Kritika: Testvérlövészek (The Sisters Brothers)

Embernek lenni egy embertelen világban.

A kanadai író, Patrick DeWitt regénye alapján készült film egyben Jacques Audiard első angol nyelvű alkotása. De vajon lett-e olyan jó, mint a rendező korábbi művei? Kritikánkból kiderül.

A Testvérlövészek az idei év egyik, ha nem a legjobb filmje. Túlzásnak érződhet ez a kijelentés, főleg így az év elején, meg egyből a kritikát is így kezdeni; mindazonáltal ez a mozi valami elképesztően jó lett. Kezdeném azzal, hogy a magyar cím, valamint egy-két előzetes bármennyire is azt akarja sugallni, hogy ez egy western-vígjáték, ez egyáltalán nem így van. Pontosabban néha tényleg vicces, de azzal a tipikus groteszk és fekete humorral operáló műről van szó, így meg merem kockáztatni, elég szűkös nézői réteg fogja ezt értékelni. Ám nem ezért jó a film! Poénok ugyan vannak, de elszórtan, illetve diszkrét módon adagolva, ám nem ez a Testvérlövészek egyetlen erénye.

A western, mint műfaj, valljuk be, sok újdonságot már nem tud mutatni. Minden ki lett belőle szuszakolva, és ezt a film rendezője, Jacques Audiard is érezhette, ezért narratív változtatásokhoz nyúlt, mindezt olyan érzékien, hogy erre még szerintem nem volt példa. Ráadásul a Testvérlövészek nagyot üt, bele megy az emberi lélek legmélyebb, legsötétebb bugyraiba úgy, hogy a megnézése után sok mindenen el lehet töprengeni. A cselekmény szerint 1851-et írunk, Charlie és Eli Sisters (Joaquin Phoenix és John C. Reilly) kiváló gyilkosok, sok feladatot elvégeztek már a Kapitánynak, ám az újonnan kapott megbízatásuk megváltoztatja nem csak a kettejük viszonyát, hanem a világról alkotott képüket is.
Ennél mélyebben nem is akarok belemenni a cselekménybe, mert tényleg megéri megnézni, ugyanis olyan fontos témákat boncolgat, mint a testvéri kötelék, a diszfunkcionális család következményei, valamint a kapzsiság. Mindezt olyan profi módon, hogy az szinte elképesztő. A Riz Ahmed által alakított Hermann Kermit Warm fel is teszi a kérdést: hogy lehet ilyen förtelmes időkben embernek maradni? Habár a cselekmény nem a jelenben játszódik, azok a kérdések, amiket feltesz, ma is aktuálisak.

A western hangulat teljesen átjön, és noha van, amikor belassul a film, ez egyáltalán nem ront az összhatáson, mivel remek fegyverpárbajokat kapunk, és nem mellesleg igen naturalista módon van bemutatva, hogy mégis milyen lehetett az a bizonyos lószaros préri.
A színészek is hozzák a megszokott formájukat, sőt itt is volt egy csavar számomra, ugyanis azt hittem, hogy vagy Joaquin Phoenix vagy Jake Gyllenhaal fogja ellopni a showt, ám nem így lett. Tény, hogy ők is remekelnek, de a legjobb alakítást mégis John C. Reilly nyújtja, aki ugyan a testvérpár idősebbik tagját képviseli, ám mégsem ő diktál és sokkal jobban helyén van a szíve, mint a testvérének, ami sok konfliktust okoz kettejük között. Ám a testvéri kötelék mindig összetartja őket, még a legrosszabb és legborzasztóbb körülmények között is.
Viszont a sok pozitívum mellett a kivitelezésben azért akadtak sarkalatos problémák is.Többek között az, hogy a legtöbb éjszakai jelenetben szinte alig lehet látni valamit, ami elég zavaró, másrészt több helyen lehetett volna fix kameraállást használni. De ettől függetlenül továbbra is kitartok amellett, hogy a Testvérlövészek egy remek alkotás lett.
Jacques Audiard rendező azt nyilatkozta, hogy a filmjét úgy kell elképzelni, mint a Kis nagy embert és a Missouri fejvadászt, és valljuk be, ezek nem rossz ajánlások.

Összegezve: egy igazán remek történetet kapunk arról, hogy hogyan is lehet egy embertelen korban embernek maradni. Mindezt remek színészi alakításokkal és zenei aláfestéssel karöltve. Western rajongóknak kötelező darab, illetve azoknak is, akik valami vérfrissítő történetre vágynak.