látogató számláló

Kritika: Thor: Sötét világ

Thor harca. 

banner_620_2.jpg

A Thor első részét egyszer láttam, ami szerintem elég is volt, mert nem volt valami jó film. Pedig elég jó rendezőt kapott, név szerint  Kenneth Branagh-t, aki sok jó filmet letett már az asztalra, így azért bizakodtam, hogy sokkal mélyebben megismerjük a szereplőket és a történet se fog annyiból állni, hogy jók vs. gonoszok. De sajnos nem így lett, vagyis pontosan így lett.

De itt van a második rész, ami a Bosszúállók eseményei után játszódik. Az univerzumban dúl a harc, ráadásul egy rég halottnak hitt ellenség is feltűnik, nehogy már Thor és Asgard népének, és a Föld és a földi embereknek egy perc nyugtuk legyen.

Igazából ettől a résztől se várjunk semmi újat. Ugyanolyan határok közé van beszorítva film, mint a többi Marvel-film. Bár azt elismerem, hogy jobb, mint az első Thor. Ám én miért csalódtam a filmben? Azért, mert naivan elhittem, hogy komolyabb hangvételű lesz. Ami a film szempontjából azért baj, mert a történet elég nagy parára hívja fel a figyelmet, és ezt a parát én ilyen keretek közt nem tudtam átérezni. Az odáig rendben van, hogy a filmben elsütnek egy-egy poént, mert azért az kell. De mikor már a „komoly” harc keretében, én akkor legszívesebben visszakértem volna a jegyem árát. Tehát megy a harc, ami elég jól meg volt rendezve, és a harc közben a másodlagos, és harmadlagos karakterek annyira szar poénokat mondanak, hogy az már fájt.

De igazából úgy az egészről, a film többi feléről is lehetett érezni, hogy nem tudták a készítők, hogy most egy komolyabb hangvételű filmet csináljanak vagy ne. Van egy olyan érzésem, hogy azért ebben a Disney-nek is nagy szerepe volt.

Ami tetszett, az a látvány, nagyon jól szép a film képi világa. A CGI nem volt zavaró, nem úgy mint a 3D.

A színészek is jók voltak, tetszett, hogy Anthony Hopkins-nak ebben a részben több szerep jutott.

A rendező is jó volt, csak ez az ingázás a "sötét hangvétel" és a "nem vesszük komolyan"-féle szuperhősfilm között nekem nem jött be, és így elrontotta az élményt. 


süti beállítások módosítása