Kritika: Ami nem öl meg (The Girl in the Spider's Web)

A tetovált lány visszatér.

Idén se maradunk skandináv krimi nélkül, ugyanis a tetovált lány visszatért. De vajon megérte-e?

A Sony úgy gondolta, hogy megpróbálkozik újra a Millennium-könyvsorozat adaptálásával, s tette mindezt egy alapos brigádváltással megspékelve. Noha a könyvsorozat egyik darabjához sem volt szerencsém és a film előzetese sem csigázott fel, azért mindig van bennem egyfajta naivitás, hogy most talán végre kapunk egy jó krimit. Ráadásul úgy, hogy a tavaly bemutatott Hóember igen harmatosra sikeredett. Így a tetovált lány aktuális felvonásának nem csak folytatásként kellett helyt állnia, de a skandináv krimik becsületét is helyre kellett billentenie – legalábbis az én szememben. 

Szerintem egy jó krimi alapja a szövevényes, csavaros történet, ami végig lekölti a néző figyelmét. Persze elhiszem, hogy ez mára nagy elvárás lett, hiszen számos könyv, film, sorozat született a műfajon belül. Viszont úgy gondolom, hogy ha ez az alap nincs meg, akkor nem lehet mire építkezni. Sajnos Lisbeth legújabb kalandja sablonos, szinte már kínosan kiszámítható történettel operál. Nem is értettem a koncepciót, mivel a játékidő első felében szinte az összes fontos dolgot ismertetik velünk, a szereplők motivációján át egészen a filmben fellelhető csavarokig. Így a cselekmény második része semmi váratlant nem tartalmaz, sőt szerencsétlen néző kénytelen végignézni, ahogy a szereplőknek leesik a tantusz, míg az nála már rég megtörtént.
Ráadásul azt éreztem, mintha a készítők nem is erőlködtek volna azon, hogy szövevényessé tegyék a történetet, mert a fordulatok felépítése is nevetségesen volt megoldva. Sőt nem csak a fordulatok, de a sztori egyéb aspektusai is.
Nagyon sajnálom, hogy ez a műfaj idáig süllyedt, egyszerűen rossz volt nézni ezt a tömérdek kliséhalmazt. A tavalyi Hóemberhez képest annyi változott, hogy itt legalább a színészi alakítások rendben voltak: Claire Foy remekül hozta Lisbeth karakterét. Plusz a többi színésznél is érződött, hogy a legtöbbet próbálta kihozni a figurájából.

Kivitelezés szempontjából remekkel ugyan az alkotás: tetszett, hogy igen változatos helyszínekre látogatunk el a történet során. Stockholm utcáin kívül megfordulunk hegyekben, erdőkben. Az akciójelenetek is szépen meg vannak koreografálva. Főleg az autós üldözések azok, amik maradandó képkockákat tárnak a néző elé. Viszont ezzel ki is veséztem a film pozitívumait.
Visszakanyarodva a karakterekhez, noha a színészekkel egyáltalán nem volt baj, de a filmbeli karaktereikkel már azért sokkal inkább. Lisbeth egy Batgirl, Jason Bourne, valamint egy hacker zseni keveréke lett. Ami így első olvasatra nem rossz kombináció, de nagyon erre húzták rá a személyiségét és nagyobb mélységet sajnos nem kapott, ahogy a többi szereplő sem. Mikael Blomkvist karaktere meg teljesen el lett hanyagolva. A Lisbeth és Blomkvist közötti interakció is iszonyat kevés volt, kettőjük viszonya az egész játékidő során annyiból állt, hogy csendben nézik egymást, néha meg tőmondatokkal dobálóznak egymás felé. 

Összegezve: az Ami nem öl meg egy átlagos film lett. Lehet, sőt biztos, hogy az szolgáló könyv jobban ki van dolgozva, de a film forgatókönyve harmatgyengére sikeredett. Fede Alvarez a film rendezője, aki idáig nem nagyon nyúlt mellé, ám most sajnos megtette. Remélem, karrierje során ennél már csak jobb döntéseket fog hozni. Úgy tűnik, hogy a pók hálója csak első ránézésre tűnik szövevényesnek, ám ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy alapjaiban véve lyukas, hézagos.