Kritika: Alita - A harc angyala (Alita: Battle Angel)

Erős szív, erős test, angyali pofi.

Az Alita: A harc angyala a japán mangaművész, Yukito Kishiro A Battle Angel: Alita című mangasorozatának élőszereplős adaptációja. James Cameronnak már évek óta dédelgetett projektje volt Alita történetének megfilmesítése, és úgy gondolta, hogy most jutott el odáig a technológia, hogy nagyvászonra lehet álmodni ezt nagy volumenű történetet. Viszont a rendező az Avatar-filmek folytatásai miatt igen szűkös időkerettel rendelkezik, ezért a direktori posztot átadta Robert Rodrigueznek. De azért Cameron sem hagyta ott teljes egészében a harcos kiborg történetét, ugyanis a produceri és a forgatókönyvírói feladatokba is besegített. 

A fenti sorok szerintem igen erős érveket vonultatnak fel a filmrajongók számára, hogy miért érdemes megnézni a filmet. Főleg, ha az illető nem csak film-, hanem manga rajongó is. Az Alita egy - legalábbis keleten - igen jól ismert mangasorozat, illetve két igen nagy név áll a filmes adaptáció mögött. Mindazonáltal elmondom, hogy én miért nem vártam különösebben ezt a művet. Egyrészt bármennyire is szeretem a japán kultúrát, illetve azt a műfajt (cyperpunk), amit az Alita képvisel, féltem attól, hogy a moziváltozat végül egy nagyon lebutított, átlagos popcornmozi lesz, mint a két évvel ezelőtt bemutatott Páncélba zárt szellem. Másrészt az utóbbi években mind Rodriguez, mind Cameron neve leértékelődött számomra. Előbbi már szinte csak árnyéka régi önmagának, utóbbi pedig annyira látványfanatikus lett, hogy közben elfejtette, hogyan kell maradandó történetet mesélni. Viszont - és most jön az írásom lényege - a szkepticizmusom ellenére az Alita: A harc angyala az idei éve első meglepetése számomra.

Először is a látvány egyszerűen káprázatos. Persze tudom, az utóbbi években, minden blockbuster jól néz ki, de ez köröket ver mindegyikre. Természetesen ehhez Cameron és a Weta Digital is kellett, akik egy élő, lélegző világot tudtak megteremteni. Ráadásul nem csak Alita karaktere lett kidolgozva alaposan, hanem az összes többi karakter is. Ebben a filmben nem alkalmaztak semmiféle vásári megoldást, pl. hogy az el nem készült CGI elemeket homályosan mutatja a kamera, vagy hogy az akciójelenetekből semmit se lehet látni. Itt mind a környezet, mind pedig a karakterek rendesen meg vannak animálva, illetve le vannak renderelve, és egyszerűen frenetikusak. Az akciójelenetek olyan dinamikusak, ötletesek és látványosak, hogy gyermeki mosollyal az arcomon néztem végig az összeset. Ráadásul akcióból nincs hiány, szóval van mit nézni. A slow motion megfelelően volt adagolva, a koreográfia is remek volt. Számomra ez azért volt pozitívum, mert bár az utóbbi évek legtöbb látványfilmjét láttam (párat még IMAX-ben is), de egyik se tudta úgy lekötni a figyelmemet, mint az Alita: A harc angyala. Ráadásul úgy, hogy az Alita világát is láthattuk már korábban más filmekben vagy videójátékokban. Ugyanis az a hierarchikus rendszer, ami be van mutatva a filmben, szerintem senkinél sem hat az újdonság erejével. Viszont remekül van tálalva, és ez sokat dobott a hangulaton.

A történet az, amin a legtöbb blocbuster elhasal, és bár ennek az alkotásnak sem tökéletes a forgatókönyve, ennek ellenére nem volt bántóan rossz. Sőt a főszereplők megfelelő időt kaptak a vásznon, Alita figurája pedig, ha nem is mindig szerethető, de megfelelő fejlődési ívet kapott. Ami a legnagyobb hibája a filmnek, hogy lényegi dolgokon nagyon könnyen át tud siklani. Sőt a készítők részéről a film végét igen merész megoldásnak találom. Egyrészt tetszett a finálé, mert nem azt a tipikus befejezést kapja meg a néző, amire számítana, másrészt viszont túlontúl merésznek is tartom. Ezt elég nehéz lenne kifejteni spoilermentesen, de aki megtekinti a filmet, szerintem érteni fogja, mit akarok ezzel mondani.

Összegezve: én mindenkinek ajánlom az Alita: A harc angyalát. A címszereplő badass, de egyben ott lapul benne a gyermeki naivitás, és e kettősség miatt remek főszereplő. A történet a hibái ellenére magával sodort és lekötött, a látvány pedig lélegzetelállító. Az idei év eddigi legfrenetikusabb élménye. Szerintem ennél több nem is kell.