Kritika: Napóleon (Napoleon)
A moziváltozat.
Az Apple TV+ vezetősége részéről korrekt döntés volt, hogy a Napóleon végül mozis bemutatót is kapott, és nem lett streaming exkluzív. De azért van ebben egy csavar is, mégpedig az, hogy a mozik kínálatában „csak” a 2 óra 38 perces játékidejű film landolt, míg a kb. négyórásra tervezett rendezői változat csak a streaming felületen mutatkozik be valamikor. A most bemutatott végeredményt látván pedig elmondhatom, hogy a Napóleon mozis változata nem egy teljes értékű film, így nehéz is önmagában értékelni. Személy szerint én végig úgy éreztem, hogy túl aktívan használták a vágóollót, és így tulajdonképpen csak jeleneteket kapunk Napóleon életéből, sőt ezek között sokszor nagy időbeli ugrás is volt, ráadásul a jelenetek nem voltak átfedve egymással. Persze Napóleon élete nem volt unalmas, sok minden történt vele nem csak a fronton, hanem a magánéletében is, ezért elég nehéz is megfilmesíteni mindezt, mindazonáltal a mozis változatot nem éreztem koherens egésznek.
Napóleon (Napoleon) - a magyar hangok
A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített. Napóleon (Joaquin Phoenix) rendkívüli életet élt, a nagy francia forradalom közkatonájából, a harcos forradalmárból uralkodó, egész Európa leigázója lett. És közben halálosan szerelmes volt Jozefinába (Vanessa Kirby), akit – mint az egész birodalmát – először meghódított, azután elveszített.
Ridley Scott rendező a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített: szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel és a nagy csaták lélegzetelállító életre keltésével tette feledhetetlenné a köztársaságpártinak induló, császárrá váló, és végül magányos száműzetésben meghaló férfi történetét.Ridley Scott korunk egyik legnagyobb, legsikeresebb rendezője, aki a Gladiátorral és a Mennyei királysággal is megmutatta már, hogy a látványos történelmi filmek mestere, és számtalan legenda fűződik a nevéhez, többek között A szárnyas fejvadász, az Alien, A Sólyom végveszélyben, a Mentőexpedíció is.
Ezúttal Napóleon, az egész Európát leigázó hadvezér életéről és szerelmeiről készített filmet az Oscar-díjas Joaquin Phoenix főszereplésével.