Kritika: A Viszkis

Antal Nimród újra hazai pályán.

A Viszkis egy teljesen hétköznapi életrajzi film, ami lényegében bemutatja Ambrus Attila (Szalay Bence) életét gyermekkorától egészen a Gyorskocsi utcai fogdáig, tanulság és többdimenziós karakterek nélkül. Persze a Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatása azért meglátszik, mert olyan akciójelenetek vannak a filmben, amiket már-már a hollywoodi akciófilmek is megirigyelhetnének. Szóval nem lett rossz film Antal Nimród legújabb rendezése, csak annak a műfajnak az elemeit, amiben mozogni szerettek volna a készítők, nagyon felületesen használták.

Kezdve a csapongó történetvezetéssel: Antal Nimród konzultált ugyan az igazi Viszkissel, és biztos vagyok benne, hogy töviről hegyire tanulmányozta a történetét, viszont érdemben nem tudta átadni belőle a lényeget. Az film eleső felében - mint már említettem - megismerhetjük Attila gyermekkorát és azt, hogy hogyan jutott el Magyarországra, de ezt összeszedetlen jelenetváltakozások között. A második felvonásban már jobb a helyzet, de azért ott is akadtak problémák. Mégpedig a karakterábrázolásokat illetően. Ambrus Attila karaktere ugyan a film feléig még szerethető karakterként van ábrázolva, de miután már túl vagyunk az első rabláson, onnantól kezdve a néző a címszereplővel való azonosulási lehetőséget elveszítheti. Mert hát mi vitte rá Attilát, hogy raboljon? A rendszer, annak bürokratikus működése, valamint a társadalmi helyzetéből adódó frusztráció, ami végül cselekvésre ösztönözte. Persze a rablás továbbra is tilos és szembe megy a többség által elfogadott normákkal.

És nem is azt mondom, hogy feltétlenül azonosulni kell a címszereplővel, de ha már a készítők azt hangsúlyozták ki, hogy ezek a rablások a vége felé (sőt a közepétől) már mennyire öncélúak voltak, akkor azért érdemben jó lett volna, ha legalább a mellékszereplők több figyelmet kapnak a cselekményben. Gondolok itt Móga Piroska karakterére, aki Attila barátnőjét alakítja a filmben, vagy a Klem Viktor által alakított bűntársra. Figuráikban van potenciál, de a film nem használta ki. Itt pedig szót kell ejteni a színészi alakításokról is, ami viszont a film második nagy pozitívuma a látványos operatőri munka mellett. Mindegyik színész remekel, jól hozta az adott karaktert. Plusz a párbeszédek is életszerűek voltak, sőt emberiek, nagyon ötletes és humoros dialógokat írtak a szereplőknek, amik szintén nagyot dobnak a film összképén. Főleg a nyomozó (Schneider Zoltán) és Attila közötti diskurzusok, amik kimagasodnak a többi közül. A kettejük közti párbeszédek a vége felé már az erkölcsi dilemmák tárgykörét is súrolták - de csak súrolták, sajnos. Lényegében a karakterábrázoláson bukik el a film. Mert nemhogy a mellékszereplőket nem ismerjük meg alaposan, de még a főszereplőt se.

Akciójelenetekből ugyan kevés van, de ami van, az iszonyatosan látványos. Szatmári Péter volt a film operatőre és egyszerűen bámulatos munkát végzett. Minden jelenet letisztult és lényegre törő.
És amit még meg kell említeni, az a zene: Yonderboi zeneszámai a bankrablós jeleneteket olyan feszült zenei motívumokkal festették alá, hogy szinte kínzás volt számomra, hogy a rablások ilyen kevés jelenetet kaptak a filmben.

Összegezve: Antal Nimród új műfajt célzott meg mostani művével és bár nem tökéletesen nyúlt hozzá, így is számos pozitív tulajdonsága van, ami mellett nem szabad elmenni. Viszont az is tény, hogy számomra A Viszkis nem lett annyira maradandó alkotása a rendező úrnak, mint például a Kontroll.