látogató számláló

Hetedszer is Halálos iramban!

Vin Diesel megerősítette, hogy év elejétől megkezdődik a Halálos iramban-franchise hatodik és hetedik részének előkészítése.

Vin Diesel megerősítette, hogy év elejétől megkezdődik a Halálos iramban-franchise hatodik és hetedik részének előkészítése. Azért indul két produkció, mert a sorozat története annyira szerteágazó lett, és olyan sok karakterrel dolgoznak, hogy a hatalmasra duzzadt anyag egyetlen kétórás filmbe már nem fér bele. Azt már nem tudni, hogy egy nagy filmet vágnak-e ketté, vagy két önálló folytatás készül. A legutóbbi epizód, a Halálos iramban: Ötödik sebesség végén már utaltak arra, hogy Eva Mendes korábban kiiktatott karaktere visszatér. Természetesen újra száguld majd az összes fontos szereplő, és a színes mellékfigurák tábora is jelentősen bővül.

A Halálos iramban: Ötödik sebesség 626 millió dolláros összbevételt ért el, és igen kedvező kritikákat kapott, vagyis sikerült a korábban már halódó sorozatba új életet lehelni.

(Fast & Furious 6. – hazai bemutató: 2013. május)


süti beállítások módosítása