Bontonfilm: 2015. október-november-decemberi megjelenések
Íme a Bontonfilm negyedik negyedévi megjelenési tervezete. Mivel ezek a hónapok még viszonylag messze vannak (és természetesen ezt megelőzi egy szeptemberi lista), ezért mindenképpen vegyétek figyelembe, hogy az alábbiak nincsenek kőbe vésve. A megjelenések dátuma, összetétele stb. változhat, de megpróbállak Titeket időben tájékoztatni a módosításokról.
(A Star Wars kiadványokról itt született egy külön bejegyzés, borítóképekkel együtt.)
IC vs. CC - Round 2: a Végre otthon! c. animációs filmet nem játssza a Cinema City
Akik figyelemmel kísérik a magyarországi filmforgalmazás alakulását, emlékezhetnek egy kísértetiesen hasonló esetre, amikor is tavaly júliusban a szintén az InterCom által forgalmazott A majmok bolygója - Forradalom nem került a Cinema City mozijainak műsorára. Úgy tűnik, az eset megismétlődni látszik. Két kérdés merült fel bennem: kell-e félni attól, hogy ez rendszeres lesz a két cég között, illetve egy animációs film is sikeres lehet-e itthon a Cinema City nélkül, ahogy A majmok bolygója?
Nos, ezekre majd egy kicsit később derül fény, viszont itt az InterCom hivatalos közleménye.
Végre otthon! (Home) - plakátok
A Galaxis legidegesítőbben optimista űrlénye - akit az sem lendít ki mindent átfogó boldogságából, hogy saját népe üldözi keresztül a világűrön -, a Földön bujkál. Egy mogorva, magányos és makacs kamaszlány talál rá, és bár sem a világlátásukban, sem a végtagjaik számában nincs bennük semmi közös, mégis társulnak. Igaz, csak azért, mert muszáj. A jövevény üldözői rájuk találnak, és a nyomukba vetik magukat. Mit tehetnének erre ők? Menekülnek, és közben azon törik a fejüket, hogyan menthetnék meg a bolygót, melyet már mindketten otthonuknak éreznek.
Magyar előzetesek itt és itt, a Majdnem otthon című előzmény-rövidfilm itt, korábbi magyar plakát itt, mozgó magyar plakátok pedig itt találhatók.
Végre otthon! (Home) - magyar plakát
A magyar előzeteseket itt és itt találod, az előzmény-rövidfilmet pedig itt.
Végre otthon! (Home) - 2. magyar előzetes
Volt már egy másik előzetesünk, illetve egy rövidfilm is.
Végre otthon! (Home) - magyar előzetes
A Galaxis legidegesítőbben optimista űrlénye, akit az sem lendít ki mindent átfogó boldogságából, hogy saját népe üldözi keresztül a világűrön, a Földön bujkál. Egy mogorva, magányos és makacs kamaszlány talál rá, és bár sem a világlátásukban, sem a végtagjaik számában nincs bennük semmi közös, mégis társulnak. Igaz, csak azért, mert muszáj. A jövevény üldözői rájuk találnak, és a nyomukba vetik magukat. Mit tehetnének erre ők? Menekülnek, és közben azon törik a fejüket, hogyan menthetnék meg a bolygót, melyet már mindketten otthonuknak éreznek. (A felvezető kisfilm, a Majdnem otthon ide kattintva tekinthető meg magyar szinkronnal.)
Tervezett hazai bemutató: 2015. március 26.
Végre otthon! (Home) - trailer
Ma már volt egy trailerünk a DreamWorks-től (A Madagszkár pingvinjei mozifilmhez), de ha ez nem lett volna elég, itt van még egy. A Végre otthon! c. animációs filmet márciusban már felvezettük egy szinkronizált rövidfilmmel, de most megérkezett az első előzetes is. A szereplőknek többek között Jim Parsons, Steve Martin, Jennifer Lopez és Rihanna adja a hangját.
Majdnem otthon - rövidfilm
Az alábbi rövidfilm a DreamWorks 2015. március 26-án bemutatandó Végre otthon! c. egész estés animációs filmjét vezeti fel.
update: Már megtekinthető a Végre otthon! első előzetese. Klikk ide!