látogató számláló

Kritika: Sikoly VI. (Scream VI)

Szellempofa New Yorkba megy.

FIGYELEM! Az írás enyhén spoileres, és említést tesz a történet néhány túlélőjéről.

Az elmúlt pár évben megfigyeltem magamon, hogy a tinihorrorok egyre jobban érdekelni kezdtek, pedig amikor abban a korban voltam, mint a műfaj főszereplői, simán elmentem mellettük. Az elmúlt négy-öt évben pótoltam a lemaradásomat, és olyan klasszikusokat tudtam megnézni, mint a Sikoly-filmek. Szerencsére a 2022-es Sikoly elérhető volt az HBO Maxon, így a premier előtt gyorsan naprakésszé tudtam tenni magam a szériát illetően.
A 2022-es, számozás nélküli ötödik film nekem tetszett. Lényegében az első részt ismétli, számtalan kikacsintással, és bár sok sebből vérzik a cselekmény, mégis szórakoztató élmény volt. Az új részt több szempont miatt is vártam, de talán az X-es korhatár-besorolás volt az, ami a legjobban felspannolt.


Sikoly VI. (Scream VI) - a magyar hangok

A két testvérpár, Samantha és Tara Carpenter, illetve Chad és Mindy Meeks elköltöztek Woodsboróból, miután túlélték a legutóbbi Ghostface-gyilkosságokat. Új életükre New York Cityben azonban árnyékot vet egy vadonatúj sikolyálarcos gyilkos felbukkanása.


A Korhatár Bizottság X-et tett a Sikoly VI. mellé

Az eddigi részektől eltérően – melyeket 18-as korhatárkarikával láttak el – a Sikoly 6. felvonása X besorolást kapott a hazai Korhatár Bizottságtól, amely azt eredményezi, hogy csak 22 órától hajnali 5-ig vetíthetik a mozik a 2023. március 9-én bemutatandó filmet. Legutóbb a 2017-es Bőrpofa kapott itthon ugyanilyen besorolást.

 


Sikoly VI. (Scream VI) - Super Bowl spot + plakátok

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Tervezett hazai bemutató: 2023. március 9. scream_6_maxresdefault_3.png


Sikoly VI. (Scream VI) - 2. magyar előzetes + plakát

A két testvérpár, Samantha és Tara Carpenter, illetve Chad és Mindy Meeks elköltöztek Woodsboróból, miután túlélték a legutóbbi Ghostface-gyilkosságokat. Új életükre New York Cityben azonban árnyékot vet egy vadonatúj sikolyálarcos gyilkos felbukkanása.

Tervezett hazai bemutató: 2023. március 9. scream_6_1000_2.png


Sikoly VI. (Scream VI) - trailer + plakát

Új város. Új szabályok.
Ghostface márciusban ismét lecsap a mozikban – ezúttal New Yorkban!

Tervezett hazai bemutató: 2023. március 9. scream_6_maxresdefault_2.png


süti beállítások módosítása