látogató számláló

Kritika: Venom (2018)

We are Venom. We are not happy.

A Venom igazán addig érdekelt, amíg R besorolású filmként hivatkoztak rá. Sajnos a Sony úgy gondolta, hogy neki ez nem pálya, így a korhatár-besorolást lejjebb vitte PG-13-ra. (A hazai korhatár-bizottság a film megtekintése után úgy döntött, hogy ők azért egy 16-os karikát adnak neki.)
Persze próbáltam emésztgetni a dolgot, mondván, hogy véres ugyan nem lesz a film, de erőszakos és sötét még lehet. Szóval reménykedve ültem be a moziba, hogy talán jobb élményt fogok kapni, mint bármelyik Marvel Moziverzumba tartozó alkotástól.

venom_620_2.png


Halloween - a magyar hangok

Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt.

A horrormester John Carpenter az executive producere és kreatív konzultánsa a nagysikerű horror-sorozat legújabb részének, a producer pedig Jason Blum (Tűnj el!, Széttörve, Parajelenségek). Carpenter klasszikusa ihlette a történetet, melyet David Gordon Green és Danny BcBride írtak, és Green volt a rendező.


Az első ember (First Man) - a magyar hangok

A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.

A forgatókönyvet a Spotlight: Egy nyomozás részletei Oscar-díjas forgatókönyvírója,
Josh Singer jegyzi.


Kritika: Csuklyások - BlacKkKlansman (BlacKkKlansman)

Hatalmat minden népnek!

Spike Lee a 2013-as Oldboy remake-kel nagyon besült és azóta inkább tévéműsorok rendezésében utazott, ám legújabb filmjével visszatért gyökereihez, ahhoz a műfajhoz, amihez mindig is értett, és ezt nagyon jól is tette, ugyanis a Csuklyások – BlacKkKlansman az idei év egyik legjobb alkotása lett.

blackkklansman_pic01.png


süti beállítások módosítása