Kritika: A védelmező 3. (The Equalizer 3)

Az út vége.

A védelmező-trilógia utolsó felvonásában szép búcsút vehetünk Robert McCall karakterétől. Viszont még mielőtt valaki azt gondolná, hogy A védelmező 3. egy véres, akciókkal teli záróakkord lett, annak most szeretném felhívni a figyelmét, hogy ez nem így van. Ugyanis jelen esetben egy lassan építkezős bosszúfilmről van szó.

A történet szerint McCall (Denzel Washington) egy bevetése során megsérül, ami miatt kényszerkitérőt kell tennie az Altomonte nevű tengerparti településen, Olaszországban. A helyi orvos, Enzo (Remo Girone) oltalma alá veszi hősünket, ám a gyógyulás több napig is eltart. Míg McCall gyógyul, addig legalább megismerkedik a helyiekkel és szokásaikkal. Főhősünknek annyira megtetszik a „dolce vita” életérzés, hogy a felépülése ideje alatt eldönti, hátrahagyja bérgyilkos múltját, és végleg visszavonul. Nyugdíjas éveit azonban nem sokáig tudja élvezni, ugyanis a helyi szervezett bűncsoport, ismertebb nevén a maffia kinézte magának ezt az idilli települést, és addig nem nyugszik, míg meg nem szerzi.

Antonie Fuqua rendező mértani pontossággal adagolja a dolgokat a néző számára. Denzel ugyan megöregedett, viszont ettől függetlenül továbbra is megáll a levegő, ha a gonosszal néz farkasszemet. Hazánkban ugyan 18-as besorolással futott be a film, mindazonáltal véres összecsapásokra ne nagyon számítsunk. A maffia véres és kegyetlen módszerei közül ugyan néhány bemutatásra került, amik a kellő hatást el is tudják érni, de ha a trilógia előző részeit is nézzük, nem ez lett a legdurvább. Természetesen McCall továbbra is egyszemélyes hadseregként öli a maffia tagjait, viszont módszereit tekintve már inkább a lopakodáson van a hangsúly, mint a szemtől szembeni küzdelmeken.

A védelmező 3. nem váltja meg a világot, viszont igazságot szolgáltat a nézőnek. A film alapja tulajdonképpen az, hogy a maffia mindent ki szeretne sajátítani, hogy később abból hasznot húzzon. Ez az ütközőpont a kiszolgáltatott, tisztességes kisember és a zsarnoki, uzsorás módszereket alkalmazó bűnbanda között. McCall ebbe a közegbe érkezik, és mint az előző részekben, most sem tetszik neki az, hogy a jót, a tisztességet és a becsületet elnyomja a bűn, a kapzsiság.
A cselekmény életszagú és aktuális. A maffiatagok mértéktelensége és egyre félelmetesebb módszereik épp kellően vannak adagolva ahhoz, hogy minden egyes néző tenyere viszketni kezdjen. Bennem izgalom volt, hogy láthassam, a maffiózók hogyan is halnak meg. A kivégzések terén ugyan nincs nagy változatosság, viszont minden egyes bűnöző halála elégtételt szolgáltat. Ez a film, mint a legtöbb a zsánerben, arra szolgál, hogy ugyan brutális módszerekkel, maszkulin főszereplővel, de igazságot szolgáltat, még ha nem is törvényes módon. A film egyik jelenetében el is hangzik az örök igazság: „a maffia olyan, mint a rák: nincs rá gyógyszer”. Ebben az esetben viszont pont akad: McCall személyében.
Tényleg, míg néztem a filmet, addig engem végig lekötött, sőt sok esetben izgultam is rajta. A moziból kijövet és másnap átgondolva jutottam arra, hogy azért sok esetben egyszerű eszközökhöz folyamodtak, illetve a Dakota Fanning által alakított CIA ügynök és annak történetszála teljesen felesleges és bugyutára sikeredett. Ám ettől függetlenül élveztem a filmet, és a befejezése elég szép megváltást adott McCall karakterének.

A feszültségkeltésben és atmoszféra teremtésben remekelt az alkotás. Altomonte település pedig egy élő, lélegző kisközösség, ami az emberi jóságot szimbolizálja, és azokat a dolgokat, amikért még érdemes harcolni. Olaszországot és mesés tájainak szépségét remekül visszaadta a film. Akik szeretik a bosszúállós filmeket, még akkor is, ha lassan építkeznek, azoknak kifejezetten ajánlom A védelmező 3-at. Denzel Washington ugyanis továbbra is hidegrázós jeleneteket tud produkálni.