látogató számláló

Kritika: A sötét lovag - Felemelkedés

A Sötét lovag útja a végéhez ért. Íme egy élménybeszámoló róla.

Mivel már oly sokan írtak kritikát erről a filmről, én nem ezt fogom tenni. Na jó, azért belemegyek a kritikai részbe is, de most inkább arról írnék, hogyan kezdődött a kapcsolatom a Nolan-féle Batmannel, majd hogyan folytatódott.

Nos, 2005-ben vetítették a Batman: Kezdődik című filmet. Bár hallottam róla egy-két dolgot, de valahogy abban az évben a figyelmem inkább a Star Wars harmadik részére terelődött. Mentségemre szóljon, még kölyök voltam. Kb. két évre rá egy haveromat megkértem, adjon már kölcsön pár jó szuperhősfilmet. Adott is kettőt, az egyik a Batman: Kezdődik volt, és ha már egyszer kölcsön adta, hát megnéztem. Most jön a csattanó: nem tetszett. Ostobának találtam, a Batmobile egy tank, torzítja a hangját (senki nem szólt nekem, hogy feliratosan nézzem meg), rángatózó kamera bunyók közben stb. Na, mondtam is a haveromnak, hogy nem nagyon jött be a film, de csak megvonta a vállát. 2008 előtt, tehát A sötét lovagot megelőzően még párszor megnéztem, hátha egyszer megfog a film hangulata vagy valami csoda folytán tetszeni fog. Nem így történt...

2008 nyarát írtuk, csalódtam az X-akták: Hinni akarok miatt, meg egész nyáron jó sok szar film ment a mozikban. Beültem a Hancock-ra, a Wantedra, A hihetetlen Hulk-ra. Mindről azt hittem, adnak valami pozitív élményt, de tévedtem. Aztán jött a megváltás, a nyár legnagyobb durranása. A haverokkal megnéztük A sötét lovagot. És a moziból kijőve nem tértem magamhoz, annyira tetszett. Imádtam! Meg is vettem DVD-n, amint lehetett. Aztán jött a többi Nolan-film, és a rendező urat is megkedveltem; mára nagy rajongója lettem, az összes filmje meg van DVD-n és/vagy Blu-ray lemezen. Így aztán tűkön ülve vártam A sötét lovag-trilógia harmadik részét, és idén meg is kaptuk.

Mielőtt megnéztem volna az utolsó részt, otthon újra lezavartam az előző kettőt. A Kezdődik-et most láttam negyedszerre és most tetszett a legjobban, nem tudom miért, de nagyon bejött. (Talán az eredeti hang varázsa.) A sötét lovagot meg kívülről tudom már, rongyosra néztem, de valahogy alulmaradt. 

És mi a helyzet a záródarabbal? Nos, nagyon bejött ez a rész. Hozza az előző két rész színvonalát. És Hans Zimmer zenéje nagyon ott van, mint mindig. Bane karakterét pedig nem értem, miért kell összehasonlítani Jokerével. Joker pszichopata, míg Bane egy autoriter személyiség. Bane nem csak erős, hanem elég rafinált is, de persze újat ezzel nem mondtam, mivel a képregényben is olyan. Csak a Batman és Robinban volt ostoba buldózer. De a többi új karakter is jól szerepelt. Akinek tetszett az előző két rész, annak ez is fog. Anne Hathaway remek macskanő volt és kellően szexi. Idáig nem sok filmet láttam a színésznőtől, de pótolni fogom a hiányt.

Spoiler! Sokfelől hallom a panaszt, hogy minek kellet erőltetni Joseph Gordon-Levitt karakterét, Blake-et. Mert a film végén kiderül róla valami... De már jön a hiszti, hogy "jaj, egy Robin-film" stb. Nem hiszem, hogy lesz, ám A sötét lovagban elhangzott egy beszélgetés, hogy Batman nem tudja öröké csinálni ezt. Védelmezni kell a várost, és nem lehet csak úgy otthagyni hős nélkül. Ezért kellett Blake karaktere a filmbe. Kell egy utód, és ezt már a második részben is feszegették. Spoiler vége!

Van, aki azért húzza le a filmet, mert van pár hiba benne. Azok is, akiknek A sötét lovag tetszett; de könyörgök, abban is volt hiba, most rögtön hármat is tudnék írni. De ez csak egy film... 

Röviden összegezve: aki nem látta, sürgősen pótolja. Még vetítik, szóval nyomás a moziba!


süti beállítások módosítása