dolgozhatok megint egy izgalmas, kis költségvetésű thrillerben.

De a rendező komolyabb tervekkel érkezett.

– Kérdeztem, mi lesz a címe – folytatta beszámolóját Caine –, mondta, hogy Batman: Kezdődik!. Én meg csodálkoztam, mert hát Batmannek már öreg vagyok, Macskanő meg biztosan nem lehetek. Azután Chris hamar elárulta, hogy az inast szánja nekem.

A kétszeres Oscar-díjas színész azt is elmesélte, hogy a rendező nem volt hajlandó ott hagyni a forgatókönyvet nála. Csendben iszogatta a teáját, és helyben megvárta, amíg Caine egy ültő helyében végigolvassa a történetet. Az utolsó oldal elolvasása után pedig rögtön tudni akarta, vállalja-e a szerepet. Caine ott helyben igent mondott… és valószínűleg azóta sem bánta meg a döntését.


süti beállítások módosítása