Kritika: Kingsman - Az Aranykör (Kingsman: The Golden Circle)

A szabóság újra bevetésen.

Matthew Vaughn számos remek filmet tett már le az asztalra, és bár a legtöbb közülük képregényadaptáció volt, így is érdemes a filmográfiáját figyelemmel kísérni. Akik ismerik a munkásságát, tudják, hogy a stúdiók bármennyire is győzködték a rendező urat, hogy a filmjeinek folytatását is ő vezényelje le, a felkérésekre rendre nemet mondott. Ám a Kingsman esetében beadta a derekát.

A Kingsman első része egy jó film volt, bár én nem estem tőle annyira hanyatt, de tény, hogy úgy volt a 2014-es év legjobb kémfilmje, hogy közben a műfaját és annak kliséit parodizálta. Míg az első rész egy bevezető rész volt e különös öltönyös fickók világába, addig a második rész az univerzum bővítését szolgálja. Közben új karaktereket vonultat fel, új helyszínekre kalauzul el, sőt az új fenyegetés is sokkal veszélyesebb, mint az előző részben.

A film elején egyből a történések közepében találjuk magunkat: ugyan Töki (Taron Egerton) már szakmáját kitanult vérbeli ügynök lett, de azért így is sokszor felülkerekedik rajta forrófejűsége . Ám továbbra is segíti hű munkatársa, Merlin (Mark Strong). Viszont egyiküknek sincs ideje pihenni, ugyanis az új ellenség, Poppy Adams (Julianne Moore) mindent megtesz annak érdekében, hogy a rá és a cégére nézve veszélyes szervezeteket elsöpörje a Föld színéről. Így Tökiék kénytelenek segítséget kérni az Amerikai testvérszervezetüktől, a Statesmantől.

Nekem az első résszel szimplán egy bajom volt: vontatott volt, bár voltak benne tökös akciójelenetek, de abból elég kevés. Viszont a második rész eszméletlen tempót diktál. Mindenből több lett: több akciójelenet, több poén, több tökösség, ami nagyon jól áll a filmnek. Sőt a történetvezetés is dinamikus, szóval tényleg egy adrenalinbomba az Aranykör. Viszont vannak hiányosságai is a folytatásnak. Először is a karakterek. Hiába van rengeteg új karakter felvonultatva a filmben, érdemben egyikkel sem tud annyit foglalkozni, hogy a film megnézése után egy nappal akár az adott karakter nevére is emlékezzen a néző. Pedig a maga 141 percével igen hosszú akciófilmre sikeredett a folytatás, valahogy a karakterekkel konzekvensen nem tud mit kezdeni vagy legalábbis nem akartak a készítők. Ezt a megállapításomat az is alátámasztja, hogy a régi karakterek se mennek át lényegibb karakterfejlődésen. A másik hibája a filmnek, hogy bár elég merész és bevallásos lett minden szempontból, azért voltak benne olyan poénok, legalábbis annak szánt dolgok, amik már túl lettek tolva, sőt nagyon is. Mivel már annak idején hivatalosan bejelentették, ezért nem spoiler, hogy Elton John is cameózik a filmben, ami még az elején vicces is, de utána már nagyon erőltetett és pont egy igen igényes akciójelenet rovására megy.   

Viszont a csillivilli felszín alatt egy mély gondolat is lapul a történetben. Mégpedig a drogok és az azok legalizálásával kapcsolatos kérdéskörök. Julianne Moore karaktere egy üzletasszony, aki csak annyit akar, hogy legális drogoknak tekintsék az ő termékeit is (heroin, fű stb.) Liberálisnak tűnő gondolatokkal akar a gazdasági piacra bejutni, hogy aztán kapitalista módon több profitra tegyen szert. Persze az első részben Richmond Valentine (Samuel L. Jackson) is globális dilemmára reflektált, de tetszett, hogy ebben a részben is aktuális probléma került tálalásra. S bár a film lényegesen többet foglalkozhatott volna Moore karakterének az indítékairól és azok társadalmi hatásairól, azért így is volt min gondolkozni a film megnézése után.

Összegezve az Kingsman: Az Aranykör szerintem jobb film lett, mint az elődje. Sok érdemi tulajdonsága van, minden szempontból több akart lenni mint az első rész, ami lényegében sikerült is. Viszont annyira nem volt bevállalós, hogy eltérjen a bevált formulától. A kivitelezés pompás volt, a színészi alakítástok remekek voltak, mindenki hozta a tőle megszokott szintet. Ha lesz újabb folytatás, mindenképpen megnézem és bízom benne, hogy méltó lezárása lesz Tökiék történetének.