látogató számláló

Costner saját sorozatot kaphat

Mára feledésbe merült, de eredetileg Kevin Costnernek ajánlották fel Jack Ryan szerepét a Vadászat a Vörös Októberre című thrillerben, ő azonban nem fogadta el, mert javában a Farkasokkal táncolón dolgozott.

Mára feledésbe merült, de eredetileg Kevin Costnernek ajánlották fel Jack Ryan szerepét a Vadászat a Vörös Októberre című thrillerben, ő azonban nem fogadta el, mert javában a Farkasokkal táncolón dolgozott. Döntését nem bánta meg, hiszen westernje hét Oscart kapott, de amikor a Vörös Október és a következő Jack Ryan filmek - Férfias játékok, Végveszélyben - sorra nagy sikert arattak, azért fájt a szíve, hogy kimaradt a projektekből. Most viszont mindent bepótolhat, hiszen ő játssza Tom Clancy legendás hősének mentorát a Jack Ryan című thrillerben, amellyel újraindítják a sorozatot. Sőt, egy kis szerencsével Costner duplán arathat: ha a produkció sikert arat, az általa alakított mentor, a CIA veterán kémje, William Harper saját sorozatot kaphat, mert a Clancy-regények bőven szolgáltatnak ehhez muníciót.

(Jack Ryan - hazai bemutató: 2014. január)


süti beállítások módosítása