látogató számláló

Kritika: Kémesítve (Spies in Disguise)

Madarat tolláról...

Lance a tökéletes szuperkém. Nemcsak hogy sármos, de vérprofi is a munkájában. És szeret egyedül dolgozni. Egyik bevetése során meg kell szereznie a legújabb katonai drónt, mivel ha az rossz kezekbe kerül, annak súlyos következményei lehetnek. Lance teljesíti is a küldetését, ám a kémbázisra visszatérve kiderül, hogy a leszállított csomag, amiben a drónnak kéne lennie, üres. A belső ellenőrzés egyből Lance-t hibáztatja, ugyanis egy videó terjeng az éterben, mely megerősíti a tényt, hogy ő nyúlta le a titkos fegyvert. Ám a szuperkém nem tudja a saját igazát bizonyítani, így kénytelen menekülőre fogni, és segítséget kérni a legkülöncebb alaktól, Waltertől, aki kémfegyverekre specializálódott. De nem is akármilyen fegyverekre, ugyanis ő nem használ robbanótölteteket, hanem csillámport, slime-ot stb., amitől a gonoszok nem halnak meg, csupán harcképtelenek lesznek.

Szöges ellentét áll fenn a két főszereplő között, mivel Lance, aki már sok mindent látott a terepen, a fegyverekben és bombákban látja a megoldást, míg Walter teljesen más nézőpontot képvisel, és szerinte az erőszak nem a helyes út. Ám hiába az eltérő nézet, most mégis együtt kell dolgozniuk, mivel Walternek van egy titkos széruma, mellyel bárkit láthatatlanná tud tenni. Csakhogy a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy azt Walter és Lance tervezte, így az ügynökből galamb lesz.

A Kémesítve egy teljesen korrekt animációs film, mely jól keveri a bevált recepteket ahhoz, hogy minden korosztály számára élvezhető legyen ez a kis kémes akciózás. Ám sem meglepni nem tudja a nézőt, sem pedig rendesen megválaszolni a komoly morális dilemmát, mely az egész alkotást áthatja. A forgatókönyvírók biztos alapokra építenek végig, pont annyi akció és humor van a filmben, amennyit egy ilyen volumenű animációtól elvár az ember. Bár bevallom, Walter karaktere volt, amikor már idegesített, de tény, hogy nem én vagyok a célközönség. Walter személye igazából akkor működik jól, ha moralizál és rávilágít mind Lance, mind pedig a néző számára, hogy miért is rossz az erőszak. Kár, hogy ezt a film leginkább csak szavakkal magyarázza el... de erről később.

A Kémesítve humora lényegében kimerül abban, hogy Lance-ből egy galamb lett, és hogy ez milyen megpróbáltatásokkal is jár. Ami eleinte vicces is, de egy idő után már kezd egy kicsit unalmas lenni, hogy lényegében ez a legnagyobb humorforrása a műnek.
A morális kérdés pedig, hogy jobb az erőszakmentesség, mint az erőszak, sokszor elhangzik, ám a legtöbb erőszakos jelenet Bolondos dallamok-féle ábrázolást kapott, így annak komolysága teljesen lehetetlen.

De ne csak a negatívumokról legyen szó: van érdeme is a filmnek. Többek között a látvány, ami kell is, hiszen mégiscsak kémfilmeket megidéző jelentekkel kellett operálniuk a készítőknek, és vizualitás terén kihozták magukból a maximumot. Sőt az események sodrásában számos helyen megfordulunk, így mindig lesz mire rácsodálkozni.

Bár a karakterek ábrázolása inkább karikatúra jellegű lett, a fegyverek viszont nagyon profi kidolgozást kaptak. A gonosz Killian figurája pedig tipikus kémfilm-klisékből tevődik össze. Ábrázolása baljóslatú és torz, hiszen az egyik karján egy bionikus karom található – talán ő az egyetlen szereplő, aki megúszta a karikatúrás ábrázolást – ám motivációja, illetve célja nagyon egyszerű.

Összegezve tehát könnyed szórakozás a Kémesítve. Egy ártatlan animációs film, mely akár több is lehetett volna, ellenben pazar látvánnyal operál és remek, ötletes fegyverarzenált vonultat fel, amely leköti a néző figyelmét, ha a galambos vicceket már megunja.


süti beállítások módosítása