Kritika: Agymanók (Inside Out)

A Pixar animációs filmjei és kisfilmjei mindig is a szívem csücskei voltak. Mondhatnám úgy is, hogy ezeken a filmeken nőttem fel. A mai napig emlékszem, mikor először láttam a Toy Story-t, és az egyik emlékezetes mozis élményem a Toy Story 2-höz kapcsolódik, mikor anyukám iskola után az öcsémmel elvitt rá, és végre nem kellett délután tanulni. Persze, vannak olyan Pixar művek, amik annyira nem tetszenek, (Verdák, Merida) de szerencsére ezekből kevés van. A Pixar sikere szerintem abban rejlik, hogy mindig képesek egy szenzációs történetet kitalálni megannyi fergeteges karakterrel, és az ehhez hozzájáruló látványvilág is pazar szokott lenni. És a legtöbb művük az összes generáció számára emészthető, legalábbis szerintem. Most, hogy megnézhettem az új filmjüket, az Agymanókat, megint gyereknek éreztem magamat.

A történet egy 11 éves lányról, Rileyról szól, aki egy nap otthagyja a családjával a szeretett, csendes és barátokkal teli otthonát, és egy nagyvárosba költöznek. A változás minden gyerek életében okozhat traumát, de Riley esetében ezt különösen közelről tapasztalhatjuk meg. Egyenesen a fejéből! Az öt, testet öltött érzés, az agymanók - Derű, Bánat, Félelem, Undor és Harag - feladata, hogy a rossz, illetve jó emlékeket - amik egy gömb formájában jelennek meg - tárolják és továbbítsák azt a hosszútávú memóriába. Továbbá feladatuk még, hogy Riley az emlékekre mindig boldogan gondoljon vissza, ám egyszer Bánat megfog egyet, minek hatására Riley már csak szomorúan tud visszagondolni az emlékre. Ennek hatására Derű és Bánat között egy konfliktus alakul ki, melynek hatására az úgynevezett Agypalotából kikerülnek a fő emlékekkel együtt. Feladatuk, hogy ezeket az emlékeket a lehető leghamarabb és épségben visszavigyék, de közben Félelem, Undor és Harag veszik át az irányítást a lány érzései felett.

Az Agymanók egy nagyon jó családi mozi. Vicces, szórakoztató és hangulatos film. Szóval, ha valaki egy igényes animációs filmet akar megnézni, akkor irány a mozi! A film nézése közben teljes katarzist éltem át. Komolyan mondom, a Pixar dolgozói nagyon értik a munkájukat: úgy tudnak az ember lelkére hatni ezekkel az animációkkal, hogy a legtöbb blockbuster tanulhatna tőlük.

A legjobb viszont a vágás volt. Mikor Riley feje és a valóság között ugrált egy-egy jelenet, egyszerűen zseniálisan volt megcsinálva. A film zenéje is nagyon jó, passzol a képi világhoz, sőt a magyar szinkron is nagyon rendben van. A látványvilág, mint minden Pixar filmnél itt is fantasztikus, viszont a 3D szerintem fölösleges, így nyugodtan meg lehet nézni nélküle is.

Egy szó, mint száz, én újfent nem csalódtam a Pixarban, ismét képesek voltak kihozni belőlem azt a hétéves kisgyereket, akit már szinte el is felejtettem.

Zárásként elmondom, hogy mint minden Pixar film előtt, itt is volt egy kisfilm, amely a Láva címet kapta. Hogy őszinte legyek, szerintem ez a rövidfilm sikerült a leggyengébben. Az animáció meg a látványvilág nagyon szép, de szerintem ami elszúrta, az a zene volt. Az egész rövidfilm egy kis musical, ami arról szól, hogy mindenki megtalálja a párját, csak a vulkán nem, de ez a vulkán motivált és addig nem nyugszik, amíg meg nem találja élete szerelmét. Ám ahogy múlik az idő, rájön, hogy az a vágy, hogy megtalálja az igazit, csak egy álom marad, és nem lehet valósággá varázsolni, de a víz alatt egy lány vulkán pont annyira meg akarja találni párját, mint hajdan a kint lévő vulkán. Gondolhatjátok mi a vége. Hát persze, hogy összetalálkoznak, csak ez olyan giccsesen sikerült, főleg az egész zenei aláfestéssel, hogy nekem egy kicsit sok volt.

Rajongj értünk Facebookon vagy Twitteren!