Kritika: ŰrDongó (BumbleBee)

Egy Volkswagen Bogár története.

A legjobb Transformers-film? Igen, de tegyük a kezünket a szívünkre: azért nem volt magasan a léc. Viszont ez azzal is jár, hogy az ŰrDongó jó film? Hát... ez lesz most kivesézve.

A cselekmény 1987-ben játszódik és a címszereplő autobotnak menekülnie kell, mivel a Kibertron bolygón háború dúl. Eközben a Földön Charlie Watson (Haelee Steinfeld) tipikus tiniproblémákkal küzd, és nem mellesleg szeret autókat bütykölni. 18. születésnapjára kap is egyet, ám nem akármilyen autó kerül a birtokába: maga ŰrDongó. A helyzet innentől már adott: Kibertronról az álcák is megjelennek, akik el akarják pusztítani hőseinket. No meg az amerikai hadsereg is felfigyel az eseményekre, és mint minden hollywoodi produkcióban, most sem akarnak kimaradni a csetepatéból.

A Michael Bay-féle Transformers-érának hála az égnek vége van, így a készítők új alapokra helyezték a franchise-t. Ugyanis most nem a CGI látványorgián van a hangsúly, hanem a karaktereken, a történeten, és a hangulaton. Ami így leírva nagyon ígéretesnek hangzik, viszont nekem a film megnézése után azért felemás érzéseim voltak, a történet ugyanis nem nagy ördöngösség. Tény, hogy a korábbi Transformers-filmekhez képest jobb lett, de azért továbbra is kiszámítható és semmi eredetiséget nem tartalmazott. A karaktereknél is hasonló a helyzet: bár már nem idegesítőek, de többdimenziósak, vagy épp mélyebbek sem lettek. Haelee Steinfeld viszont, mint főszereplő, nagyon jó választás volt, mert a színésznőben van potenciál. Sőt a karaktere és a címszereplő közötti kapcsolat is aranyos volt, és jó kis csapatot alkottak a vásznon. John Cena alakítása viszont szerintem gyengére sikeredett, pedig fontos szerepet töltött be a cselekményben. De egyszerűen olyan mimikái voltak néha, amik egyáltalán nem az adott jelenethez illettek.
A film legnagyobb erőssége, hogy a poénok végre nem voltak sem kínosak, sem oda nem illők – a legtöbb esetben. Ráadásul az akciójeleneteknek végre súlyuk volt, ami nem kis szó a Transformers-filmeket tekintve. A CGI is visszább lett fogva, ami szintén plusz pont. De ami a legjobban tetszett, hogy tele van az alkotás popkulturális utalásokkal. Travis Knight, a film rendezője sokszor hangoztatta, hogy az animációs szérián nőt fel, ami teljes mértékben meg is látszott. Ez főleg a dizájnon tetten érhető, mivel a robotok klasszikus megjelenést kaptak.

Összességében ez egy sokkal érzelmesebb, igazi családi film lett. Most nem a tömérdek robbanáson volt a hangsúly, hanem egy robot és egy ember közötti kapcsolaton. Mondjuk ez azzal is járt, hogy lassabb történetvezetésű a mű, de én egyáltalán nem éreztem unalmasnak az összhatást. Nem egy rossz filmről van szó, de maradandó alkotásról se lehet beszélni, ugyanis a készítők nem mertek nagyobbat, eredetibbet álmodni. Nekem olyan érzésem volt, mintha csak a korábbi Transformers-filmeket akarták volna megugrani – amihez, hozzáteszem, nem sok kellett. Leginkább azoknak ajánlom a megtekintését, akik igazi Transformers rajongók, illetve akik így év végén egy kis családi mozira vágynak.