látogató számláló

Kritika: Gyilkos Halloween (Halloween Kills)

Michael Myers továbbra is él és gyilkol.

A Gyilkos Halloween a 2018-as Halloween című filmnek a folytatása, illetve egy trilógia középső darabja, így önmagában nehéz értékelni, de nem lehetetlen. A rendező, David Gordon Green az egyik interjúban azt mondta, hogy a Gyilkos Halloween méltó a címéhez, mert durvább és véresebb. Lehet, hogy a rendező így látja, de az én véleményem a műről ennek a szöges ellentéte.

halloween-kills-2-e1634394744305.jpg


Susi és Tekergő (Lady and the Tramp) - 2. trailer

November 12-én indul a banzáj a Disney+-on (az Egyesült Államokban). Ekkor válik elérhetővé többek közt a Susi és Tekergő élőszereplős változata is, amely elsősorban nem CGI állatokkal árasztja el a képernyőt, hanem csak CGI mimikával és szájmozgással (vö. Babe).


[D23 2019]: Susi és Tekergő (Lady and the Tramp) - trailer + plakát

Idén érkezik még egy élőszereplősített rajzfilm a Disney-től, ám ezúttal nem a mozikba, hanem csak a stúdió hamarosan induló streaming platformjára, a Disney+-ra. Ami érdekesség lehet, hogy az eddigi remake-ektől eltérően itt élő állatokkal forgattak, amelyek aztán utólag kaptak CGI mimikát és szájmozgást.
A Susi és Tekergő 2019. november 12-től lesz elérhető a Disney+-on - no persze csak ott, ahol elindul ezen a napon, mert például Kelet-Európában az indulás 2020. utolsó negyedévére van tervezve...


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - IMAX plakát

Apokalipszis Kong. A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.
Tervezett hazai bemutató: 2017. március 9.

kong_skull_island_p7.png


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - tv szpotok

Négy új tévéreklám érkezett a márciusban bemutatandó Kong: Koponya-szigethez. A héten egyébként bannereket is kapott a film, azokat ide kattintva nézheted meg egy nemzetközi trailerrel együtt, az első magyar előzetest pedig itt.


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - nemzetközi trailer + plakátok

A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik.
Ám a látszat csal.
A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak…

A mozitörténet egyik legnépszerűbb, legrégebbi sztárja, a hatalmas, legyőzhetetlenül erős majom most egy teljesen új történetben tér vissza, ami rengeteg szokatlanul látványos trükköt, izgalmat, és hihetetlen kalandokat ígér – méghozzá zseniális színészcsapat előadásában.

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.
Tervezett hazai bemutató: 2017. március 9.


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - magyar előzetes + plakát

Jövő tavasszal felébred a király, hogy előbb megismerkedjünk vele, aztán 2020-ban összecsaphasson Godzillával.

A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik.
Ám a látszat csal.
A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak…

A mozitörténet egyik legnépszerűbb, legrégebbi sztárja, a hatalmas, legyőzhetetlenül erős majom most egy teljesen új történetben tér vissza, ami rengeteg szokatlanul látványos trükköt, izgalmat, és hihetetlen kalandokat ígér – méghozzá zseniális színészcsapat előadásában.


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - trailer + plakátok

Éljen a király! 


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - sneak peek

Szerdán jön az új, közel két és fél perces előzetes.


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - Kong megmutatja magát

Az Entertainment Weekly lehozott egy exkluzív képet a film címszereplőjéről és egy interjút a rendezővel, Jordan Vogt-Roberts-szel, ami ide kattintva olvasható el. A Kong: Koponya-sziget első előzetese pedig ide kattintva látható.

kong_first_look.png


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - SDCC trailer

Bár nem sokat mutatnak a Királyból, de azért így is meggyőzőre sikerült a trailer. Ez a lény bátran szembeszállhat Godzillával a 2020-ban érkező filmben!


Kong: Skull Island - kép + Comic-Con plakát

2017 tavaszán felébred a Király. A rendező a vásznon valaha látott legnagyobb Kongot ígéri.

kong_pic_01.png


Kritika: Lenyűgöző teremtmények

Giccs tenger.


Boszorkányvadászok - filmrészletek

A folytatásban három feliratos részletet tekinthettek meg a Boszorkányvadászok című Jancsi és Juliska feldolgozásból.


Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunters) - 2. red band trailer


Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures) - magyar előzetes


Boszorkányvadászok - red band trailer

Plakát itt.


Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunters) - magyar előzetes

Jancsi és Juliska boszorkányvadászatának első előzetese magyar felirattal. Tommy Wirkola (Náci zombik) horror-vígjátékának főszereplői: Jeremy Renner, Gemma Arterton és Famke Janssen.
Kapcsolódó cikk: Tarantinós az új Jancsi és Juliska


Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunters) - trailer

Jancsi és Juliska boszorkányvadászatának első előzetese. Tommy Wirkola (Náci zombik) horror-vígjátékának főszereplői: Jeremy Renner, Gemma Arterton és Famke Janssen.
Kapcsolódó cikk: Tarantinós az új Jancsi és Juliska


Project X - A buli elszabadul - 2. feliratos előzetes

Kezdődhet a parti! Három végzős gimnazista elhatározza, hogy megszervezi a város legnagyobb buliját, és legnagyobb meglepetésükre, tervük valóra válik. A buli egyre nő, egyre vadabb lesz, és beszippant mindent és mindenkit, aki a közelébe kerül. Őrületes zenék, fantasztikus hangulat és gátlástalan poénok: az év legvadabb vígjátéka biztosan mindenkinek kedvet csinál a véget nem érő bulizáshoz.


süti beállítások módosítása