látogató számláló

Pi 11 Oscar-jelölése

Nem létezik, de lehetne: a Pi-város. A Pi élete készítői annyian voltak, hogy egy egész kisváros kitelne belőlük – mondta büszkén Gil Netter producer, amikor a film és alkotói 11 Oscar-jelöléséről nyilatkozva megköszönte a közreműködők munkáját.

Nem létezik, de lehetne: a Pi-város. A Pi élete (Life of Pi, már a mozikban) készítői annyian voltak, hogy egy egész kisváros kitelne belőlük – mondta büszkén Gil Netter producer, amikor a film és alkotói 11 Oscar-jelöléséről nyilatkozva megköszönte a közreműködők munkáját. – 2600-an dolgoztak a film elkészítésén, 23 országból jöttek, és én például 10 évvel ezelőtt kezdtem a film ügyeit intézni.

A Pi élete díjait megköszönők tulajdonképpen mind ugyanezt mondták más-más szavakkal. Nyilatkozataikból az derül ki, hogy ők voltak azok, akik először elhitték, hogy moziba vihető a megfilmesíthetetlennek tűnő történet, melyben egy indiai kamasz srác és egy éhes bengáli tigris kettesben sodródik egy mentőcsónakban a Csendes-óceánon.

A producerek, akik talán átvehetik majd a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, abban is egyetértettek, hogy mindenki között Ang Lee rendező volt a legbátrabb: már csak azért is, mert előtte nem kisebb nagyságok, mint M. Night Shyamalan, Alfonso Cuarón és Jean-Pierre Jeunet is foglalkozott a forgatókönyvvel: ők azonban visszariadtak a feladattól, és visszaadták a megbízást. Mostanra valószínűleg megbánták az óvatosságukat.


süti beállítások módosítása